04/11/2025
A függőségek nem egyszerűen az akaraterő hiánya vagy egy rossz szokás.
Az alkohol elfojtja az érzésektől való félelmet, az élet elől való menekülés vágyát, a távol lévő anya fájdalmát vagy a fenntarthatatlan szeretetet.
A tudatosság nélküli szex a valódi kapcsolatot állandó fizikai törekvéssel helyettesíti, a vágyat a szerelemmel összekeverve.
A túlhajszoltság egy soha véget nem érő versenyfutás, hogy bebizonyítsuk az értékünket, hogy elégségesnek érezzük magunkat egy olyan világban, ahol a termelékenységet jobban értékelik, mint magát az életet.
A kényszeres testmozgás egy olyan test megformálására törekszik, amely soha nem lesz elég annak, aki nem fogadja el önmagát.
A dohány az anyai űrt próbálja betölteni, az érzelmi kapcsolat hiányát kompenzálni, vagy egy pillanatnyi nyugalomérzetet teremteni.
A cukor és a csokoládé a szeretet és a gyengédség hiányát, az édesség utáni vágyat próbálja kompenzálni, amelyet a gyermekkor nem tudott kielégíteni.
Ez mind a lélek kétségbeesett kísérlete arra, hogy betöltsön egy űrt, elmeneküljön egy kimondatlan fájdalom elől, vagy láthatatlan hűséget tartson fenn a családtörténet iránt.
A kényszeres vásárlás úgy tölti meg az üres kosarakat, mintha valaki egy belső űrt próbálna betölteni olyan tárgyakkal, amelyek soha nem lesznek elegendőek.
A mérgező kapcsolatok és az érzelmi függőség tükrözik azt a küzdelmet, hogy megtartsuk a szeretetet, elkerüljük az elhagyatottságot, elkerüljük a múltban már túl mély sebet.
A kontroll megszállottsága a bizonytalanságtól való félelem, a kísérlet arra, hogy szorosan kapaszkodjunk az életbe, hogy elkerüljük a káoszt. A szenvedéshez, drámához vagy szomorúsághoz való ragaszkodás gyakran tudattalan hűség egy olyan családi sorshoz, ahol a fájdalom volt az egyetlen módja a valahová tartozásnak.
Minden függőség egy rejtett üzenet. Nem csak a feladásról, az irányításról vagy egy másikkal való helyettesítésről szól. Arról van szó, hogy megvizsgáljuk a gyökerét, bátran megkérdezzük magunktól, hogy milyen űrt próbál betölteni, és felismerjük a múltat, amely fenntartja.
A függőség gyógyítása nem az impulzus elleni küzdelem; ez a múlttal való megbékélés folyamata, az önszeretet cselekedete, és a láncok nélküli élet engedélyezése. Mert csak akkor találhatjuk meg végre azt a békét, amelyre annyira vágyunk, ha megértjük, hogy amit kívül keresünk, soha nem töltheti be azt, ami belül hiányzik.
Azt mondják, hogy a függőség szó a „kimondatlan” szóból származik, abból, ami a test és a családi rendszer emlékezetében rekedt.
Egy feldolgozatlan fájdalom, egy feldolgozatlan gyász, egy soha el nem érkezett szerelem. Mit próbál elkerülni az, aki függővé válik? Milyen történet visszhangzik továbbra is az életében, megakadályozva abban, hogy abbahagyja?
A szerek, szokások, megszállottságok… mind egy mélyebb szükséglet megnyilvánulásai.
A drogok arra törekszenek, hogy elszakadjanak egy elviselhetetlen valóságtól, elfelejtsenek egy múltbeli sebet, vagy megszakítsák a tekintéllyel való köteléket, amelyet elnyomónak éltek meg...
Minden függőségnek mély jelentése van, egy olyan gyökere, amely gyakran első pillantásra nem látható, de minden ismétlésben, minden visszaesésben, minden kontrollálhatatlan impulzusban érezhető.
A lélek ilyenkor nem csupán menekül, hanem keres valamit: a biztonság érzését, amely valaha megvolt, de elveszett valahol a múltban; a megnyugvást, amit senki nem adott meg neki időben; vagy azt a fajta kapcsolódást, amelyben valódi figyelmet és jelenlétet kaphatott volna.
A megoldás sosem abban rejlik, hogy elfojtjuk a vágyat, vagy erővel szakítjuk le magunkat a tárgyról, amihez kötődünk. Sokkal inkább abban, hogy lassan, kíváncsian és őszintén közelítünk a belső hiányhoz, amely a felszínen a függőség formáját ölti. Amikor az ember elkezd odafigyelni arra a finom belső rezgésre, amely minden impulzus mögött ott húzódik, akkor egyszer csak felismeri: nem az anyag, a cselekvés vagy a mintázat az, amire vágyik, hanem arra, amit ezek helyettesítenek.
A lélek akkor találja meg, amit keres, amikor valaki — akár egy segítő szakember, akár egy bizalmas kapcsolat, akár a saját érettebb önmaga — képes elég gyengéden, de elég bátran közeledni ahhoz a belső sebhez, amely a függéshez vezetett. Ahogy ez a találkozás megtörténik, a korábbi kényszerek lassan veszítenek az erejükből, mert a helyükre valami más kerül: egy felfedezett önérték, egy újfajta belső biztonság, egy olyan tapasztalat, hogy a fájdalmat már nem kel el altatni, mert végre meghallgatást nyert.
A gyógyulás így nem egy hirtelen elszakadás, hanem egy lassú hazatalálás önmagunkhoz. És amikor ez bekövetkezik, a függőség már nem ellenség többé, csupán jelzőfény: mutatja, hol volt szükség szeretetre ott, ahol addig nem jutott.
Folyt: apasebek
https://www.facebook.com/share/p/17jSDD9xnh/
Életrevaló gondolatok neked💚