Vissza önmagadhoz - Marcsó Annamária szakmai oldala

09/11/2025

Mi a párkapcsolati tanácsadás, hogyan zajlik?Hány alkalom? Miről szól? Ha érdekel az erről szóló ingyenes előadás, írj üzenetet! Min. 5 résztvevő esetén személyesen Várpalotán!

07/11/2025

06/11/2025

Egyes családok olyanok, mint valami fordítva működő méhkaptár: mindenki azért dolgozik, hogy az előző generációnak jó legyen. Minden gyermek a szülei boldogságáért felelős, és ezt a a toxikus, parentifikált működésnek a rosszul értelmezett hála az üzemanyaga. Mivel nem tudják a szüleiket tökéletesen boldognak látni, ez folyamatos , láthatalan bűntudattal tölti el az embereket. Ilyenkor ha családállításon elhangzik a "Hálás vagyok az életemért" az nem tud először hatni, mert a hála szó értelme eltorzult, és társult valamilyen viszonzással. Nem mondhatom, hogy hálás vagyok, nem is érezhetem, hiszen abban a pillanatban feltámad bennem a bűntudat és a szégyen, hogy "Nem tudtalak megmenteni, anyám (vagy apám) ".
Ennek az oldómondata:
"Hálás vagyok az életemért. Vagyis örülök, hogy élhetek, minden nehézség ellenére. Tőled kaptam az életet. De a hála nem adósság. Én is tovább adom az életet - gyermekeimnek vagy az emberiségnek. Rossz nekem látni, hogy boldogtalanok vagytok. De nem tudlak megmenteni titeket. Meghajlok a sorsotok előtt. Megyek a saját utamon. "

04/11/2025

A sérüléseink javarészt a gyermekkorból származnak, ezért néha nem kapnak elég hangsúlyt azok, amiket felnőttként szereztünk. A saját terápiámban most jutottam el odáig, hogy feldolgozzak egy sérelmet, amit eddig -okos, nagy, felnőtt nőként- csak egy kényszeredett mosollyal és vállrándítással intéztem el. Hiszen tudom, miről szólt, mi van a háttérben. Meg hát, biztos csak túl érzékeny vagyok. Meg amúgy is, bajom van a hatalommal, tekintéllyel. Ezek mind igaz és érvényes dolgok, mégis évekig bagatelizáltam azt, ahogyan megaláztak a legutolsó államvizsgámon. Végtelenül lehúzták a szakdolgozatomat (helyesírási hibák(?), forrásmegjelölés hiánya( ott volt)) és azt írták, megszegtem a szakma összes írott és íratlan szabályát. A konzulensem bíztatott, minden rendben lesz. Aztán a szóbeli védésemen minden szavamba belekötött az egyetem fura ura. Az egyetlen férfi a bizottságból. Az eredményhirdetés után -kegyelemmel átmentem - a bizottság női tagjai sorban járultak vigasztalni. Köztük az opponernsem, aki a fülembe súgta "ne haragudj, ezt kellett írjam". Mindezt azért, mert olyan esetről írtam, ahol online beszélgetést folytattam a klienssel. Ez súlyosan sértette valaki szakmai elképzelését, különösen, hogy már online képzés is felütötte a fejét az egyetemen. Egy szakmai harc közepébe csöppentem.
A leghihetetlenebb számomra az, hogy eddig erről nem mertem beszélni, leírni. Mert az áldozatokat, akik szólni mernek, meghurcolják, beperelik , ellehetetlenítik. Így tanultam a hatalomról gyermekkorom óta.
Most jöttem rá, mekkora erő, ha ezzel együtt kiállok magamért.
Sírva meséltem el ezt egy pszichológusnak, akiben megbízom, pedig tartok tőlük, mint a tűztől ezóta az eset óta. Az ítélettől.
Most úgy érzem, megint visszakaptam az erőm egy darabkáját. Van helyem, itt a világban, a szakmában, az emberek között. Nőként a férfiak világában, ebben a világban, Magyarországon, 2025-ben.

