02/11/2025
Per la versione in italiano, scorri in basso! ⬇️🇮🇹
Please scroll down for the English version! ⬇️🇬🇧
🇭🇺 Magyar
Többször sétáltunk már erre. Korábban csak nappal, hogy megmutassam a vendégeimnek a lenyűgöző tájat, ami ezt a temetőt körülöleli 🌄.
Mostanában viszont esténként jövünk kettesben, hogy fényszennyezés nélkül csodálhassuk a csillagos égboltot ✨…, a folyton változó és megújuló Holdat 🌙…, Montegiordano és a távoli kis települések éjszakai fényeit 🌌.
Vártam a novembert. Magyarországon a gyermekeimmel néha ellátogattunk apró kis településünk temetőjébe mindenszentekkor, halottak napján, vagy éppen karácsonykor 🎃🕯️🎄. Emlékszem, volt amikor tükörjégen korcsolyáztunk haza ❄️⛸️…
Most meg akartam mutatni neki is. Meg akartam mutatni, milyen a montegiordanoi temető, amikor gyertyafényben úszik 🕯️. Amikor a szokásosnál is meghittebb 💛.
És mire elérkezett ez a nap, én szinte már el is felejtettem. De ő emlékeztetett rá, hogy megígértem 💫.
Tegnap este elsétáltunk hát, hogy megcsodáljuk. A kapuban megállított. Egy történet mesélése közben voltam lelkesen, mint szinte mindig 😊. Szerette volna, ha megérkezünk lélekben is. Igaza volt 🙏.
A kapuban két mécses állt őrt a lelkek felett 🕯️🕯️. Vigyáztak, hogy ne vigyük be zajos gondolatainkat. Hogy tiszta lélekkel és szándékkal lépjünk be a kapun. Hogy igazán jelen legyünk 🌿.
Rögtön ámulatba ejtettek bennünket az apró kis építmények 🏛️, a köztük meghúzódó keskeny kis utcácskák 🛤️, az égig érő cédrusok 🌲, s ahogy a gyertyák és mécsesek sokasága tükröt mutatott a csillagos égboltnak ✨. Olyan volt az egész, mint az ezeregy éjszaka meséiben 📖🌌.
Ő úgy bóklászott a capellák között, mint aki a gyökereit kutatja 🌿. S, bár nem ebből a faluból származnak az ősei, olasz földön, olasz hagyományok és történelem köveit rótta, s levegőjét szívta magába, miközben az elhunytak neveit olvasta a sírboltokon 🕯️.
A temető sokkal nagyobbnak bizonyult, mint amilyennek eddig kívülről látszott. De valahogy jó volt elmerülni benne 💛.
Az egyik gyertyaként égnek magasodó cédrus 🌲 megszólított útközben, de ő már lentebb járt, s nem akartam hangosan utána kiáltani 🕯️.
A temető alsó csücskében bevártuk egymást. S miközben Canne éjszakai fényeit csodáltuk ✨, és az alattunk elnyúló völgyben bóklászó vaddisznók csörtetését hallgattuk 🐗, az életről kezdtünk el beszélgetni. Hogy milyen jó is élni úgy igazán 💫.
Mert ez a földi megtapasztalás bizony igazán rövid ⏳. Mennyi nyarunk adódik? Ki tudja? Hatvan, vagy hetven talán 🌞?
Megkérdeztem, hogy volna-e kedve fát ölelni 🌳🤗. Felajánlottam, hogy válasszon, de rám bízta a döntést. Visszasétáltunk hát ahhoz a cédrushoz, amely korábban megszólított. Talán ő volt a legmagasabb, s a legisősebb 🌲👑.
Megegyeztünk, hogy ez a fa egy királynő 👑. Hosszasan öleltük 🤗. Kettőnk kincse marad minden érzés, amit adott nekünk 💛. Ahogy a temető és a bennünket körülölelő természet is ezen az éjszakán 🌌🍃.
Köszönjük! 🙏💫
🇮🇹 Italiano
Abbiamo già camminato qui diverse volte. Prima solo di giorno, per mostrare ai miei ospiti il paesaggio mozzafiato che circonda questo cimitero 🌄.
Ultimamente, invece, veniamo di sera in due, per ammirare il cielo stellato senza inquinamento luminoso ✨…, la Luna in continuo mutamento e rinnovamento 🌙…, Montegiordano e le luci notturne dei piccoli paesi lontani 🌌.
Aspettavo novembre. In Ungheria, a volte con i miei figli visitavamo il cimitero del nostro piccolo paese a Ognissanti, Giorno dei Morti, o anche a Natale 🎃🕯️🎄. Ricordo quando rientravamo pattinando sul ghiaccio ❄️⛸️…
Ora volevo mostrarle tutto questo. Volevo che vedesse com’è il cimitero di Montegiordano quando è immerso nella luce delle candele 🕯️. Ancora più intimo del solito 💛.
E quando è arrivato quel giorno, quasi lo avevo dimenticato. Ma lei me l’ha ricordato, perché gliel’avevo promesso 💫.
