07/11/2025
,,Néha annyira szeretném azt csinálni, amit én akarok, akkor, amikor én akarom! De nem lehet, csak majd, ha lefeküdtek a gyerekek. Milliónyi kívánság, érzelmi kitörés, válságkezelés az utolsó idegszálamon táncolva. Mire eljönne az én időm egyik korábbi tervemhez sincs már jártányi erőm sem."
Olvasásra ajánlom, ha ismerős az érzés. ❤️🩹
A hétköznapok elviselhetetlensége
Túl sok kitöltendő, gyerekkel töltött idő. Nem először hallom ezt szülőkonzultáción.
A konzultáció elején megkérdeztem egy szülőpártól, hogy teltek az elmúlt hetek. Három 5 év alatti gyerekük van. Az apa szólalt meg először: „Köszönjük jól, csak a szokásos elviselhetetlensége a hétköznapoknak.”
Tudtam mire gondol.
Harmincas anyukából fakadt ki a minap: „Este 6-8 között rendszeresen azt érzem, hogy ólomlábakon jár az idő! A szokásos verkli a gyerekekkel: vacsora, fogmosás, pizsama, lefektetés. Már beszélgettünk, játszottunk, ettünk is, megy az ellenkezés, az időhúzás. Nincs kedvem semmihez, elfogytam már aznapra. Mennyi idő van még lefekvésig? - gondolom sokszor.”
Egy apuka meséli: „Hétvégén a kicsi korábban kel, mint hétközben. 6 órától fent van, lekötöm, hogy ne zavarja fel a többieket. 9 órára azt érzem, hogy kimerültem és még csak akkor kezdődne a nap!”
Háromgyerekes anya osztja meg velem: „Néha annyira szeretném azt csinálni, amit én akarok, akkor, amikor én akarom! De nem lehet, csak majd, ha lefeküdtek a gyerekek. Milliónyi kívánság, érzelmi kitörés, válságkezelés az utolsó idegszálamon táncolva. Mire eljönne az én időm egyik korábbi tervemhez sincs már jártányi erőm sem. A héten kétszer elaludtam a legkisebb gyerek szobájában, altatás közben. Előbb aludtam el, mint ő.”
40-es apuka így foglalja össze: „Azt mondják, nagyobb gyerekkel könnyebb. A fiam 13 éves. Majdnem olyan magas, mint én. Tíz éve próbálom vele megértetni, hogy ne a padlóra dobja a szennyes ruhát. Hogy miért fontos este 10 óra előtt feküdnie iskola napon. Legszívesebben éjfélig sorozatokat nézne minden nap. Nem érti meg, hogy esetleg nélküle is szeretnék két szót váltani a feleségemmel. Állandóan fülel. A múltkor azon kaptam, hogy mikor ment fel a szobájába, megállt a lépcsőfordulóban hallgatózni, hogy vajon miről beszélgetünk.”
Igen, sokan tapasztalják ezt. Szabad ilyet érezni, gondolni, megfogalmazni.
Az idő relatív.
Bizonyára igaz az is, hogy: „Repül az idő és egy pillanat alatt felnőnek!”- ahogy halljuk ezt idősebb, sokat megélt emberek szájából még, ha nem is mindig érezzük így.
Igaz az is, hogy hálásnak kellene lennünk minden egyes együtt töltött pillanatért, ami megadatik. Csak nehéz ezt mindig átérezni.
Miről beszélnek a szülők?
- A saját ritmusból kiesettségről.
- A több fronton történő nagy terhelésről.
- A 0-24 órás szolgálatról, amiből kiszállni nem lehet.
- A felelősség terhéről: ha elrontják, ha nem adnak meg mindent neki, sérül a gyerek?
- A gyerek másképp működik, mint egy felnőtt, nehéz lemenni a szintjére.
- A nukleáris családmodell húsbavágó hátrányairól: csak magukra számíthatnak, nincs elég segítségük.
Mi könnyíthet a helyzetükön?
