07/02/2026
👓Azt tapasztaltam segítőkkel való beszélgetéseim során, hogy sok segítő segít a hozzá fordulóknak megúszni a fejlődést azáltal, hogy a fejlődéssel járó természetes "szenvedéstől" akarja megkímélni őt.
🔬💥Amikor segítővel szemben ülő személy (végre) szembe találja magát a valódi érzéseinek megélésével, a belső feszültség a segítőben is megnő és ez közbelépésre sarkallja, hogy a kliens vagy páciens nehogy megélje a "szükségszerű szenvedést" és ne kelljen neki kezelnie azt.
👉Mindezt tudattalanul, a saját belső feszültségének csökkentése miatt, mert ő érkezett el a saját triggeréhez vagy a stressztűrő kapacitásanak határához.
😬 Ha viszont nincs tere és ideje a kliensnek vagy páciensnek megélni a valódi nehéz érzéseit (pl. félelem, féltékenység, düh, keserűség, csalódottság), akkor 2 dolgot fog nagyon profin megtanulni:
1️⃣ Azt, hogy (tudattalan megfelelési késztetés által) hogyan helyettesítse, cimkézze vagy keretezze át a valódi érzéseit egy terápiásan elfogadhatóbb vagy segítő által elvárt érzéssel (terápiásan legalizálva a helyettesítő érzelmet, miközben valójában nem a valódi érzéssel dolgozik, csak elnyomja egy másikkal).
2️⃣ Vagy azt, hogy hogyan tegyen úgy, mintha megélné az érzéseit, miközben csak annyit hagyott, hogy kognitív, tudatos szintre engedte följönni őket, majd felismerve őket ismét elnyomta (amivel csak egy intellektualizáló vagy racionalizáló coping-ot alakít ki vagy erősít meg).
🧠🔍A valódi érzelmi feldolgozás elsődleges szükségletei és neurológiai alapjai:
✔️ biztonságos környezet (exterocepció, fasciális rendszer, neurocepciós rendszer)
✔️ biztonságos kapcsolódás a segítővel (tükörneuronrendszer, prefontális kéreg: önszabályozás)
✔️ kapcsolódás a saját testi érzetekkel (vegetatív idegrendszeri funkciók, viscerális fasciában lévő neurocepciós rendszer, interocepciók, limbikus rendszer, kortikális állomány): Az érzelmek és érzések NEM a fejünkben vannak, a teljes testünkben vannak jelen, aminek konkrét neurobiológiája van
✔️ megfelelő keretek: elég mennyiségű, minőségű és mélységű idő és tér ezekkel az érzetekkel és érzésekkel együtt töltve, mindenféle cimke és előítélet nélkül (ne mentsük ki azonnal a pácienst, klienst, amikor találkozik ezekkel az érzetekkel)
✔️ stabil, megtartó erő a segítő részéről azáltal, hogy...
🔹️ nem magyaráz túl (intelleltualizál, racionalizál),
🔹️ nem menti meg a klienst/pácienst (nem megy át szülői üzemmódba, aki a gyermeke érzelmi szabályozását helyette megoldja), hanem
🔹️ hagyja, hogy a kliens/páciens dolgozzon a sajár érzéseivel a saját eszközeivel, módján, erejével és lehetőségeivel.
🔹️ a segítő és a kliens nem egy idegrendszeren osztozva, nem egymással szinkronicitásban van a segítő folyamatban (NEM együtt szenvednek), hanem a segítő kompetensen, felelősen, stabilan tartja a teret és időt a kliens/páciens folyamatait mederbentartva, a kliens kapacitásának helyes felmérésével
▶️ Ergo egészséges esetben a segítő a kliens ill. páciens azon felnőtt működését támogatja a felelősségben tartás és önállóság fejlesztésével, amit még a kliens elbír.
✋️Nem megy át szülői vagy megmentői szerepbe. Nem szinkronizálja magát a klienssel. És igen, ennek része az is, hogy a kliens vagy akár a segítő is találkozik a saját határaival.
💡 Segítő szakemberként sokszor nehéz érzésekkel való munka során nehéz elválasztani, hogy ez most a kliensnek okoz gondot vagy mi érezzük kellemetlenül magunkat. ➡️
❓️Kiről szól a késztetés a segítőben, hogy megvígasztalja, megmagyarázza, elterelje az ülés folyását egy másik irámyba?
❓️Kinek a határaihoz érkezettel az ülés? A kliens/páciens határához vagy a segítő kapacitásához?
💡Az ilyen esetekben is a szupervízió segít a segítőnek ránézni a helyzetre és szétszálazni az összegubancolódott érzéseket.