Ieri sera siamo usciti a fare una passeggiata per ammirarlo. All’ingresso ci ha fermato. Stavo raccontando una storia con entusiasmo, come quasi sempre 😊. Voleva che arrivassimo anche con il cuore. Aveva ragione 🙏.
All’ingresso due candele vegliavano sulle anime 🕯️🕯️. Proteggendo dal portare dentro pensieri rumorosi. Per entrare con cuore e intenzione pura. Per essere veramente presenti 🌿.
Siamo stati subito incantati dalle piccole costruzioni 🏛️, dalle strette viuzze tra di esse 🛤️, dai cedri altissimi 🌲, e dal modo in cui le moltissime candele riflettevano il cielo stellato ✨. Sembrava di essere nelle storie delle Mille e una Notte 📖🌌.
Lei si muoveva tra le cappelle come chi cerca le proprie radici 🌿. E, anche se i suoi antenati non provenivano da questo villaggio, camminava su pietre italiane, tra tradizioni e storia, respirando l’aria e leggendo i nomi dei defunti sui sepolcri 🕯️.
Il cimitero era molto più grande di quanto sembrasse dall’esterno. Ma era bello perdersi tra le sue vie 💛.
Uno dei cedri, alto come una candela 🌲, mi aveva parlato durante il cammino, ma lei era già più avanti, e non volevo chiamarla ad alta voce 🕯️.
Nell’angolo più basso del cimitero ci siamo aspettati. E mentre ammiravamo le luci notturne di Canne ✨ e ascoltavamo i cinghiali nella valle sottostante 🐗, abbiamo iniziato a parlare della vita. Di quanto sia bello vivere davvero 💫.
Perché questa esperienza terrena è davvero breve ⏳. Quante estati ci sono concesse? Chi lo sa? Sessanta, o forse settanta 🌞?
Le ho chiesto se voleva abbracciare un albero 🌳🤗. Le ho proposto di scegliere, ma mi ha affidato la decisione. Così siamo tornati dal cedro che prima mi aveva parlato. Forse era il più alto e il più antico 🌲👑.
Abbiamo deciso che quell’albero è una regina 👑. L’abbiamo abbracciato a lungo 🤗. Tutte le emozioni che ci ha donato rimarranno un tesoro per entrambi 💛. Così come il cimitero e la natura che ci circondava in quella notte 🌌🍃.
Ringrazio l’Universo per questo! 🙏💫
🇬🇧 English
We’ve walked this way many times. Before, only during the day, to show my guests the breathtaking landscape surrounding this cemetery 🌄.
Lately, however, we’ve been coming here in the evenings, just the two of us, to admire the starry sky without light pollution ✨…, the ever-changing and renewing Moon 🌙…, Montegiordano and the distant little villages’ night lights 🌌.
I was waiting for November. In Hungary, sometimes with my children, we visited the cemetery of our small village on All Saints’ Day, the Day of the Dead, or even at Christmas 🎃🕯️🎄. I remember skating home on mirror-like ice ❄️⛸️…
Now I wanted to show her too. I wanted her to see what the Montegiordano cemetery looks like when it’s bathed in candlelight 🕯️. Even more intimate than usual 💛.
And when that day arrived, I had almost forgotten. But she reminded me, because I had promised her 💫.
Last night we walked there to admire it. At the gate, she stopped me. I was enthusiastically telling a story, as almost always 😊. She wanted us to arrive with our hearts too. She was right 🙏.
At the gate, two candles stood watch over the souls 🕯️🕯️. They ensured we didn’t bring in noisy thoughts. That we would enter with pure heart and intention. To be truly present 🌿.
We were immediately enchanted by the small structures 🏛️, the narrow little streets between them 🛤️, the towering cedars 🌲, and the way the countless candles reflected the starry sky ✨. The whole place felt like something out of One Thousand and One Nights 📖🌌.
She wandered among the chapels as if searching for her roots 🌿. And although her ancestors didn’t come from this village, she walked on Italian soil, among Italian traditions and history, breathing in the air and reading the names of the departed on the tombs 🕯️.
The cemetery turned out to be much larger than it had seemed from the outside. But it was wonderful to get lost in it 💛.
One of the towering cedars, like a candle 🌲, spoke to me along the way, but she had already moved ahead, and I didn’t want to call out to her 🕯️.
In the lower corner of the cemetery, we waited for each other. And while admiring the night lights of Canne ✨ and listening to the wild boars wandering in the valley below 🐗, we began to talk about life. About how wonderful it really is to live 💫.
Because this earthly experience is truly brief ⏳. How many summers do we get? Who knows? Sixty, or maybe seventy 🌞?
I asked if she would like to hug a tree 🌳🤗. I offered her the choice, but she left the decision to me. So we walked back to the cedar that had spoken to me earlier. Perhaps it was the tallest and the oldest 🌲👑.
We agreed that this tree is a queen 👑. We hugged it for a long time 🤗. All the feelings it gave us will remain a treasure for both of us 💛. Just like the cemetery and the nature surrounding us on that night 🌌🍃.
I thank the Universe for this! 🙏💫
