Eventus Coaching Centrum Kft.

Eventus Coaching Centrum Kft. Fókuszban az életed! Segítek, hogy felfedezd a magadban rejlő lehetőségeket!

Nagyon tanulságos összefoglaló, akiben felmerül a kétség a párja nárcisztikus személyiségjegyeit  illetően annak nagyon ...
15/12/2025

Nagyon tanulságos összefoglaló, akiben felmerül a kétség a párja nárcisztikus személyiségjegyeit illetően annak nagyon jó szívvel ajánlom Bibók Bea Pszichológus, szexuálpszichológus írását!


A nárcisztikus kapcsolatban sokszor csak az egyik fél működik felnőttként, a másik pedig inkább egy felelősséget nem vállaló gyermekként funkcionál. A felnőtt fél nagyrészt egyedül dolgozik a kapcsolat életben maradásáért, míg a nárcisztikus valójában a kapcsolatot csakis a saját szükségletei kielégítésére használja. Sokszor az aktív, felnőtt fél is rendelkezik nárcisztikus szükségletekkel, éppen ezért rendületlenül cipeli a hátán a közös terheket, hiszen ő pedig ebből érzi az értékességét. Így általában akkor kér segítséget szakembertől, amikor végleg kimerült. Mivel addigra mérhetetlen sok energiát fektetett bele, ez nem engedi őt kiszállni a kapcsolatból, hiszen az óriási veszteség lenne. Csak azzal nem számol az aktív fél, hogy kapcsolatban maradni további mély érzelmi és fizikai sérülésekkel járhat.

Brigitta és Tibor érkezik párterápiára, nem értik, mi történt a párkapcsolatukban:
„Azt érzem, Brigi mellett megfulladok. Ha leülök olvasni vagy tanulni, akkor érzelmileg zsarol, amiért nem foglalkozom vele. Ilyenkor morcosan leül a TV elé, vagy a telefonját nyomkodja.
Meg van sértődve, duzzog és elérhetetlenné válik, mint egy sértődött kisgyerek. Napokig érzelemmegvonással büntet, ilyenkor képtelen arra, hogy lássa és elfogadja az én igényeimet. Néhány nap múlva, mintha mi sem történt volna, a megmentés és gondoskodás égisze alatt lekontrollálja az életemet! Csak akkor van béke, ha azt teszem, amit szeretne. Az én érzéseimre viszont egyáltalán nem kíváncsi!” – fejti ki Tibor.

Mivel a nárcisztikus fél az énközpontúsága miatt nem képes empatikusan átérezni a másik nehézségét, sőt, a kérésekre leginkább dühvel és agresszív magatartással válaszol, így a két fél érzelmileg eltávolodik egymástól. Azonban ezt követően a nárcisztikus előveszi a megnyerő, sármos énjét, ilyenkor a társ egy álomszerű időszakot él meg, amit hamarosan ismét a távolodás követi majd. Éppen ezért válik elviselhetetlenül nehézzé a kapcsolat, hiszen a kimerítő hullámzás, valamint a három énállapot váltakozása a kapcsolatot lekövethetetlenné és kimerítővé teszi a társ számára.
A grandiózus énállapotban a nárcisztikus személy saját értékességét éli meg – ehhez kell a partner, aki kielégíti a szükségleteit, felnéz rá és felmagasztalja. Csakis ez az állapot ideális a számára, hiszen ő van a középpontban, viszont a partner számára kimerítő, hiszen nincs benne kölcsönösség. Ha viszont a partner érzelmileg elérhetetlen, akkor elidegenedett, önmegnyugtató állapotba kerül, amikor a saját megtartó ereje semmire sem elég. Ilyenkor olyan tevékenységekkel foglalja el magát, amelyek során nem kell szembesülnie a belső sérült gyermek fájdalmával: filmnézéssel, játékkal, alkohollal deportálja magát a jelenből. Amikor nincs a környezetében valaki, aki pozitívan tükrözi, akkor a magányos gyermek állapotban éli át a gyermekkori ősfájdalmat, ürességet és a magányosságot – ilyenkor válik érzelmileg elérhetetlenné a társ számára.

