15/10/2025
Ez a bejegyzés azoknak szól, akiknek a környezetében van olyan anya, család, aki érintett perinatális veszteségben. Erika kolléganőm szuper összefoglalót készített arról, hogy milyen a támogató jelenlét ebben az élethelyzetben. 🤍
Október 15-e a Perinatális Gyász Világnapja. Ezen a napon a várandósság alatt, a születés során, illetve a korai időszakban elvesztett babákra emlékezünk. Mind átélőként, mind pedig „külső tanúként” nehéz ezt az életeseményt elhordozni. Bár egyre több szó esik róla, talán kevesebb a tabusítás is, mégis egészen más testközelből megtapasztalni. Ebben a posztban szeretnék néhány kapaszkodót nyújtani ezzel kapcsolatban. (Szeretném hangsúlyozni, hogy az alább olvasható lista korántsem teljes, ez csak néhány példa a támogató attitűd kialakításához.)
Átélőként fontos, hogy amennyiben úgy érezzük, hogy jól esne, ideje, helye van, akkor kérjünk segítséget a történtek feldolgozásában.
Jó, ha nem siettetjük magunkat, ráhangolódunk a saját ritmusunkra, és megengedőek vagyunk önmagunkkal, a feltörő érzéseinkkel. Ha ez mégsem sikerül, az is rendben van, de jó, ha találunk legalább egy támaszt, akinek dőlni lehet, aki biztonságos teret tud tartani a számunkra. Nem kell egyedül végigcsinálni.
Az anyák és az apák is gyászolnak egy időben, de lehet, hogy eltérő ritmusban. A kommunikáció, az elfogadás és megértés sokat segít az eltérő megélések, reakciók és megküzdési módok összesimításában.
Amennyiben van már gyermek a családban, érdemes az ő életkori szintjének megfelelően beszélgetni vele a veszteségről. A gyermekek érzik, hogy történt valami, és a kimondatlanságok nagyobb félelmeket generálhatnak bennük, vagy esetleg téves következtetésekre juthatnak magukra vonatkozóan az eseményekkel kapcsolatban.
Mit tegyünk, ha egy rokonunk, ismerősünk él át perinatális veszteséget?
Bármennyire is biztatásnak szánjuk, az ilyen, és hasonló mondatok nem segítenek:
- „Biztos egyébként sem lett volna egészséges, a természet megoldotta, jobb ez így mindenkinek…”
- „Fiatal vagy még, ha kitartóan próbálkoztok, biztosan újra sikerülni fog!”
- „Még jó, hogy ilyen korán elment, legalább nem kötődtél hozzá annyira.”
- „Az még nem is volt igazi gyerek.”
- „Azt nem érezhetted, annyira kicsi volt még.”
Nagyon fontos, hogy önazonosak legyenek a támogatói mondataink, a veszteséget átélt személy szükségletének megfelelő legyen a támogatás. Csak akkor ajánljuk fel a meghallgatásunkat, ha őszintén, nyitott szívvel, ítélkezéstől mentesen tudunk a gyászolóval lenni. Ha mi magunk úgy érezzük, hogy nem tudnánk kellő támasza lenni, akkor kedvezőbb, ha nyíltan, de nem bántó, elutasító módon kifejezzük, hogy úgy érezzük, ezt most nem tudnánk a megfelelő módon befogadni, túl sok/megterhelő lenne a számunkra, nem tudnánk megfelelő támogatást nyújtani, így inkább keressünk olyan megoldást, amely mindkettőnk számára megfelelő.
Mondatok, amelyek segítenek:
- „Itt vagyok, ha szükséged van rám!”
- „Ha most nem, akkor később is bármikor meghallgatlak, amikor készen állsz rá, hogy elmeséld!”
- „Nagyon sajnálom, ami veled/veletek történt!”
- „Nem tudom, mit mondhatnék, engem is mélyen megérintett, ami veled/veletek történt…”
- „Minden felbukkanó érzésednek helye van!”
Elérhető segítségek (a lista nem teljes):
Napfogyatkozás Egyesület – Gyászfeldolgozó csoportok (Vendégbaba csoportok, Sorstárs csoportok)
Élet. Érzés Egyesület
EMMA Egyesület (EMMA vonal).
Gyásztanácsadók, Támasznyújtás pre- és perinatális gyász esetén képzést végzett segítő szakemberek.
Perinatális szaktanácsadók.
Pszichológusok.
Mentálhigiénés szakemberek.
Felnőtteknek szóló könyvek, illetve mesekönyvek.
