06/08/2025
A hibáink nem az ellenségeink.
Nem sötét erők, amiket le kell győznünk,
hanem a tanítóink, akik addig kopogtatnak,
amíg végre meghalljuk, amit mondani akarnak.
De nem menedékek.
Nem kapaszkodók, nem mentségek.
Nem arra valók, hogy bűntudattal cipeljük őket,
vagy mások elé toljuk, amikor felelősséget kéne vállalni.
Sokan megtanultuk, hogy hibázni emberi dolog.
A kérdés nem az, hogy elkövettél-e valamit,
-vagy éppen veled történt valami-
hanem az, hogy mit kezdesz vele utána.
Sokan inkább páncélt építünk belőle:
„Ilyen vagyok, ezt hozom.”
„Ez történt velem, ezért lettem ilyen.”
És ezzel le is zárjuk a történetet.
A felelősség kívülre csúszik,
a változás lehetősége pedig belül reked.
Védekezünk.
És közben lassan belecsúszunk az áldozatszerepbe.
Nem az határoz meg, ami volt,
hanem az, hogy mit vagyunk hajlandóak tanulni belőle most-
a megfelelő szándékkal és alázattal,
különösen akkor, amikor a legnehezebbnek és legfájdalmasabbnak tűnik.
A hibáid nem bélyegek, hanem lehetőségek.
Nem kell meghatároznia, hogy ki vagy
- de segíthet eldönteni, ki lehetnél.
A hibáink megmutatják, hol van még dolgunk magunkkal.
Nem azt, hogy milyenek vagyunk véglegesen
- hanem azt, hogy mire hív az élet éppen.
Szóval lehet hibázni. Merj is.
De ne védőfalat építs belőle.
Építs belátást. Építs tudatosságot.
És haladj tovább könnyebben ahelyett, hogy újra és újra ugyanabban a körben forgolódnál.
Mert az élet addig ismétli a leckéket,
amíg meg nem tanulod,
és át nem írod a saját reakcióidat.
És végül másként nem döntesz.
Mi az, amit most valóban megértesz?
Milyen lépést teszel meg ma, hogy szabadabb legyél?
Ne félj szembenézni önmagaddal,
mert ez a legnagyobb bátorság, amivel csak gazdagabb lehetsz.
Ölellek,
Soma