A szex remek terepként szolgálhat a nárcisztikus számára saját értékességének megélésére, hiszen a partner orgazmusa az ő nagyszerű sz*****is teljesítményét igazolja vissza. Az énközpontú sz*****is viselkedés miatt azonban könnyen görcsös aktussá válhat az együttlét. A nárcisztikus félnek ugyanis a szex nem az érzelmi összeolvadásról szól, hanem leginkább a dominanciáról, az irányításról és a teljesítményről. Előfordul az is, hogy a hétköznapokban domináló fél a szexben pont az alárendelt szerepet kedveli. Ilyenkor a partnertől elvárja, hogy beöltözzön, esetleg extrém módon elégítse őt ki. Ha ezt nem kapja meg, akkor erőszakos lesz, majd magába fordul, és elérhetetlenné válik a magányos gyermek állapotában. Gyakori a megcsalás, vagy a párhuzamos kapcsolatok jelenléte is, mivel úgy érzi, ez neki jogosan jár, hiszen általában el is bírja pénzzel, idővel, sz*****is teljesítőképességgel. Ilyenkor a feljogosítottság és az omnipotencia, vagyis a „mindenre képes vagyok” érzése sarkallja arra, hogy megszerezze a pozitív énképet.

A párkapcsolatokban sokáig nem tűnhet fel, mi is zajlik a háttérben. Pont olyan, mint amikor a pók vékony, láthatatlan szálakkal hálózza körbe az áldozatát, aki mindezt egyáltalán nem érzékeli. Az áldozat jellemzően akkor kezd gyanakodni, amikor már önmaga árnyékává válik, aki amúgy rá nem jellemző módon fáradtan, kimerülten, érzelmileg apatikusan éli a mindennapokat. A nárcisztikus ember nagymestere annak, hogy a benne rejlő síró gyermek magányát átrakja a másik emberre, aki ettől teljesen megváltozik. A kapcsolat hullámzása, a békés és a nehéz időszakok váltakozása erős kötelékké válhat, amiből nehéz kilépni.
„Amikor várandós voltam, akkor csalt meg Marci, nagyon alattomos módon. Rájöttem és összeomlottam. Becsapottnak, kiszolgáltatottnak és megalázottnak éreztem magam. Erre azt válaszolta, hogy ha nem tetszik, akkor el lehet menni. Még engem nevezett paranoiásnak!”– meséli Tamara.

Amikor a társ már nem tudja a korábbi módon hajtani a kapcsolatot, akkor a nárcisztikus olyat tesz, ami után összeáll a valódi kép. Egy megcsalás vagy átverés az áldozat szemét is felnyitja, ez lesz az utolsó csepp a pohárban. Ilyenkor több szinten is veszteség éri a partnert – hiszen elveszett a bizalom, a párjáról alkotott pozitív kép, valamint a saját önbizalma is. Csalódik önmagában, mert nem érzékelte, mi is történik a kapcsolatban. A nárcisztikus fél pedig elég gyorsan továbbáll és kialakít egy új kapcsolatot, hiszen az aranytojást tojó tyúk kimerült.

Mit tehet az áldozat?
Mivel a nárcisztikus emberek gyakran nincsenek tisztában saját működésük zavarával, ezért kicsi a valószínűsége annak, hogy pszichológushoz vagy párterapeutához forduljanak. Ráadásul a segítségkérést olyan kudarcként élik meg, ami tökéletlenségüket jelzi. Pedig nekik is megvan a saját nehézségük és szenvedésük, hiszen a belső síró gyermek fájdalma áthatja az életüket. Azonban van az a szint, amikor a kimerült áldozatnak muszáj lépnie, hiszen az alattomosan mérgező kapcsolat maradandó érzelmi és egészségügyi károkat okozhat. Ha úgy látod, hogy egy nárcisztikus kapcsolatban élsz, akkor mindenképp keress fel egy pszichológust, aki segít megérteni, mi is történik veled. Ha bizonytalan vagy abban, hogy tényleg nárcisztikus kapcsolat foglya lettél-e, akkor próbálj úgy ránézni a helyzetedre, mintha egy mozi nézőterén ülnél. Figyeld a saját filmedet érzelmi bevonódás nélkül, így tisztábban láthatod majd a saját helyzetedet. Végül érdemes támogató csoportokat keresned, ahol hozzád hasonló sorsú társakkal találkozhatsz.

30/10/2025

📣📣📣📣📣📣📣📣

Jövő heti főelőadónk Erzsébet business és life coach, mentálhigiénés szakember lesz.

