23/06/2025
Élet egy nárcisztikus anyával
A nárcisztikus személyiségzavarral élő anyák gyermekeinek életében a szeretet gyakran feltételekhez kötött, és az elfogadás hiánya mély sebeket ejt az önértékelésen. Ezek a gyerekek sokszor láthatatlanok saját életük színpadán, mert minden pillanat az anyáról, az ő érzéseiről, igényeiről, dicsőségéről vagy sérelmeiről szól. De milyen nyomokat hagy ez egy gyermek lelkében, és hogyan torzítja el a felnőttkori kapcsolatait?
A nárcisztikus anya nem látja a gyermekét érzelmileg, sem nehézségeit, sem pedig sikereit. Ha valami történik a gyermekével, akkor is saját magát lája benne, azonnal jön a történet, hogy vele is történt ilyen, vagy pont ebben a helyzetben van. Ezzel a reakciójával már le is söpörte a gyereke érzelmeit az asztalról.
Ha a gyermek megfelel a szülői elvárásoknak, elismerést kaphat, ha nem, jön a kritika, a megszégyenítés, a kigúnyolás vagy az érzelmi elhanyagolás (pl: nem szól hozzá). Az ilyen dinamikában felnövő gyerekek gyakran nem tanulják meg, hogy joguk van az érzéseikhez, vágyaikhoz, határaikhoz. Nem mondhatják, ki, hogy nekik ez mennyire rosszul esik. Ehelyett megtanulnak alkalmazkodni, „jó gyereknek” lenni – még felnőttként is.
„Én vagyok az áldozat!” – a felelősség elhárítása
Egy tipikus nárcisztikus dinamika, hogy amikor a gyermek sérelmet szenved – például megbántja valaki –, az anya nem a gyermek fájdalmára reagál, hanem saját sértettségét hangsúlyozza: „Hogy néz ez ki rám nézve?” vagy „Én mindent megtettem érted, és így hálálod meg!” Ha a gyermek mégis megpróbálja kifejezni, hogy valami fájt neki az anyja viselkedésében, gyakran nem megértést, hanem sértődöttséget kap válaszul. Az anya ilyenkor nem a gyermek érzéseire reagál, hanem saját sérelmeit helyezi előtérbe – mintha az őt ért támadás lenne. Így a gyerek azt tanulja meg: az ő érzései nem számítanak, sőt, kimondásuk büntetést von maga után. A gyerek tehát nem kap együttérzést, hanem bűntudatot. Felnőttként ez oda vezethet, hogy nehezen állnak ki magukért, gyakran érzik magukat „túlérzékenynek” vagy hibásnak, ha konfliktusba kerülnek. Ezután kezdődik az önmarcangolás: újra és újra átélik a helyzetet, próbálják megérteni, mit ronthattak el, hogyan kellett volna másként viselkedniük – mígnem érzelmileg teljesen kimerülnek. A valódi megoldás azonban ritkán születik meg, hiszen a probléma gyökeréhez – a kapcsolat egyoldalúságához és az empátia hiányához – nem tudnak eljutni.
A felnőttkori kapcsolatokban ezek a gyerekek gyakran kerülnek olyan helyzetbe, ahol alárendelt szerepbe csúsznak, mert nem tanulták meg, hogy ők is számítanak. Lehet, hogy bántalmazó partnert választanak, vagy olyan kapcsolatokat tartanak fenn, ahol folyamatosan bizonyítaniuk kell a szerethetőségüket. A „láthatatlanság” élménye gyakran kíséri őket: mintha a világban sem lenne helyük – hiszen gyerekként sem volt.
Gyakran előfordul, hogy az új partner nem érti, miért sértődik meg a társa egy-egy ártatlannak tűnő megjegyzésen – hiszen számára az csak egy észrevétel volt. A párja azonban ilyenkor nemcsak a jelen szituációra reagál, hanem egy régi, ismerős fájdalom aktiválódik benne: mintha újra az anyjától hallaná, hogy nem elég jó, nem elég szerethető. Ez a múltból hozott seb láthatatlanul meghatározza a jelen kapcsolati reakcióit.
Az örök elégedetlenség csapdája
A nárcisztikus anya sokszor elvárja, hogy gyermeke minden pillanatban hozzá igazodjon: figyelj rá, dicsérd, legyél ott, amikor szüksége van rád – de ne akarj semmit cserébe. Ha a felnőtt gyermek saját életet él, az anya sértődöttséggel, manipulációval reagálhat: „Nem is érdekel már, mi van velem.” vagy „Meg se látogatsz.” Ezek a mondatok mély bűntudatot ébresztenek, és az egykori gyermek újra és újra megpróbál „jó lenni”.
Kilépni a játszmából
Az első lépés a gyógyulás felé a felismerés: amit átéltünk, az nem normális. A nárcisztikus szülői dinamika felismerése nem a hibáztatásról szól, hanem arról, hogy külön tudjuk választani, mi tartozott ránk, és mi nem. A gyermek nem tehetett a helyzetről, de felnőttként dönthet úgy, hogy mást választ. Terápiás vagy önismereti munka során visszaszerezhető az elveszett önazonosság, kialakíthatóak az egészséges határok, elindulhat a bűntudat-mentes élet.
Varga Csilla
