18/11/2025
November 15. nagy nap volt nekem: úgy döntöttem, hogy ünnepi programot szervezek a vállalkozásom 1 éves szülinapjára. ✨
A célom az volt, hogy átérezzem, milyen fontos, és értékes, amit csinálok. Hogy ünnepeljem magam. 🎉🎂 És ünnepeljem azokat a nőket, akik nap mint nap tesznek azért a küldetésért, amit a sajátjuknak éreznek. Hogy ünnepeljük az erőnket. Mert azt érzem, gyakran elfeledkezünk erről, és csak azt látjuk, ami még nem elég jó. 💔
Az volt a tervem, hogy helyet kap ezen a napon lehetőleg minden, ami fontos számomra a küldetésemben.
Szerettem volna anyás programot, szerettem volna fotókártyás workshopot, mert az (is) az egyik szerelmem, és szerettem volna teret adni a 2 éves ReflectMomnak is, hiszen ez az önismereti játék az én alkotásom is, 3 csodás nővel együtt.💖
És így telt a nap. :) Segítő szakemberekkel, anyákkal, vállalkozónőkkel. Kapcsolódásban, ünneplésben, büszkélkedésben.🥰
Köszönöm, hogy segítettetek ünnepivé tenni ezt a napot számomra!🙏✨
Köszönöm a délutáni fotókártyás workshopon résztvevő vállalkozónő társaimnak, hogy együtt lehettünk benne ebben az ünnepben, együtt mehettünk egy kicsit azon az úton, amin mindenki a küldetése kiteljesítése felé halad. Amin azt keressük, hogy hogyan lehet általunk jobb a világ. Csodálatosak vagytok! 💖
Ismerjétek meg őket Ti is, bátran ajánlom őket (Instagramon találjátok meg legtöbbjüket):
Heni, gerincbaràt ès szerethető mozgàst tanító személyi ès csoportos edző
Zsófi, dietetikus crea Móni, kézműves alkotó, színeket hoz a szürke mindennapokba
Lívia, elakadt életutak kísérője, lelki újrahangolója
Tündi, dōTerra egészségmentor, zenész, az EssentialFlow életszemléletén keresztül Nőket, Férfiakat, Anyákat, Családok támogatója test-lélek-szellem ápolásában a természet erejével
Varga Katka, a nehezített gyermekvállalás útján okleveles mentálhigiénés kísérő és termékenységi tanácsadó (Fb oldala van)
Molnár Enikő, Manuálterapeuta- gyógytornász (Fb oldala van)sagefemme Orsi Pánczél, Nők, édesanyák és babák testi-lelki támogatása
Köszönöm drága Orsinak, hogy a segítségével saját illatot készíthettünk, amit magunkkal vittünk, így a segítségével újra és újra kapcsolódhatunk magunkhoz, a bennünk lévő erőhöz.💖
Köszönöm Zágoni Bettina -nak az Istennők kártyapaklit, ami pont most jelent meg, amikor nekem olyan fontos lett ez a téma.💖
Hála ezért a napért és mindenért, amit hoz magával!🙏✨