Merengő

02/01/2026

Mikor lett az újév az „új kezdet” ígérete?
-Gondolatok a Merengőből ✨

Minden év elején észreveszem magamon,
hogy óhatatlanul lassítok egy kicsit....
Mintha az idő maga is megállna egy pillanatra,
és azt kérdezné: Na, hol tartasz most?

Sokáig azt hittem, az újév varázsa abban rejlik,
hogy ilyenkor „új lehetőségek” nyílnak.
Hogy valami kívül változik meg,
és ettől majd bennem is könnyebb lesz elindulni.
Csak később kezdtem el érteni,
hogy ez az érzés sokkalta régebbről és legfőképpen, sokkal mélyebről jön.
Hiszen régen az év egyàltalàn nem ott kezdődött, ahol a naptár azt jelölte.
Hanem ott, ahol az élet újra mozdult....
A tavaszban.... a vetésben...az áradásban....
Az új kezdet nem valamiféle ígéret volt, hanem tapasztalat:
a vilàg valóban újraindult.

Aztán jött január, Janus két arca,
a visszanézés és az előre tekintés feszültsége.
És valahol itt vésődött belénk ,
hogy az év eleje számvetésre hív.
Nem vádlón – inkább csendesen.

Hiszen a vallási hagyományokban sincs sürgetés.
A megtérés, az újjászületés
nem valamilyen dátumhoz kötött.
A belső fordulat akkor történik meg,
amikor készen vagyunk rá.
Mostanában így nézek az újévre.
Nem elvárásként.
Nem fogadalmak soraként.
Hanem egy küszöbként,
ahol meg lehet állni egy pillanatra,
és egyàltalàn nem kell rögtön tudni a választ, nincs szükség új tervekre, új célokra....
Csak végy egy mély lélegzetet és hunyd le a szemed....🥰

És ha az új év nem arra kér, hogy más légy –
csak arra, hogy őszintébben JELEN legyél a MOSTban... a pillanatban...?✨

27/12/2025

🌲✨Karácsony -és ami még mögötte van

Karácsonykor sokszor nem az történik, amit a külvilàg szerint „kellene” éreznünk.
Nem mindig béke van. Nem mindig hála.
Van, hogy inkább szorítás a mellkasban....Egy régi emlék.... Egy kimondatlan hiány....
Ilyenkor előjönnek a gyerekkori karácsonyok.
Egy alkoholista szülő, egy anya és apa között húzódó feszültség...
Vagy épp egy egészen apró, mégis végtelenül biztonságos és meghitt emlék.

Emlék foszlàny egy piciny lakásról...
Ahol a Jézuska érkezéséig az egyetlen hely, ahová biztonsàgosan el lehetett zárni két kisgyermeket, egy apró fürdőszoba volt.
A földre terített vastag takaró.
Egy csokimázas piskótatorta.
Én és az öcsém.
Kint az „angyalkák” serénykedtek, mindeközben mi fegyelmezetten és persze türelmetlenül vártunk.
És hittünk!
Aztán egyszer csak megszólalt a kis harang....
És ott állt a fa.
Nem volt nagy, nem volt tökéletes , de CSODA volt....

Ahogy telnek az évek, ezek az emlékek nem tűnnek el.
Inkább átalakulnak.
Rétegződnek a saját ,,felnőtt" karácsonyainkkal: párkapcsolatokkal, családdal, veszteségekkel, új reményekkel.
Jó és fájdalmas tapasztalatokkal.
Van, ami elvesz belőlünk.
És van, ami észrevétlenül belénk épül.
Martin Buber azt írja: az ember az Én–Te találkozásokban válik igazán önmagává.
Vagyis nem elszigetelten, hanem a kapcsolatainkon keresztül.
Talán éppen ezért olyan jelentőség teljesek és erősek az ünnepek is.
Mert ilyenkor nemcsak másokkal találkozunk újra,
hanem azokkal a régi „Te”-kkel is, akik valaha formáltak bennünket.
A szüleinkkel....
A gyermeki önmagunkkal....
A hiányainkkal....
Az önismeret ott kezdődik, amikor nem próbáljuk meg elhallgattatni az ünnepekkor feltörő érzéseket.
Amikor nem csak „szépnek” vagy „nem odaillőnek” címkézzük őket,
hanem kapcsolatba lépünk velük.
Mert ezek az érzések nem ellenünk vannak.
Hanem rólunk mesélnek.
Arról, hogy honnan jövünk, merre tartunk.
És arról is, hogy mire vágyunk most.
Az ünnepek rítusok.
Megállók az időben.
Lehetőségek arra, hogy ránézzünk: hol tartok most magammal?
A kapcsolataimmal?
Mi az, amit továbbviszek, és mi az, amit talán ideje lenne letenni?
És talán egyszer – nem ugyanazzal az ártatlan hittel, de mégis – újra képesek leszünk várakozni.
Nem a tökéletes karácsonyra.
Hanem arra, hogy valódi kapcsolódàs történjen .
Ahogyan akkor, gyerekként, a fürdőszoba hideg kövén ülve,egy takaróba burkolózva.
Amikor még hittük,
hogy a csoda egyszer csak megszólal egy kis harang hangjában...✨🌲

✨❄️
És benned, mit hív elő a karácsony?
Melyik emlékeddel, érzéseddel lenne most fontos kapcsolatba lépned??✨❄️

-Gondolatok a Merengőből

05/12/2025

🍂🍁 Az elkerülő partner csendje mögött...

