19/02/2024
Nagyon örülök, hogy még novemberben jelentkeztem és azóta részt vettem egy nagyon érdekes tanfolyamon, az úgynevezett BMR (Birth Mask Reveal - Születési (Ál)Arc feltárása) kurzuson, amit az amerikai babaterapeuta, Karlton Terry tartott. Ennek keretében megismertük, hogy az arc asszimetriái hogyan ’mesélnek’ a születés folyamatáról, hogyan lehet következtetni az arc egyes részeinek elhelyezkedéséből, egymáshoz képesti viszonyából a szülés alatt a babára ható erők intenzitására és hogy milyen hatásokkal kellett a babának ezen az úton megküzdenie – ha természetes módon, hüvelyi születéssel érkezett. Karlton ismertette, hogy a születés egyes fázisai során milyen erők hatnak és milyen lenyomatok láthatók a szemeken, orron, füleken, koponyacsontokon, állkapocs csontokon. Beszélt arról is, hogy ezek a lenyomatok milyen hatással vannak később, akár a felnőtt kori mindennapi működésünkre, ha születés után nem foglalkoznak velük. Már korábban is hallottam egyes részeiről az itt tanultaknak, számomra mégis a legmegdöbbentőbb információ az volt hogy a születés 2. szakaszában, amikor a babának be kell fordulnia, hogy áthaladjon az édesanya medencéjének középső szakaszán sokszor olyan erők hatnak, amiknek hatására a baba orrcsontja - a homlokcsont-orrcsont varratnál megrepedhet, sőt el is törhet. Ez persze fájdalmat okoz és nehezítheti a szoptatás mellett, a hazaérkezés után a mindennapok ritmusának kialakítását, az együttlétet, altatást. És a babának a megérkezést, a kötődést, a kapcsolódást is. Az amerikai adatok szerint a babák közel 30%a szenved ettől, amit többek között a születés után a két szem, szemöldök között erőteljesebben jelenlevő kék csík, az úgynevezett 'sugar-bug vein' jelez.
Csatolom a tanfolyam linkjét, ahol rövid leírást találhattok angolul a tematikájáról.
Birth Mask Reveal Level 1 Trainingwith Karlton Terry You are invited to join us on a special journey lead by Karlton Terry around the birth mask. A “birth mask” is what we see in the face of a baby, especially a newborn, or in the features formed by birth that are still apparent in an adult face...