28/11/2025
🖤 anti–Black Friday: fogyasztás & őrület helyett mély transzformáció
Őszintén, idén egyáltalán nem terveztem semmilyen Black Friday 'akciót'.
Mert… már évek óta, amikor november elején elkezdenek ömleni az ajánlatok, egyszerűen összeugrik a gyomrom.
A fogyasztás, a nyomás, a „most vagy soha” hisztéria — régóta nem rezonál velem. Sőt ilyenkor kerülöm is a social media felületeket.
De tegnap este valami átkattant, ahogy olvastam egy szívhez szóló, idegrendszer-barát hírlevelet.
Elkezdtem kicsit más fényben látni az egész Black Friday-jelenséget.
Rájöttem, hogy a káosz közepette az igazi érték nem az „akció”, hanem az, hogy átadhassam neked mindazt, amit az elmúlt évek kísérletezése, tanulása és mély transzformációi révén összegyűjtöttem — utoljára ilyen formában.
Azért írom, hogy utoljára, mert nagy változások közelednek. Nemcsak az én életemben és vállalkozásomban — a kollektívában is.
És igen, a Te életedben is!
2026 lesz az utolsó teljes év még a régi háttérfrekvenciában.
2027-ben megváltozik a kollektív energia, és szeretném, ha stabilan, kiegyensúlyozottan, belső biztonsággal tudnál belépni ebbe az új korszakba.
Mert a következő években a valódi bőséget nem a pénz fogja jelenteni, hanem az idegrendszeri stabilitás, a belső harmónia és az önmagadhoz való hűség.
És ebben szeretnélek most támogatni.
Ezért döntöttem úgy, hogy vasárnap éjfélig 50% kedvezménnyel elérhető a GYORSÍTÓSÁV A BŐSÉGHEZ PORTÁL csomag.
Mit kapsz pontosan?
🚀 GYORSÍTÓSÁV A BŐSÉGHEZ – 4 fázisú transzformatív program (érték: 150.000 Ft)
A Megálmodástól a Magnetizációig végigkísér a bőség belső útján.
Fantasztikus Bónuszok (összérték: 325.000 Ft)
🎁 Tudatalatti Bőség Programozó Csomag
🎁 Human Design Kincsestár – a saját BŐSÉG KÓDjaiddal
🎁 Idegrendszer szabályozó könyvtár
🎁 ÉFT kopogtatás gyűjtemény
🎁 Adventi Bőség Aktiváló kihívás (25.000 Ft érték)
EXTRA Bónuszok:
✨ 30 napos Bőség✨tér tagság
✨ 1× élő hot seat coaching alkalom
✨ Hetente frissülő új anyagok
✨ Támogató közösség
✨ Visszanézhető felvételek
Energiacsere:
Normál ár: €222
Most: €111 vagy 2× €65
Vasárnap éjfélig.
Nem lesz Cyber Monday, nem küldök minden órában egy emlékeztető emailt egy visszaszámolóval, nem lesz nyomásgyakorlás, mert tudom ígyis kapsz elég levelet ezekben a napokban.
Ez a tér azoknak szól, akik MOST érzik a hívást.
Ha éppen olvasod ezeket a sorokat, és valami megmozdult benned, kívánom, hogy legyél elég bátor önmagadba fektetni.
Szeretném, hogy tudd, hogy a 'modern manifesztáció' már más, mint, ami az elmúlt években népszerűvé vált: gondolkodj pozitívan, mantrázd, hogy 'milliomos vagyok', naplózz és majd valóra válik.
Ha tényleg működne, már működött volna?!
A sikeres manifesztáció test-alapú, idegrendszer-szabályozó, energetikai és tudatalatti munka.
És pont ezért lehet vele kvantumugrani.
Ha még idén, decemberben csak néhány eszközt beépítesz a bónusz könyvtárból + végigcsinálod az Adventi BŐSÉG AKTIVÁLÓ kihívás egy részét, garantálom, hogy 2026-ot valóban egy teljesen más frekvenciáról fogod indítani.
4/6-os Manifesztáló Generátorként részben azért vagyok itt, hogy én kísérletezzek helyetted — és átadjam neked a már működő eszközöket.
Hogy neked ne kelljen hónapokat, éveket, és több százezer forintot útkeresésre költened.
Mert ismerem azt is, milyen az, amikor már milliókat tettél magadba, de kézzelfogható eredményt még mindig nem érzel… amikor csak az időt, az energiát, a pénzt látod kifolyni a kezedből.
És azt is ismerem, milyen az a pont, amikor minden végre átbillen.
Csatlakozz a GYORSÍTÓSÁV A BŐSÉGHEZ PROGRAMHOZ és tapasztald meg ezt az 'átkattanást'.
✨✨✨✨
Az én idei Black Friday-em?
Én idén nem vásárolok.
Hanem adakozok.
Mert számomra ez az újfajta gazdagság.
Már jó ideje támogatok egy alapítványt, és idén eldöntöttem: bővítem azt, ahogyan mérem a saját jólétemet.
A gazdagság számomra a szabad idő volt és marad is. Jövőre viszont a mértékegységek közé bekerül az is: mennyit tudok adni.
És ahhoz, hogy idáig eljussak… szükségem volt pontosan azokra az eszközökre, amelyeket megosztok veled a GYORSÍTÓSÁVBAN. Mert évekig nem, hogy adakozni nem tudtam, hanem a saját számláim alig bírtam kifizetni.
Ha érzed a hívást: most nyílik meg utoljára ilyen formában ez a kapu.
Csatlakozz vasárnap előtt féláron és a karácsonyi filmek helyett (vagy mellett) kezdd el ezeket az anyagokat bingelni és láss csodát még az Új Év előtt!✨
Szeret***el,
Vivi 💖
Identitás Transzformációs Specialista
Human Design-alapú + Trauma-informált Bőség Manifesztáció