Sokszor azt hisszük, hogy aki távol marad, az nem szeret.
Pedig az elkerülés mögött gyakran nem közöny van, hanem egy régen megtanult túlélési mód.
Az a fajta csend, amelyet nem szándékosan, sokkal inkább félelemből hozunk magunkkal.
Az elkerülő ember valaha megtapasztalta, hogy a közelség veszélyes lehet.
Hogy az érzelmek túl hangosak, a szükséglet túl sok, a vágy a kapcsolódásra túl sebezhetővé teszi.
Így hát falakat épített.
Nem azért, mert nem akartak szeretni, hanem mert nem tudták, hogyan tudnak biztonságban maradni közben.
A csend, a visszahúzódás, a tekintet elfordítása sokszor nem elutasítás.
Hanem pánik.Egy test régi emléke, amely azt üzeni:
„Túl közel… túl gyors.”

És mindeközben mélyen,ott él bennük ugyanaz a vágy.....hogy valaki lássa őket.
Hogy valaki maradjon....

Ha elkerülő társsal élsz, talán fáj a távolság.
Talán úgy érzed,hogy hiába nyúlsz felé, nem ér el hozzá a kezed.
De néha a legnagyobb szeretet az, ha emlékezteted rà,a közelség nem veszély.
A csendjében nem elzárkózik, csak próbál megnyugodni....

Ha pedig te vagy az, aki bezár…
kérlek, tudd: nem vagy elromolva.
A tested valaha így védett meg.
És ahogy lassan megengeded, hogy valaki veled maradjon a nehéz pillanatokban,
újraírhatod azt, amit egykor megtanultál.
Lehet tanulni a szeretetet.
És lehet tanulni a maradást is.

A gyógyulás sokszor nem nagy pillanatokban történik, hanem apró döntésekben.
Maradni még egy lélegzetvételig, megölelni egy másodperccel tovább...
Kimondani: „Nem tudom, mit mondjak… de itt vagyok.”

Mert végül nem a tökéletesség kapcsol össze minket.
Hanem a JELENLÉT.
Az a finom bizonyosság, hogy lehet félni , de mindeközben mégis választani a kapcsolatot.

-Gondolatok a Merengőből🍁🍂

22/08/2025

09/08/2025

Van egy gondolat, ami az utóbbi időben nagyon sokszor eszembe jutott…

Talán azért, mert magam is kerestem a választ rá, és mert többször hallottam másoktól is.
De amikor a saját életemre gondolok, érzem, hogy ebben van valami hiány...

„Ne foglalkozz a múlttal, csak a jövő számít.”

Elsőre jól hangzik…
Mintha ezzel minden fájdalmat, minden hibát, minden régi sebet magunk mögött hagyhatnánk...
De vajon,lehet-e valóban hátat fordítani annak, ami eddig formált minket?

Én úgy hiszem: a múltunk nem lánc, de gyökér.
Nem kell benne örökre megrekednünk!
Àm nem is tagadhatjuk le a létezését.
A történeteink, az élményeink, a sebek és örömök mind-mind részei annak, akik ma vagyunk.
A jelenbéli döntéseink, érzéseink és reakcióink, gyakran ezekből a régi rétegekből fakadnak.
Akkor is, ha valójàban nem tudatosítjuk azt.

Ezért hiszem, hogy érdemes dolgozni a múltunkkal.
Szembenézni a traumáinkkal.
Megérteni a miérteket és az okokat.
Mert minden felismerés egy kicsit könnyebb szívhez vezet.
Minden feldolgozott emlék egy-egy új építőköve a felszabadulàshoz vezető útnak.

Valóban! Nem kell a múltban élni!
De értenünk kell, honnan is jövünk azért,
hogy tisztábban lássuk, hová is tartunk.
És talán, éppen így tudunk a jövőbe lépni,
könnyebb lélekkel.

Te mit gondolsz?
Szerinted a múlt mennyire határoz meg minket?

