20/06/2022
“Adj egy esélyt magadnak. Legalább egyet egy új életre, egy boldogabbra, olyanra, amiben a helyedet érzed. Mert addig, amíg nem ott vagy, ahol lenned kell, folyton boldogtalan leszel, és ha nem hallgatsz arra a késztetésre, ami azt ordítja, hogy tegyél már végre valamit, szépen meghalsz. Meghal a lelked, belehal a hitetlenségedbe, abba, hogy képtelen voltál elhinni magadról, hogy igenis többre vagy képes annál, mint amiben épp vagy. Ha nem tesz boldoggá az életed, tervezz újra, találd meg azt a valamit, amiért bármikor boldogan felkelsz. Töröld el a korlátokat, nincs rájuk szükség. Vagy hagyd meg őket, és élj örökre rabként.” (Anthony Robbins)
Mikor egy kliens azzal fordul hozzam, hogy belefáradt a munkába , nem érzi jól magát, nem találja a helyet, nincs pozitív visszajelzés, egyforma , monoton módon telnek a mindennapok akkor a kieges szindrómaval állunk szemben. Ilyen esetben örülök, hogy az illeto felismerte, hogy gond van, segítségre van szüksége. Hosszú az út, de van lehetőség a megoldásra.
Egy kliensem azzal keresett fel, hogy egészségügyi dolgozóként az elmúlt két évben rengeteg beteg ágya mellett dolgozott, számos tragédiát látott, élt át. Mára odáig jutott, hogy sírni sem tud. Az több évtizedes munkája amit hivatásnak tekint, már nem okoz örömet. Monoton teszi a dolgát, ellátja a rá bízott betegeket legjobb tudása szerint, majd műszak vegen hazamegy, otthoni teendőivel folytatja a napját és a következő nap újra kezdődik minden elölről.
Már nem leli örömet a munkában, pedig imádta. Korábban nem volt probléma ha egy-egy nehéz nap után hazament és mesélt a nap történésekről, de mára már csak a tragédiák sora maradt. Úgy érzi kiégett. Nem latja a kiutat, fel illetve nem tudja hogyan és miként valtoztathatna életen. És nem csak Ő van ebben a helyzetben…
