08/03/2026
Sokat gondolkoztam, mit írhatnék nőnapra. Nekem a nőiség sokáig nem jelentett sokat. A lányaim megszületése után változott ez, három lányom született. Mindhárom teljesen más és amikor dühösek azt láthatja mindenki, mert egyértelmű, nem kényszerítjük őket jó kislány szerepbe, megélhetik az érzéseiket, ordíthatnak, csapkodhatnak.
Most, mikor a harmadik született a legnagyobb kicsit visszahúzódott, magától állt jókislánynak és én őszintén aggódtam, hogy valami baj van. Szerencsére két- három napja újra a régi és ordít, amikor csak kell!
Nem akarom, hogy ne merjék kimondani, ha sérelmeznek valamit. Én- bár sokat fejlődtem- még mindig behajtom a fejem, túl sokszor.
Szó nélkül tűrtem, hogy nem engednek felállni vajúdás közben, abbahagytam a kiabálást, mikor azt mondták, így “csak erőt vesztek” és nem csak a szülés közben voltam jó. Jó voltam, mikor a volt főnököm belenézett a privát üzeneteimbe és elvette a jattomat az ott olvasottak miatt és jó voltam még számtalan helyzetben, amikor ordítanom kellett volna.
Azóta dolgoztam rajta, már könnyebb kiállnom magamért is, nem csak másokért, de az igazság az, lehet, hogy ezekben a helyzetekben még mindig ugyanúgy behajtanám a fejem, így inkább elkerülöm őket. Igyekszem a saját főnökömmé válni és az első kórházi élményt felülírta két otthonszülés, ahol úgy szültem végre, ahogy én akartam, kiabálva, a két lábamon állva!
Azt kívánom minden nőnek, hogy ne legyetek jó kislányok és ne neveljetek jó kislányokat! Álljatok bele az erőtökbe és ordítsatok, ha ordítani kell!
A kép 2018- as.