Az egyik család, akik felkerestek: megfogalmazták, hogy milyen lassan, vontatottan, tötymörögve telnek a hétvégék 3,5 éves kislányukkal. Ha nem pontosan úgy történik az ébredése, ahogy elképzelte, jön az első kiborulás. Nem akar felöltözni reggel, csak hosszas rábeszélésre ül a reggelizőasztalhoz. Ott aztán nem ízlik neki, amit kap, majd mikor oda kerül a sor, hogy el lehetne indulni valahová, neki nincs kedve. Csak valamilyen trükkel, ígérettel lehet rávenni, hogy egyáltalán ki tudjanak mozdulni otthonról. Minden egyes mozzanat komplikált, felemészti az energiáikat.
Ahogy hallgattam ezt a hétvégi napirendet, az tűnt fel, hogy semmivel sem könnyebb vagy jobb a helyzet attól, hogy anya és apa ezt együtt csinálják. Nem lesz tőle gördülékenyebb a nap, nem együttműködőbb a gyerek, cserébe még ők sem tudnak két szót sem váltani egymással, mint, ahogy a nyugodt reggelizés sem kivitelezhető.
Ha nem indulnak el otthonról, még rosszabb a helyzet, mert akkor kislányuk folyamatos figyelmet igényel, semmit sem lehet tőle csinálni, egy percre sem tudja lekötni magát. Jobban sikerülnek azok a délelőttök, mikor sikerül kimenni a játszótérre, boltba, vagy éppen rollerezni vagy az erdőbe sétálni.
Végül azt tanácsoltam nekik, hogy annak érdekében, hogy legalább egyikük tudjon pihenni és feltöltődni hétvégén egy pár óra erejéig: ne minden programot 3-asban tervezzenek. Elképzelhető olyan is, hogy csak apa reggelizik a kislánnyal, majd ketten mennek ki sétálni. Vagy csak anya foglalkozik a gyerekkel, míg apa el tud intézni valamit, tud a ház körüli dolgokkal foglalkozni, vagy elmehet edzeni egy órára.
Egyszerű tanácsnak tűnik, mégis szemléletváltozást hozott számukra. Igen, eredetileg együtt szerették volna tölteni a hétvégét. De utána mindig leszívottnak, kimerültebbnek érezték magukat. Mintha egy bányában dolgoztak volna, majd lehetett kezdeni a hétfőt a munkahelyen. Így tudták, hogy megérett a helyzet a változásra.
Sokszor 1 szülőnek könnyebb a gyerekkel. A gyerek jobban szót fogad, nem furakszik a felnőttek közé, jobban elfogadja, ha nem minden pillanatban vele játszik az a felnőtt. A szülőt sem feszíti annyira, hogy mást is kellene-szeretne csinálni, a gyerek irányíthatóbb, együttműködőbb.
Mit találtak ki arra, hogy valamikor mégis tudjanak a felnőttek együtt időt tölteni? Sikerült pár hét után segítséget hívniuk, és beiktattak egy péntek délutánt kéthetente, amikor ’kimenőt’ kaptak. Nem mondom, hogy zseniálisan pihentető lett a hétvégéjük, de egy fokkal viselhetőbb.
Gyerekük mostani fejlődési szakaszában, jelenlegi életkori sajátosságai mellett, nekik ez a megoldás segített.
Néha már az is segít, ha szabad kimondani, hogy így éreznek.
Segít a humor és az önirónia.
Segít, ha van kivel megosztani a nehézségeket.
Segít a struktúra és a családon belüli terhek, szerepek egyenletesebb elosztása.
Jó ötlet a már nem működő családi szokások, rutinok megváltoztatása.
El lehet engedni az elvárásokból.
Szabad kilépni a megszokott forgatókönyvből, akár csak egy esti lefektetés erejéig.
Jó ötlet több segítséget bevonni, ha nincs családi részről ilyen, gyermekvigyázót, pótnagyit keresni.
Amúgy meg…elmúlik. Egyszer ez is elmúlik. Hogy visszasírják majd? Abban nem vagyok teljesen biztos.
