29/09/2025
Mi lenne, ha elfogadnánk, hogy szülőként is lehet hibázni?
“Sokak számára a válaszkész nevelés azt jelenti, hogy hogyan beszélj a gyerekkel, kapcsolódj hozzá, elégítsd ki az érzelmi és fizikai szükségleteit, lehetőleg legyél jelen 80-90%-ban.
Ám ezen a ponton sokszor magadra hagy és nem tanít meg arra, mit TANUL a gyerek abból, ha valamit mégis rosszul csinálsz, kiakadsz, megbántasz, hibázol.
Pedig HATALMAS SZÜKSÉG VAN ARRA, hogy:
hibát kövess el, gyenge legyél és esendő - mindez a gyereked, gyerekeid előtt.
Szükség van rá, hogy hibázz, majd felelősséget vállalj és bocsánatot kérj.
Hiszen ha ezt látja, abból ő is megtanulja, hogy hibázni SZABAD, és ami még fontosabb: a hibák bocsánatkéréssel és jóvátétellel rendbe hozhatóak. Ezt (ahogy a nevelésben annyi mindent) egyáltalán nem lehet direkt módon tanítani, ebben példával kell előttük járnunk.
Szülőként kiakadsz, kiabálsz: NEM IDEÁLIS, DE ÉR KIAKADNI. Ér besokallni, a környezet kibírja és nem ez határoz meg téged! NEM az esetenkénti kiakadás traumatizálja és sebzi hosszútávon a gyereket, hanem az, ha egyedül marad vele, ha nem vállalod a felelősséget: “Bocsánatot kérek, nem lett volna szabad így viselkednem veled. Elveszítettem az önuralmam, de ez nem a te hibád.”
Belefér teljesen -sőt kell is néha - kiakadni, nem lehet örökké nyugodtnak lenni. Azzal, ahogy a nevelés során esel-kelsz, ahogy a gyerekes létben magadhoz kapcsolódsz a hibákon keresztül is, megtanítod őt:
✨empatikusnak lenni
✨ kapcsolódni máshoz és magához
✨ elnézőnek lenni és bocsánatot kérni
✨ megbocsátani.
❤️Megtanítod, hogy az emberi szeretet nem tökéletes, nem mindent megengedő és néha ugyan a viselkedésen felülkerekedik a frusztráció, de attól meg a szeretet van origóban ❤️” Cser Zita
