30/10/2025
Halottak napja körül...
Nem szeretek kimenni a temetőbe. Nagyon ritkán megyek. Halottak napján soha, inkább csak pár nappal később, amikor már nincsenek olyan sokan.
Szeretném hinni, hogy akik ilyenkor kimennek, év közben is sokat gondolnak arra, akinek viszik a virágot.
Év közben is rengetegszer eszembe jutnak azok, akiket elveszít***em, egy süti sütése, egy jó történet, vagy egy régi tárgy kapcsán. A kislányomnak is sokat mesélünk a dédikről, és már ő is tudja, melyik az a terítő, amit a dédi horgolt.
A temetőben nem a mamám van… csak a teste, ami kemény és hideg volt, amikor utoljára megérint***em. Tudom, hogy ez furán hangozhat, de az, hogy megérint***em a halott testét, valahogy könnyebbé t***e elfogadni, hogy eltemetik.
Hiszem, hogy most egy olyan helyen van, ahol boldog, és ahonnan lát minket.
Hiszem, hogy még találkozhatunk, és egyszer mindent megbeszélhetünk, amit most elmondanék neki, ha itt lenne.
És ilyenkor mindig eszembe jut, mennyire meg kell becsülni azt az időt, amit még a szeretteinkkel tölthetünk.
Mert ezt az időt nem kapjuk vissza.
Csak bánhatjuk, hogy nem maradtunk még tíz percet.
Hogy nem hallgattuk meg azt a történetet még egyszer.
Hogy nem ettünk még egy pogácsát.
Vagy nem kértük meg, hogy
– Mesélj még… hogy vagy?💚
