05/10/2025
„Az vagy, amit megeszel” 🥚
Ma a egyik üzletében álltam a tojásos polc előtt, mert egy mai recepthez elfelejtettem beszerezni. Mélyalmos és ketreces tojás volt csak (HU2 és HU3 kód). És közben arra gondoltam: komolyan, ezt esszük?
Egy zárt térben, zsúfoltságban élő, levegőt alig látott állat testének termékét és azt hisszük, hogy ebből majd erő, vitalitás, egészség épül belénk?!
A közhely, hogy „az vagy, amit megeszel” sokkal mélyebb, mint gondolnánk. Mert nem csak kalóriát viszünk be, hanem ténylegesen azt, amit megeszünk - jelen esetben - egy hiányos tollozatú, beteg madár tojását. Mit várunk a saját testünktől? Hogy ragyogjon? Hogy ellenálljon a betegségeknek?
Nem lehet hosszú távon egészséges az, aki olyan táplálékot eszik, amely maga sem volt egészséges. Ez logika. És mégis, nap mint nap megtesszük. Mert olcsóbb. Mert „így szoktuk”. Mert nem akarunk belegondolni.
Közben meg gyógyszert szedünk, vitaminokat kapkodunk és keressük, hol csúszott félre az egészségünk.
Az étel, amit a testedbe építesz, a sejtjeid részévé válik. Te magad leszel az, amit megeszel és ha üres, beteg, mesterséges környezetből származó ételt eszel, akkor lassan a saját életed is olyan lesz: fáradt, beteg, mesterséges.
Ez több, mint egy tojás kérdése. Ez annak a tükre, hogy mennyire vagyunk hajlandóak felelősséget vállalni önmagunkért.
Gyerekként falun nőttem fel. A tyúkok kint kapirgáltak, szaladgáltak az udvaron, kukoricát csipegettek és este maguktól mentek vissza az ólba. Soha eszünkbe sem jutott, hogy lehet másképp – hogy valahol a világban állatok egész életüket ketrecekben töltik, napfényt sosem látva. Én tényleg azt hittem, minden p**i olyan életet él, mint nálunk.
Sokan persze azt mondják – köztük magyar gazdák és ipari szervezetek is –, hogy „a ketreces tojás is egészséges”, mert szerintük a tápértéket nem a tartásmód, hanem a takarmány határozza meg, közben hallkan hozzáteszik mennyibe kerülne egy átalakítás. Hangoztatják, hogy a tojás mindig biztonságos, finom, tele van fehérjével és vitaminnal. Csakhogy itt valójában nem csak a számokról van szó: hanem arról, hogy milyen élet, milyen környezet áll a tojás mögött és bármennyire is próbálják „egészségesnek” beállítani, nehéz elhinni, hogy ami egy szenvedésből, bezártságból, stresszből születik, az valóban ugyanazt jelenti, mint a falusi udvar szabadon kapirgáló tyúkjának tojása.
A oldalán láttam, hogy egy átlag magyar évente 240 tojást fogyaszt, tehát nagyjából minden második napon. Ez óriási különbség a történeti korokhoz képest, amikor heti 1–3 darab jutott egy emberre.
A túlfogyasztás része a városi életmódnak: a tojás az egyik legolcsóbb fehérjeforrás, ezért szinte mindenbe belekerül – süteményekbe, készételekbe, tésztákba, panírozásba. Ma a tojás tömegtermék, amit tonnaszám pakolunk be és ha nincs, az emberek idegesek.
A tojásos sor előtt olyan kép fogad, mintha háború után lennénk. A polcok ferdén állnak, dobozok szétdobálva, kartonok félig kiszakadva, mintha valaki direkt felborította volna az egészet. Az emberek meg ott állnak és 40-esével tépik ki a tojást a tárolóból.
Ennyire rettegünk attól, hogy nem lesz elég rántotta?
Ez már rég nem egyszerű vásárlás, hanem egy tömeges szorongás-szertartás.
Végül az egész jelenség ide fut ki: a „nekem kell”, nem számít, honnan jön, ki fizeti meg az árát, csak az, hogy sok legyen, most legyen, olcsón legyen... stb. Mögötte ott áll egy ipar, ahol az élőlények szenvednek (egyébként nem csak a tyúkok), mi meg közben azt hisszük, jól járunk. Pedig nemcsak az állatok életét faljuk fel, hanem a saját egészségünket, mentális jóllétünket is. Képesek vagyunk szó szerint a szart is megenni (és megvenni is), csak sok legyen és azonnal legyen. Ez egy tükör, amit benne látunk, az mi magunk vagyunk.
Ma ott tartunk, hogy senki nem tudja, mi az egészséges. Hol a zsír, hol a margarin a jó, egyik nap a magyar konyhát be kell tiltani, másik nap a KETO a megváltás. A lényeg mindig ugyanaz: sose maradj le semmiről, mindig legyen több, mindig legyen más. Ez a logika hajtja a tojást is, meg a Shein és Temu hault, a Labubu-őrületet, mindent. Mert ha Pirinek van, akkor nekem is kell, különben kimaradok. Persze közben cukik a tyúkok, aranyosak a teknősök, de a valóságban pont ugyanazt a gépet etetjük: a soha véget nem érő vágyat, hogy azonnal legyen, sok legyen, mindig legyen. El sem tudjuk képzelni azt az egyszerű elvet, hogy a pazarlás ciki és hogy időnként valamit nem birtokolni felszabadító is lehet. Ehelyett faljuk a tojást, faljuk a trendet, faljuk egymást – és közben egyre üresebbek leszünk.
A képen a oldaláról Hedwig, egy BHWT által mentett p**i szolgál nekünk tükörként. ;)