08/07/2025

🌙 „Este van. És végre nem kell erősnek lenni.”
-Gondolatok a Merengőből

Van valami különös varázsa az estének. ✨
Amikor már nem kell mosolyogni, nem kell megfelelni, teljesíteni, bizonyítani. Csak lenni. Végre levethetjük a felvett álarcokat, szerepeket.

Ilyenkor, amikor a világ elcsendesedik, a lélek végre fellélegezhet.

És talán előbújik az a részed is, amit napközben elrejtesz.
A fáradt, érzékeny, kétkedő, vágyakozó részed....
Aki nem akar mindig erős lenni. Aki csak szeretne megpihenni valaki ölelésében – vagy legalább a saját megértésében.

Tudod, néha nem ahhoz kell a bátorság, hogy tovább küzdj.
Hanem hogy képes légy a FELADÁSRA. Ha hajlandó vagy kimondani: „Most elég!!”

Elég volt a rohanásból. Elég volt abból, hogy mindig mások elvárásai szerint élj. Elég volt abból, hogy elhiteted magaddal: nem vagy elég.

Ma este csak figyelj. Ne a világra. MAGADRA.

Mert könnyen lehet, hogy a lelked már régóta suttog valamit. Csak eddig túl nagy volt a zaj, hogy meghalld.

✨ Te mit hallasz most, ebben a csendben?
Hajlandó vagy meghallani, hogy mit suttog az élet? ✨

29/06/2025

🌾 Amikor a csend nem távolság, hanem gondoskodás 🌾
-Gondolatok a Merengőből✨

Időnként eltűnünk.
Visszavonulunk.
Csendesebbé válunk....
És talán kívülről ez furcsának tűnhet – mint valami elfordulás, netán elutasítás.
Pedig legtöbbször csupán arról van szó, hogy elfáradtunk.
Nem a szeretetben... nem az emberekben… Pusztán abban, hogy folyamatosan jól kell lenni.
Mosolyogni, kapcsolódni, figyelni, megfelelni.
Miközben belül valami, – néha egészen halkan – pihenésért, szünetért, csendért kiált.

Ismerős ez nekem is.
Néha úgy érzem, csak úgy tudom megőrizni azt, aki vagyok, ha egy kicsit eltávolodom.
Nem azért, mert épp ne lenne fontos, ami körülöttem történik.
Hanem mert szeretném megóvni azt,
ami éppen bennem történik.
És ilyenkor elcsendesedem....
Bezárom az ajtót, kikapcsolom a telefont, megállítom a zajokat.
Nem menekülésből, pusztán abból a vágyból fakadóan , hogy aztán újra kapcsolódni tudjak...
Tisztábban, őszintébben, teljesebben.

A csend, amit választunk, nem mindig szakadék.
Néha ez a legnagyobb törődés önmagunkkal
– és közvetve másokkal is.
Mert ha nem halljuk meg a saját belső világunkat, hogyan hallhatnánk meg igazán a másikét?

Fontosnak érzem kimondani: a visszahúzódás nem mindig rossz jel.
Lehet, hogy épp ez az, ami megment.
Ami újra összeilleszt.
Ami visszavezet önmagunkhoz.
És amikor ebből a csendből egyszer csak újra szót találunk – az már nem a zaj része lesz, hanem a jelenlété.

Ha most épp valami hasonlót élsz… szeretettel emlékeztetlek: rendben van.
Nem kell mindig „ott lenni”.
Néha épp a távollétedben születik meg újra a valódi JELENLÉT... 🥰

🕊️
Merengő – önismeret és jelenlét segítő beszélgetésben. 🪷

23/06/2025

🌙 Amikor hiányzik az apakép – nőként
-Gondolatok a Merengőből

Egy kislány első tükre, első biztonságérzete gyakran az apjához kapcsolódik.
A tekintethez, ami azt üzeni: „Fontos vagy. Értékes vagy. Látlak.”
És ha ez a tekintet hiányzik…
A lélek megtanul máshol keresni.
Bizonyítani. Túlkompenzálni. Elbújni. Megalkudni.

Ha az apa fizikailag vagy érzelmileg nem volt jelen, az nyomot hagy.
Néha olyan finoman, hogy csak évekkel később értjük meg:
Miért félünk bízni.
Miért vonzódunk újra és újra ahhoz, aki elérhetetlen.
Miért hisszük, hogy a szeretetért küzdeni kell.
Miért nem tudjuk, hogyan mondjunk „nem”-et.
Miért érezzük magunkat kevésnek – akkor is, ha kívülről erősnek tűnünk.

A hiányzó apakép nem mindig a személy hiánya.
Lehet, hogy ott volt – de nem figyelt.
Lehet, hogy szeretett – de nem úgy, ahogy szükség lett volna rá.
A lélek viszont pontosan emlékszik arra, amit nem kapott meg.

