25/11/2025
Koraszülöttek világnapja a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézetben
Sokéves hagyomány, hogy november 17-én a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház–Rendelőintézetben a babákkal és a szülőkkel közösen ünneplik a Koraszülöttek Világnapját. Ezen a napon a koraszülött babákat ünneplik – azt, hogy milyen hatalmas erővel és kitartással küzdenek életük első napjaiban, heteiben, hónapjaiban. Megemlékeznek azokról az egészségügyi szakemberekről is, akik nap, mint nap a koraszülöttekért dolgoznak, és természetesen a szülőkről, családtagokról, akik hatalmas türelemmel, erővel és reménnyel telve segítik őket ezen a sokszor hosszú és nehéz úton. Az eseményen párhuzamosan több workshopon is részt vehettek a családok: volt hordozási tanácsadás, babamasszázs, elsősegély-alapok oktatása, kiságyforgó-készítés, szoptatási tanácsadás, tájékoztató különböző fejlesztési módszerekről, valamint gitárral kísért közös éneklés a babákkal.
Az Európai Alapítvány a Koraszülöttek Gondozásáért (EFCNI) kezdeményezésére 2008-ban létrejött világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszüléssel járó veszélyekre és kihívásokra, és világszerte támogassa a koraszülött intenzív-ellátás fejlesztését. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján évente több, mint 15 millió gyermek születik idő előtt, ami a csecsemőkori halálozás és a hosszútávú egészségkárosodás egyik fő oka. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már a korábban, jellemzően igen kis súllyal született babák túlélési esélyei folyamatosan javulnak, de a koraszülöttek folyamatos szakszerű ellátása komoly kihívást jelent mind a szülőknek, mind pedig az érintett egészségügyi dolgozóknak. A Koraszülöttek világnapja alkalmából dr. Boross Gábor csecsemő-gyermekgyógyász, neonatológussal, a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézet Neonatológiai és Csecsemő osztály PIC II. osztályvezető főorvosával, valamint Gaul Zsófia, szoptatási tanácsadó pszichológussal beszélgettünk.
Az interjút az alábbi linkre kattintva olvashatják el:
https://peterfykh.hu/hirek/a-koraszulottek-vilagnapjat-unnepeltuk-intezmenyunkben-106948