Erzsébet hitvallása, hogy a hatékony vezetői működésnek több tényezője van: a támogató, motiváló munka környezet mellett szükséges a vezetői kompetenciák valamint a pszichológiai immunrendszer fejlesztése is. Ez utóbbi képezi az alapját a hatékony stresszkezelésnek, a reziliens működésnek és a
napjainkban egyre több helyen szükséges burnout prevenciónak is.

Mentálhigiénés szakemberként és coachként kiemelt feladatnak tekinti a vállalati wellbeing és a vezetők mentális egyensúlyának a megteremtését.

Keresd őt bátran, ha a szervezetet, ahol dolgozol még hatékonyabbá akarod tenni! 😊

🦋Tudtad, hogy a negatív inonok koncentrációja többszöröse az erdőkben, ligetekben, napsütötte parkokban, mint a szobádba...
27/10/2025

🦋Tudtad, hogy a negatív inonok koncentrációja többszöröse az erdőkben, ligetekben, napsütötte parkokban, mint a szobádban? Na és akkor mi van?
🦋A negatív töltésű oxigénionok bejutnak a tüdőbe, majd a véráramba, és ott semlegesítik a szabad gyököket, illetve csökkentik a vér szerotonin-szintjének ingadozásait. Csökkenthetik a stresszt, szorongást, javíthatják az energiaszintet és boldogság érzetünket.

🦋Menjetek minél többet a szabadba amíg csak az idő engedi!🦋

Ha te is szeretnéd átírni a bevésődött hiedelmeidet, melyek akadályoznak céljaid elérésében szeretettel várlak!❤️Létezik...
07/10/2025

Ha te is szeretnéd átírni a bevésődött hiedelmeidet, melyek akadályoznak céljaid elérésében szeretettel várlak!❤️

Létezik egy módszer, mely rövid, célirányos és rendkívül hatékony. Kézzelfoghatóvá teszi a tudattalan működéseket, segít új irányba terelni azokat a hiedelmeinket, amelyek láthatatlanul formálják érzéseinket és viselkedésünket.

Izgalmas, hogy Henrik Lell alternatív terapeuta képzésével egy olyan „kulcsot” kaptam a kezembe, amellyel a klienseimnél is megnyithatom az utat a valódi belső változás felé.

06/10/2025

A boldogság jelenben történő megteremtéséről és az örömteli jövő kialakításáról sokat írtam az elmúlt hónapokban. De mi van akkor, ha gondunk van a változással, az elengedéssel, azaz a múltunk húz vissza és gyengíti mentális egészségünket? Nézzük meg mit tanít nekün...

🍂 Nyárból őszbe lépni…Észrevetted már, milyen furcsa érzés, amikor a nyári napok lassan hűvösebb estékbe váltanak? Valam...
03/10/2025

🍂 Nyárból őszbe lépni…
Észrevetted már, milyen furcsa érzés, amikor a nyári napok lassan hűvösebb estékbe váltanak? Valami elmúlik, hiányérzet ébred bennünk, mégis ott van a várakozás is, hogy mi jöhet ezután.
A természet mutatja: minden levél lehullása helyet teremt az újnak. Az életben is így van – a veszteség fájdalmas, de lehetőség az újrakezdésre.
Ha szeretnéd megtanulni, hogyan dolgozd fel a veszteséget úgy, hogy közben megnyitod az utat az új lehetőségek előtt, gyere el a közelgő előadásomra!

Belépés a JMMH Közösségi Háznak köszönhetően ingyenes!

✨ Időpont & Helyszín: 2025.10.10. 19:00 óra, JMMH Közösségi Ház, Budaörs, Lévay utca 34
✨ Ha szeretnél 8 hetes "Elengedés és újrakezdés" workshopomon is résztvenni, itt kaphatsz több információt:
nagy.eventus@gmail.com vagy 30-9863624

A közösségi média még felnőtteket is befolyásoló, rejtett negatív hatásairól írtam az előző hónapban és ennek kapcsán so...
28/07/2025

A közösségi média még felnőtteket is befolyásoló, rejtett negatív hatásairól írtam az előző hónapban és ennek kapcsán sokan felvetették, hogy magának az internetnek milyen hatásai vannak a mentális egészségünkre nézve? Megdöbbentő eredményeket mutatnak az ilyen irányú pszichológiai kutatások, főleg a fiatalokra nézve. A Boomer és az X generáció védettebb, míg az Y, Z generáció de főleg a legifjabbak nagyon ki vannak téve a lehetséges káros hatásoknak!