De nem kell, hogy örökké a hiány vezessen.
Az önismeret terében gyengéden meg lehet érkezni azokhoz a belső helyekhez,
ahol a kislány még mindig vár.
Ahol újra lehet írni a belső biztonságot, az önértékelést, a határokat.
Ahol a nő végre megpihenhet a saját jelenlétében.

💬 Te milyen mondatokat hallottál gyerekként – vagy épp, miket nem?
💬 Mit hittél el magadról az apai hiány fényében?

Ha szeretnéd finoman kibontani, amit eddig egyedül cipeltél, várlak szeretettel egy Merengő beszélgetésre.
💠 Itt nem kell megfelelni. Elég, ha jelen vagy.

14/06/2025

🎭 Megfelelni. Kinek is?

Néha annyira igyekszünk megfelelni, hogy közben elfelejtjük megkérdezni: valójában kinek is próbálunk megfelelni – és miért?
-Gondolatok a Merengőből

A külvilág hangjai könnyen belsővé válnak. Egy-egy gyermekkori tekintet, egy tanár szava, egy szülő sóhaja vagy egy néma elvárás: észrevétlenül lesz belőlük iránytű. Csakhogy ez az iránytű nem mindig a szívünk felé mutat.

Olykor nem is tudjuk, honnan jön a nyomás. Csak azt érezzük, hogy túl kell teljesítenünk, hogy nem hibázhatunk, hogy „elég jónak” lenni nem elég. Mintha folyton vizsgáznánk – de a vizsga anyaga zavaros, és azt sem tudjuk, ki ül a vizsgabizottságban.

Meg akarunk felelni a szüleinknek, a párunknak, a társadalom elvárásainak, a főnökünknek, a „jó ember” ideájának. A kérdés csak az, hogy mikor kérdezzük meg magunktól: és nekem, magamnak mikor akarok megfelelni?

A másoknak való megfelelés gyakran felölti a „belső elvárás” köntösét. Pedig nem minden belső hang a sajátunk.

A megfelelési kényszer alattomos. Csendben csúszik be, és észrevétlenül viszi el a fókuszunkat a vágyainkról, az örömünkről, a szabadságunkról. Hirtelen már nem tudjuk, mit akarunk valóban, csak azt, mit kellene akarni.

A valódi kérdés nem az, hogy elég jók vagyunk-e mások szemében. Hanem az: élhető-e számunkra az az élet, amit az elvárások mentén építünk?

👉 Mi történne, ha egyszer csak abbahagynánk a bizonyítást – és elkezdenénk egyszerűen jelen lenni? ✨

13/06/2025

„Nem kell mindig választ találni. Néha elég csak érezni.”
-Gondolatok a Merengőből ✨

Van, amikor a belső kérdések nem azért születnek, hogy rögtön megfejtést kapjanak.
Van, hogy csak időre van szükség – és figyelemre.
Hogy közelebb kerülhess ahhoz, amit talán még szavakba sem tudsz önteni.

Merj megállni.
Nem a válasz hiánya a kudarc – hanem, ha elnyomod a kérdést, mielőtt megszólalhatna benned.

Mit próbál most benned megmutatni az a rész, amit nem értesz – csak érzel?✨

12/06/2025

,, Amikor már nem akarod megjavítani… csak érteni''
-Gondolatok a Merengőből

Van, amikor nem a megoldás a cél.
Hanem az, hogy végre meglásd: mit jelentett mindez.
Mit mutatott meg rólad?
Mit tanított neked a hiány, a csalódás, a csend?

A belső munka nem mindig a "helyrehozásról" szól.
Gyakran inkább arról, hogy csendben leülsz önmagad mellé,
és megengeded, hogy ne legyen minden rendben – mégis teljesnek érezhesd magad.

– Van-e benned tér arra, hogy csak érts, anélkül, hogy mindenáron megoldani szeretnéd?✨

11/06/2025

🌿 Amikor nem tudod, hogyan tovább...
-Gondolatok a Merengőből

Vannak napok, amikor minden lépés nehéz. Amikor a jövő ködös, a múlt túl nehéz, a jelen pedig csak túlélésnek tűnik. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, elakadtunk. Pedig lehet, hogy épp most gyűlik össze bennünk az az erő, ami a következő mozdulatot lehetővé teszi.

Nem minden csend üresség. Nem minden tétlenség kudarc.

Van, amikor csak annyi a dolgunk: jelen lenni a bizonytalanságban. Nem siettetni, nem elnyomni, nem megmagyarázni – csak engedni, hogy történjen bennünk valami csendesen.

💭 Mi lenne, ha nem azonnali megoldást keresnél – hanem egy pillanatra elfogadnád, ahol most vagy?✨

"Teret tartok, ahol leteheted a gondolataid, érzéseid. Ahol csend van és jelenlét. Ahol nem kell megfelelned – csak lenned."