03/11/2025

Elfogadás helyett fejlesztés – gondolatok az autizmusról és az ADHD-ról
Egyre gyakrabban érzem azt, hogy az autizmus és az ADHD valójában még mindig nincs elfogadva. Tele vagyunk fejlesztőprogramokkal, tornákkal, mozgásterápiákkal, gyógyszeres kezelésekkel, és egyre újabb, meredekebb, kétséges hatékonyságú módszerekkel. Csak éppen azt nem tesszük meg, ami a legfontosabb lenne: hogy elfogadjuk, ezek az emberek mások. Nem kevesebbek, nem többek – mások.
Az ADHD és az autizmus nem elsősorban tanulási nehézség, mégis a hangsúly szinte minden esetben ezen van. A rendszer, a pedagógia és a fejlesztőipar is erre épít: ha a gyerek „lemarad”, fejleszteni kell. Ha nem úgy viselkedik, ahogy az elvárható, akkor terápiára kell vinni. És a szülőket is ebbe az irányba terelik. Mindenhol azt hallja, hogy „lehet rajta segíteni”, „van rá program”, „van rá terápia”. Csak arról nem beszél senki, hogy az autista gyerekből autista felnőtt lesz, az ADHD-s gyerekből pedig ADHD-s felnőtt – és hogy ezzel nincs baj.
Mert a nehézség nem a gyerekben vagy a felnőttben van, hanem abban a világban, amely nem tud mit kezdeni a mássággal. Egy ADHD-s vagy autista felnőttnek nehéz élete van. Nehéz beilleszkedni egy szabályokra, tempóra, normákra épülő világba, amely nem hagy teret a különbözőségnek. És talán még nehezebb azzal szembesülni, hogy mindezt nem is próbálják megérteni.
Nemrég zokogtam a tehetetlenségtől. Hibáztattam magam, hogy „rossz géneket” adtam tovább a gyerekeimnek. És tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Minden szülő, akinek a gyereke valamilyen szinten más, átmegy ezen. Átmegy az önvádon, a kétségbeesésen, a „mit rontottam el” kérdésén. És közben elhiszi – mert el akarja hinni –, hogy majd a gyógyszer, a mágneses ágy, a mindenmentes étkezés vagy az oltások kihagyása megváltoztatja a helyzetet. De nem fogja.
Ezek a dolgok nem változtatják meg azt, amik vagyunk. Csak időt, energiát és pénzt vesznek el – és mindeközben a kóklerek gyarapodnak belőle. A szülő pedig egyre fáradtabb, egyre bűntudatosabb, és egyre inkább elhiszi, hogy valamit tennie kell, mert „valami nincs rendben”.
Pedig talán éppen ez a legfontosabb lépés: elfogadni, hogy a gyerekünk más. Elfogadni, hogy mi magunk is másképp működünk. Hogy nem kell mindenáron megjavítani, kijavítani, fejleszteni. Néha elég lenne csak megérteni, szeretni és együtt lenni vele úgy, ahogy van.
Tudom, milyen nehéz ez. Tudom, milyen mélyre tud menni az önvád, és mennyire nehéz felmenteni magunkat alóla. De hiszem, hogy az elfogadás felé vezető út nem a terápiás programokban, hanem az őszinte önismeretben és a kapcsolatban kezdődik.
Ebben szeretnék segíteni – magam után másoknak is.
Most decemberben részt veszek egy neuroaffirmatív terápiás képzésben , ahol az autizmus és az ADHD lelki támogatásáról, neurodivergens emberek kíséréséről tanulok. Nagyon várom, hogy ezt a szemléletet mélyebben elsajátítsam, mert hiszek benne, hogy a megértés és az elfogadás többet gyógyít, mint bármelyik „fejlesztő” program.

Ha úgy érzed, hogy jövőre ezzel a szemlélettel szeretnél velem dolgozni – akár szülőként, akár felnőttként –, várlak szeretettel.

31/10/2025

Egy fiatal férfi azzal keresett meg, hogy nem találja a helyét a párkapcsolataiban.
Mindig olyan nőt választ, akit segíteni, menteni kell – de aztán boldogtalan lesz, mintha a kapcsolatokból hiányozna valami lényeges: a lelki otthon, az igazi közelség.

Ahogy beszélgettünk, lassan kirajzolódott a háttér:
gyerekként nem az anyja, hanem a nagymamája nevelte.
A nagymama erőszakosan, uralkodó módon átvette az anya helyét; irányított, döntött, és kiszorította a lányt a saját anyaságából.
Az anya pedig nem tudott védekezni – nem volt ereje tiltakozni, csak háttérbe húzódott.

A fiú így nőtt fel: a felszínen volt egy „anyja”, de a családi rend felborult.
A nagymama volt jelen, de nem a helyéről, és az anya hiánya mélyen beíródott a lelkébe.

Felnőttként ennek a lojalitásnak az árát fizeti:
újra és újra az anyát akarja megmenteni a nőkben, miközben valójában a gyermekkori tehetetlenséget próbálja jóvátenni.
De ahogy egyre több kapcsolatban megéli, nincs valódi elfogadás, nincs lelki mélység – mert a szíve még mindig a múltban van, ott, ahol a rend felborult.

Oldómondata a következő lett:

„Anya, hiányoztál, és minden nőben téged akartalak megmenteni.
De most meghajolok a sorsod előtt, és nem téged kereslek, hanem a saját utamat járom.”

Ebben a mondatban helyreállt a rend.
A férfi elindult a saját útján, előre.

28/10/2025

És velük ki foglalkozik? Úgy teszünk, mintha ez gyermekbetegség volna és nem veszünk tudomást arról, hogy felnőtt emberek szenvednek a megértés és elfogadás hiányától.
Vannak emberek, akik kicsit "ufo"k, nehezen kapcsolódnak, még nehezebben kommunikálnak. Ilyenkor jön az ítélkezés "érzelmileg nem elérhető" "nárcisztikus" "érzelmileg éretlen" esetleg "sebzett" (ami egyébként még igaz is)

A gyermekkori autizmus diagnózis se azt jelenti, hogy kinövi, hanem, hogy már 3 éves kor előtt erősen megmutatkoznak az autista jegyei és beszéd késés jellemzi.

28/10/2025

Határt húzni nem önzés – hanem önvédelem.

25/10/2025

Nem minden nehézséghez kell pszichológus. Nézd meg a különbséget:

👉 Mentálhigiénés segítőhöz fordulj, ha…
– élethelyzeti válságban vagy (válás, gyász, munkahelyváltás)
– párkapcsolati konfliktust szeretnél jobban kezelni
– önértékelési gondjaid vannak („nem vagyok elég jó”)
– szeretnél erőforrásokat találni és fejlődni

👉 Pszichológushoz fordulj, ha…
– tartós, súlyos szorongás vagy depresszió nehezíti az életed
– pánikroham, kényszeres gondolat, trauma utáni tünet jelentkezik
– személyiségzavar vagy függőség gyanúja áll fenn
– a tüneteid hónapok óta akadályozzák a mindennapokat

💡 Röviden:
– Életvezetési, önismereti, krízishelyzeti támogatás → Mentálhigiénés
– Pszichés zavar, súlyos tünetek → Pszichológus

👉 Ha magadra ismertél az első csoportban, keress bátran:

„A múlt mintái kísérnek, de a jelen pillanatban születik az új kezdet.” Marcsó Annamária Mentálhigiénés segítő szakember Küldetésem Hiszek abban, hogy a problémák nagy része megoldható, ha megtaláljuk az életben a helyünket, megértjük saját magunkat és tudatosabbá vál...

24/10/2025

Észrevetted, hogy mindig ugyanabba a helyzetbe kerülsz? Akár a párkapcsolatban, akár a munkában, valahogy ismétlődik a történet. Van lehetőséged megtörni ezeket a mintákat – jelentkezz a 3–5 alkalmas coaching folyamatra!

Mi az a sémacoaching?A sémacoaching egy önismereti módszer, amely segít felismerni és átalakítani azokat a láthatatlan mintákat (ún. „sémákat”), amelyek újra és újra nehézséget okoznak az életedben. Ezek a minták gyermekkorban alakulnak ki, és felnőttként is hatással vann...

24/10/2025

Most elérkezett az idő, hogy mi nők egymás közelébe merjünk lépni – félelem nélkül.

Mi, nők, annyiszor bántjuk magunkat.
Annyiszor bántjuk egymást is – sokszor akaratlanul, észrevétlenül. Néha a saját lányunkat sem kíméljük, mert visszhangozzuk benne mindazt, amit mi kaptunk. Vágyunk az anyánk közelségére, a gyengédségére, de sokszor nem érjük el.

Mégis ott él bennünk a vágy: hogy legyen tér a puhaságnak, az elfogadásnak, ahol nem kell megfelelni, csak lenni.
Egy olyan női tér, ahol letehetjük a sok év, sok nemzedék fájdalmát, és felszabadíthatjuk magunkat – és rajtunk keresztül a gyerekeinket is.

Sokáig távol tartottam magam a női társaságtól. Féltem a bántásoktól. Az anyasebeim mélyek. De mostanra érkezett meg bennem valami: a felismerés, hogy a bántás mögött mindig fájdalom van. Hogy a falaink mögött mindannyian ugyanarra vágyunk: közelségre, elfogadásra, kapcsolódásra.

Ezért szeretnék létrehozni egy Női Kört.
Egy alkalmat, ahová mindenki jöhet – anyagiaktól függetlenül –, csak azért, hogy együtt legyünk, és megérezzük: nem vagyunk egyedül. Hogy tanuljunk egymástól puhaságot, bizalmat, egymásba kapaszkodást.

Most érzem, hogy itt az ideje.
Most érzem, hogy képes vagyok tartani ezt a teret.

💜 Ha megszólít ez a hívás, most csak annyit kérek, hogy jelezd egy szívecskével, egy lájkkal vagy egy rövid kommenttel.
Külön hálás vagyok minden jelzésért, mert így több nőhöz eljut az üzenet – pontosan azokhoz, akiknek most erre van szükségük.