A közösségi média rejtett negatív hatásairól sorozatunk előző részében már írtunk. Utána sokan kérdezték, hogy a lelki egészségünk szempontjából akkor jó-e nekünk az internet vagy sem? Bizony nehéz erre rövid és egyértelmű választ adni. Az internet korunk hatalmas inform...

Újabb megcsalásos botrány foglalkoztatja az embereket. Tele van az internet a CEO és a HR-es viszonyával. Elég sztereoti...
19/07/2025

Újabb megcsalásos botrány foglalkoztatja az embereket. Tele van az internet a CEO és a HR-es viszonyával. Elég sztereotip történet, de vajon mi van mögötte? Ha érdekel a megcsalás pszichológiája, olvasd el "Almási Kitty: Hűtlenség....és ami mögötte van" c. könyvét.
Adott egy főnök és egy beosztott. A beosztott felnéz a fönőkére, motiváló, vonzó számára ez az ember, az amit elért: a pozíció, az életstílus, az életszínvonal. Tisztelettel és elragadtatással néz fel fönőkére, aki mint egy tükörben meglátja ezekben a szemekben önnön nagyszerűségét. Mindez emeli őt, növeli önértékelését. Elkezd vonzódni ehhez az érzéshez, akarja ezt az érzést, szüksége van rá, hogy önértékelését ezáltal növelje. Ezt a számára fontos érzést a fennálló egyenrangú párkapcsolatában ilyen formában nem tudja megkapni, nem tudja átélni. Hiszen felesége/férje már nemcsak a nagyszerűségét hanem az árnyoldalait, gyengeségeit is látja, amivel viszont nem szívesen szembesül.
A megcsalás nem történik meg mindenkivel, de aki nincs jól önmagával, azt általában beszippantja egy ilyen helyzet. Akaratán kívül kialakul egy mintázat, maga sem tudja miért, de időnként bennetalálja magát egy ilyen viszonyban.
Ez a mintázat csak ritkán tudatosul és főleg ritkán kerül elfogadásra. Megoldási eszközként az elkerülés, a hárítás és a projektálás marad. A formális bocsánatkérés ilyenkor nem elég.

Te már tapasztaltál hasonlót a környezetedben? Gondolataid kommentben történő megosztásával segíthetsz másoknak.

Itt a nyár, mindenki utazik, szórakozik, éli a nagybetűs életet.  Ebben az időszakban megnövekedik életünkben a közösség...
11/07/2025

Itt a nyár, mindenki utazik, szórakozik, éli a nagybetűs életet. Ebben az időszakban megnövekedik életünkben a közösségi média használata és ezzel párhuzamosan erősödnek a negatív önreflexiók is.
Benned mennyire szokott tudatosulni, hogy a közösségi média által tükrözött kép nem feltétlen azonos a valósággal?

Nyár van, és mindenki boldog ? – Digitális illúziók – A közösségi média rejtett nyomása felnőttként is hat.

30/06/2025

🌷Női Harmónia délután

Jóga & Coaching & Hangtálterápia összehangolt kombinációja Nőknek Nőktől! Köszönet a tartalmas együttműködésért Puch Ildiko Puch hangtálterapeutának és Kahn jógaoktatónak!

29/06/2025

Budaörsi Művelődési Ház 🥰
Hogyan éljünk boldogabb életet? Köszönöm a bizalmat minden kedves érdeklődőnek, aki részt vett az interaktív előadáson!

06/06/2025

Előbb utóbb mindegyikünk elmegy szabadságra és megpróbálja kipihenni az egész év fáradalmait. Hogyan tegyük mindezt, hogy tényleg regenerálódjunk is? Ideális esetben a szabadságunk alatt a munkát hátra hagyjuk és a magánéletünk kerül túlsúlyba. Több időnk jut a szabadidős...

Cím

Budapest
2040

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 19:00
Kedd 09:00 - 19:00
Szerda 09:00 - 19:00
Csütörtök 09:00 - 19:00
Péntek 09:00 - 19:00

Telefonszám

+36309863624

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Eventus Coaching Centrum Kft. új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Eventus Coaching Centrum Kft. számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram