Zámbó Johanna - Mentálhigiénés szakember

11/11/2025

Miért olyan nehéz megőrizni a nyugalmad akkor, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá? 🫤

Gyanítom, legtöbbször nem az a baj, hogy ne tudnád, mit kéne tenned. Sokkal inkább az, hogy túl fáradt vagy, hogy jól reagálj... Különösen akkor, amikor minden egyszerre történik: a gyerek sír, a telefon csörög, te pedig még a reggelidet sem etted meg. Hiába próbálsz lépést tartani a körülötted zajló eseményekkel és "elég jól" válaszolni azokra, könnyen előfordulhat, hogy ilyenkor nincs időd „összeszedni magad”, végiggondolni a következő lépést és egyszerűen csak reagálsz.

💥 Elsodor a helyzet, mielőtt esélyed lenne átgondoltan reflektálni.

A következő Kimerülés helyett kapcsolódj workshopon ezért arról lesz szó, hogyan tudod megőrizni a nyugalmadat és megtartani a határaidat a mindennapokban, hogy könnyebbé váljanak a nehéz percek.

A főbb témáink:

❤️‍🩹 Hogyan kezelheted a stresszt a mindennapokban
❤️‍🩹 Hogyan figyelj magadra és szabályozd az érzelmeidet
❤️‍🩹 Hogyan állíts fel határokat szeretettel, de határozottan
❤️‍🩹 Hogyan fejezd ki a szükségleteidet bűntudat nélkül

📅 Időpont: 2025.11.15. (szombat), 09:00–11:00

📍 Helyszín: Győr, Körkemence utca 8.

📩 Részletek és jelentkezés:
https://anyakegycsonakban.hu/kimerules-helyett-kapcsolodj/

Szeretettel várlak! 🍂

06/11/2025

Egy kis programajánló koraszülött babát nevelő, gondozó, ölelő, szerető családoknak ☺️ Gyertek, szeretettel várunk! 🍂🧡

05/11/2025

Szeretettel vár a Gézengúz Alapítvány jótékonysági nyílt napjára! Gyertek, én is ott leszek 🤗

☺️

02/11/2025

🍂 Mivel éppen egy elhúzódó őszi nyavajából keveredek ki én is, az utóbbi napokban kénytelen voltam kicsit lelassítani és magamra figyelni. Ilyenkor szeretem végiggondolni, hogy egyébként, hogy érzem magam a bőrömben.

⚖ Eleget és jól eszem-e, odafigyelek-e a rendszeres testmozgásra, kapcsolódom-e azokhoz, akikre igazán szükségem van, zsúfoltak-e a napjaim, eleget vagyok-e a szabadban, túl sok infó és szenny szivárog-e be az életembe, meg tudom-e élni a jelent, haladok-e valami felé…

📖 A tudomány embereként nem hiszem, hogy a betegségeink mögött minden esetben lelki okok állnak, de elismerem a test és a lélek közötti kapcsolat erejét és kölcsönhatását.

📌 Az érzelmi állapotaink, a tartós stressz, a szorongás vagy éppen a reménytelenség érzése bizonyítottan befolyásolják az immunrendszer működését, a hormonháztartást és a szervezet regenerációs képességét.

🍄 Az ősz közeledtével (és a közösségbe járó gyerekek miatt 🤭) sokkal kitettebbek vagyunk a környezetünk hatásainak, ezért érdemes a lelki immunrendszerünkre is jobban odafigyelni.

🧩 Ma már tudjuk, hogy ez a láthatatlan szabályozórendszer milyen érzékenyen működik. Ha folyamatosan adunk, de keveset töltődünk, ingerlékennyé és feszültté válunk.

🎯 Végül megadva magunkat a testünk akaratának, kimerülünk.

🧡 És hát anyaként mást sem csinálunk, csak adunk…

🌿🍂 Ezért is született meg bennem az őszi „Kimerülés helyett kapcsolódj!” workshop ötlete.

Egy olyan 5 alkalmas, kis létszámú önismereti programot állítottam össze, ami:
🍂 segít visszatölteni a lelki akkumulátorokat,
🍂 megerősíteni a belső stabilitást,
🍂 és újra közelebb kerülni önmagadhoz (és ezen keresztül azokhoz, akik a legfontosabbak neked). 💛

💕 Ha mostanában Te is azt érzed, hogy elfáradtál a mindennapi rohanásban, gyakran vagy türelmetlen vagy fásult, és jó lenne újra könnyebben megélni a napokat, akkor szeretettel várlak!

❗ Az eddigi visszajelzések alapján szeretnék lehetőséget biztosítani arra, hogy a szabad férőhelyek függvényében, külön is foglalhatóak legyenek az alkalmak.

💓 Ezért ha úgy érzed, hogy van egy szabad szombatod, vagy egy téma, ami megszólít és jól esne kapcsolódni másokhoz, vagy egyszerűen csak minőségi programot keresel, akkor szeretettel várlak!

Bővebb infót itt találsz: https://anyakegycsonakban.hu/kimerules-helyett-kapcsolodj/

21/10/2025

Hjajjj, továbbra sincs kapacitásom kiegyensúlyozott social jelenlétre, mindig csodálkozom, hogy találok még itt követőket… 🧡

Most viszont szeretném, ha ezen a felületen is megtalálható lenne néhány fontosabb infó azoknak, akik véletlenül még erre járnak. 😉

🌲 Mivel közeledik az év vége és a decembert jellemzően már anyuka üzemmódban, ünnepre hangolódással töltöm, így a következő hetekre korlátozódik az elérhetőségem.

⏳ November végéig még foglalható néhány időpont egyéni ülésre, de, ha most valamiért nem szeretnél egyéni beszélgetésre járni, mégis foglalkoznál önismerettel, vagy csak kapcsolódnál másokhoz, akkor erre is lesz lehetőséged.

✨ November 8-tól elindítok egy 5 alkalmas workshopot, ahol a fókuszunkban az anyai kimerülés és kiégés lesz.

⚖️ Az utóbbi időben az egyéni ülések középpontjában egyre erőteljesebben jelentek meg ezek a témák, ezért arra gondoltam, hogy érdemes lenne nagyobb teret adni neki. Ez a néhány karakter nagyon kevés arra, hogy mindent átadjak ezzel kapcsolatban, ezért arra kérlek, hogy bővebb infóért kattints ide: https://anyakegycsonakban.hu/kimerules-helyett-kapcsolodj/. 🙏

Az elmúlt hónapokban nagy hangsúlyt fordítottam a szakmaközi együttműködések fellendítésére, ennek köszönhetően elindultak új kollabjaim is. 🥳

📌 Novemberben például biztosan ott leszek a Gézengúz Alapítvány győri központjában a Koraszülöttek világnapján, ahol beszélgetünk az anyaság és a szülőség nem várt kihívásairól, az elképzelt anyaság (szülőség) elgyászolásáról, a fejlesztések árnyékában megélt szülői létről, és még hosszan sorolhatnám. Ha megszólítva érzed magad, szeretettel vár az esemény!

🧶 A végén pedig egy rövid képmagyarázat: a mentális jóllétedért bármikor, bárhogyan tehetsz. Túl az insta és a pinterest álságos világán, túl a bekuckózós gyertyafényes sütőtökös vlogokon és túl a tökéletesen fenszi ősz hajszolásán, sokkal egyszerűbben is megoldható. Bőven elég hozzá egy kopott pad, egy filléres horgolótű, egy gombolyag fonál, réteges öltözet és némi lelkesedés. 💚💛🧡🍂

24/08/2025

Mielőtt megírok és kiteszek egy posztot, egy csomó dolgot átgondolok.
Például, hogy tudok-e olyan nézőpontot, gondolkodási keretet vagy kapaszkodót adni egy adott témához, amivel talán még nem találkoztál.

Az is fontos szempont, hogy tudok-e úgy írni egy jelenségről, hogy ha érintettként olvasod, akkor se érezd magad rosszabbul tőle.

Bevallom, ezek a szempontok sokszor visszatartanak attól, hogy egy-egy témát mélységében bontsak ki. Egyszerűen nem akarok egy lenni azok közül, akik miatt rosszul érzed magad.

De az utóbbi időben egyre mélyebbre mennek az ülések, egyre erősebben feszül a mellkasom, és egyre nehezebb csendben maradni.

Van valami, ami mostanában élesebben látszik, mint valaha, és amit nem tudok tovább szó nélkül hagyni.

Ez pedig a szülői felelősségvállalás kerülése.

Sokat hallok „hisztis”, „akaratos”, „figyelemzavaros”, „hiperaktív”, „kezelhetetlen” gyerekekről, de alig valamit a szülői mulasztásokról, tévedésekről, elmaradt jelenlétről vagy rendezetlen mintákról.

Mintha sok szülő elfelejtené feltenni a legalapvetőbb kérdést: Mégis mi (vagy ki) alakította ki azt a közeget, amelyben ez a viselkedés megszületett?

Az igazság az, hogy sok gyereknél nem a „figyelemzavar” a probléma, hanem az, hogy túl sokszor kell alkalmazkodnia a környezet ritmusához. Annyi elvárásnak kell megfelelnie, hogy alig tud ezekkel lépést tartani.

A gyerekek jellemzően nem „túlérzékenyek”, csak nincs mellettük olyan felnőtt, aki képes lenne jól szabályozni a saját érzelmi működését, hogy ezzel (is) kapaszkodót adjon nekik.

Nem is „akaratosak”, csak végre biztonságban érzik magukat annyira, hogy jelezzék: másképp gondolnak valamit.

Egy kisgyerek viselkedése nem jellemhiba, nem veleszületett probléma, és főleg nem az ő felelőssége. Sokkal inkább annak a szülői- és családi működésnek az eredménye, amelyet Te teremtesz köré.

Mert a család egy élő rendszer, amiben mindenki hat mindenkire. Így amikor baj van, nem elég csak a gyerek viselkedését nézni, az egész dinamikát látni kell.

És ez az, amit szülőként nem lehet hárítani.

Ez az, amit felelősségnek hívunk.

20/08/2025

Meggyőződésem, hogy a legtöbb szélsőséges szülői reakció mögött (a rengeteg szőnyeg alá söpört frusztráción túl) a megfelelő információ hiánya húzódik meg.

És hogy mit értek „megfelelő” alatt?

Olyan ismeretet, ami:
✨ kutatásokkal igazolt
✨ fejlődéslélektanilag megalapozott
✨ gyerek-szemléletű, nem pedig felnőtt-központú
✨ a való életre is alkalmazható

Ez a fajta tudás viszont ritkán jön veled szembe ott, ahol szakmai alap helyett egy jól felépített személyes márka működik. A különféle anyasuttogók és „gyereknevelési specialisták” csak növelik azt az információs zajt, ami téged is összezavar és elbizonytalanít.

Az általuk kínált tanácsok aligha értelmezhetők tudományos megközelítésben, fájdalmasan egyszerűek és általánosítóak. Azt a hamis illúziót keltik, hogy az emberi lélek fejlődése az „ok-okozat” és a tuti tippek tengelyén könnyedén magyarázható, orvosolható.

Ezért nem mindegy, hogy milyen tudásból indulsz ki.

A gyerekeddel való kapcsolatodat nem alapozhatod jól hangzó brandekre és vérprofi marketingre… Ezeknek a motivációja ritkán vagy Te, vagy a családi jólléted, sokkal inkább a biznisz gyarapodása.

Ezzel pedig megkárosítanak téged. Hiszen amíg nem érted meg valójában, hogy miért csinálja a gyereked, amit csinál, addig kiszolgáltatott maradsz a saját indulataiddal, a félelmeiddel és a mindenféle elvárásokkal szemben.

Olyan tanácsok között bolyongsz, amik lehet, hogy szépen csengenek, de nem segítenek a megértésben, csak a szabályozásban.

Pedig a gyereknevelés nem egy szigorú szabályrendszer, hanem egy élő, folyamatosan változó, összetett kapcsolat két fejlődő ember között.

Közted és a gyermeked között.

Amíg csak a viselkedést próbálod irányítani, addig mindig lesz valami, ami „elromlik”.
Valami, ami kiborít, ami kontrollálhatatlannak tűnik, ami nem fér bele abba a képbe, amit elvárásként hordozol magadban.

De, ha megpróbálsz mögé látni és észreveszed, hogy a gyereked nem ellened működik, akkor valami megváltozik.

A reakcióid. A hangod. A tekinteted. És vele együtt a kapcsolatotok is.

Ha ehhez több tudásra van szükséged, akkor keresd ott, ahol a szakmai hitelesség találkozik az emberi mélységgel.

Mert nem minden tudás hatalom.

17/08/2025

A szülői eszköztelenségnek rengeteg árnyalata van… Egészen máshogy érezheted magad tehetetlennek egy hasfájós kisbaba mellett, mint egy „visszabeszélő” 9-10 éves gyerek anyukájaként.

Ez utóbbit most én is testközelből élem meg, a nagyobbik gyerekemmel épp ebben a szakaszban vagyunk. Én imádom figyelni, ahogy a kiskamaszos flegmaságon keresztül utat tör magának az egyénisége, de tudom, hogy sok szülőtársam ledobja ettől a láncot…

Ha Te sem tudod hova tenni ezt a viselkedést és sok benned a feszültség miatta, akkor itt van néhány infó erről a fejlődési állomásról.

🛎 A 6–12 éves kor közötti időszakban a gyerekek gondolkodása hatalmasat fejlődik. Elkezdik megkérdőjelezni azt, amit eddig tényként elfogadtak. Kíváncsiak, kritikusak, így próbálják értelmezni a világot, benne magukat és téged is.

Ezért gyakran kijavítanak, feleselnek, visszakérdeznek vagy nagy sóhajok kíséretében helyreigazítanak. 😃

Ilyenkor könnyen érezheted úgy, hogy semmibe vesz, vagy egyszerűen csak tiszteletlen. Még az is megfordulhat a fejedben, hogy veled aztán senki sem beszélhet így, pláne egy gyerek...

Jó, ha tudatosítod, hogy ilyenkor (az esetek döntő részében) a gyereked nem tiszteletlen akar lenni, hanem gondolkodni tanul. Abban a tempóban, abban a stílusban kommunikál, amit még épp elbír.

Baromi fontos, hogy ne a személyes tekintélyed elleni támadásnak éld meg, hanem egyfajta próbálkozásnak. „Megszólalhatok? Lehet véleményem? Meghallgatsz akkor is, ha nem értek veled egyet?”

Ha minden ilyen helyzetet visszautasítasz, azzal azt üzened a gyerekednek, hogy ő csak akkor jó, ha mindenben egyetért. De, ha képes vagy határt tartani és nem a gondolkodás, hanem a bántó stílus ellen szólalsz fel, akkor fontos dolgokra tanítod őt.

Például arra, hogyan lehet:

☘️ tisztelettel vitázni
☘️ máshogy látni dolgokat anélkül, hogy szétesne a kapcsolat
☘️ önmaga anélkül, hogy a következményektől kellene félnie

✨ És ha most nehéz is vele, jusson eszedbe, hogy a gyereked csak azért vitázik veled, mert biztonságban érzi magát melletted. És ez már önmagában ünnepelendő dolog.

14/08/2025

Egy csomó érdekes tévhittel találkoztam az utóbbi időben. Eleinte nem akartam ezekkel mélyebben foglalkozni, de arra gondoltam, talán segíthet, ha néhányról írok.

Az egyik, számomra elég meglepő hiedelem akkor ütötte meg a fülemet, amikor egy anyuka arról panaszkodott, hogy hiába szól rá a gyerekére, ő „csak röhög” rajta. Mintha meg sem kottyanna neki, amikor veszekszik vagy kiabál vele, egyszerűen nem veszi őt komolyan…

De vajon tényleg így van?

Sok szülő azt hiszi, hogy a gyereke szándékosan hergelni akarja a nevetéssel, vagy hogy azért nevet kritikus helyzetekben, mert a szidás nem hat rá.

Pedig valójában ilyenkor a gyerek egy teljesen más belső folyamatot él meg.

A nevetés ugyanis a kisgyerek elsődleges kapcsolódási formája a felnőttekhez. Már egészen pici kortól ez az ő „nyelve”, amivel megértést és gondoskodást keres.

Amikor megszidod és ő nevetéssel reagál, nem provokálni akar, hanem:
- próbálja feldolgozni a helyzetet,
- csökkenteni a feszültséget,
- és fenntartani veled a kapcsolatot.

Ez a nevetés egyfajta védekezés: így próbál megbirkózni a dühöddel vagy a csalódottságoddal, mert még nem tudja máshogy kezelni ezeket a helyzeteket.

Körülbelül 6–7 éves kortól kezd kialakulni a gyerekekben az a belső önszabályozás, amivel már tudatosabban tud reagálni és a nevetés lassan háttérbe szorul.

Addig viszont kulcsszereped van abban, hogy biztonságban tanulhassa meg, mit kezdjen ezekkel az erős érzésekkel.

Ha nem tudatosítod ezt, könnyen előfordulhat, hogy épp ez a nevetés vált ki belőled még szigorúbb, keményebb, akár tekintélyelvű viselkedést, ami csak tovább fokozza a feszültséget és növeli a köztetek lévő távolságot.

Innen nézve pedig a gyereked nevetése ezekben a helyzetekben nem más, mint a hozzád vezető legrövidebb út. ❤

Ugye, nemcsak számomra megrendítő, hogy a gyermeki ártatlanság és szeretet még a legelviselhetetlenebb pillanatainkban sem riasztja el őket? 🥺

10/08/2025

Baromi jó lenne, ha többet tudnék posztolni, de alig van kapacitásom a social jelenlétre. Pedig elég sok izgalmas témával találkozom az üléseken, amikről jó lenne szélesebb körben is együtt gondolkodni. (A szélesebb kör mondjuk nézőpont kérdése, nem kényeztetem el az algoritmust… 🤭)

Mindenesetre az egyik ilyen téma, ami elég erősen megjelent az utóbbi időben, a tekintélyelvű nevelés kérdése.

Oda már nagyjából eljutottunk, hogy szándékosan, meggyőződésből kevesen képviselik ezt a nevelési stílust. (Hála ég!) Viszont sokan nem is sejtik, hogy sok helyzetben mégis tekintélyelvűen nyilvánulnak meg.

Kicsit olyan ez, mint amikor a diétás salátát nyakon öntöd egy nagy adag majonézes dresszinggel, megszórod egy nagy marék olajos maggal és a biztonság kedvéért egy kis pirított kenyérkockával is. Közben pedig úgy érzed, hogy te mindent megtettél a célért...

Persze boncolgathatnánk az okokat is, de annál sokkal fontosabb, hogy felismerd a saját működésedben az autoriter szófordulatokat és reakciókat. Egyszerűen azért, mert ez a fajta nevelés azt üzeni a gyereknek, hogy csak az számít, hogy gondolkodás nélkül engedelmeskedjen.

És bár rövid távon „működhet” (hatalmas feltételes mód), hosszabb távon komoly sérüléseket okoz. Megalázottság, magány, érzelmi kiszolgáltatottság, önbizalomhiány… Csak néhány a számtalan mellékhatásból.

Amikor elutasítod a gyereked közeledését, lekicsinylően reagálsz a kérdéseire vagy az érzéseire, minden apróságért megszidod, bagatellizálod a fájdalmát, megkérdőjelezhetetlenné teszed magad, fenyegeted, akkor valójában azt üzened neki, hogy az ő érzései és gondolatai nem fontosak.

Ez pedig mélyen megalázó és elmagányosító egy kisgyerek számára, hiszen mellőzi a beszélgetést, a ráhangolódást, a megértést és az empátiát. Egyenes út az érzelmi eltávolodáshoz, a bizalmatlansághoz és az önbizalomcsökkenéshez…

Ezekkel a reakciókkal megfosztod őt attól, hogy önmagát elfogadva, érzelmi biztonságban nőjön fel.

És magadat is megfosztod attól, hogy úgy élhesd meg az anyaságod, ahogyan azt a legelején elképzelted.

Szóval legközelebb inkább csak állj meg egy pillanatra és válaszd tudatosan a kapcsolódást. Vagyis válaszd őt! 🙏

06/08/2025

Nemrég egy családi összejövetelen az egyik idős családtagunk azt boncolgatta, hogy szerinte mennyire felesleges dolgot csinálok. (Ilyen helyzetekben lehet csak igazán önuralmat gyakorolni…)

A legerősebb „érve” az volt, hogy régen enélkül is ment minden. A szülők tudtak fegyelmezni, a gyerekek viselkedni és nem volt velük ennyi gond… Ok-okozat, ilyen egyszerű az egész!

Sajnos nem ő az első és talán az utolsó sem, aki szentül hiszi, hogy „régen minden jobb volt”. De vajon tényleg működött az, amit ma „régi nevelési elveknek” hívunk? Vagy csak visszaemlékezve tűnik úgy?

Az igazság az, hogy a régi minták gyakran a félelemre, a tekintélyelvűségre, az érzelmek elfojtására és a feltételhez kötött elfogadásra épültek. Ezeknek az elveknek nem az volt a céljuk, hogy a gyerekek érzelmileg biztonságban fejlődjenek, hanem hogy „engedelmeskedjenek”. Hogy csendben legyenek, ne kérdezzenek, alkalmazkodjanak.

Ez sokszor sikerült is, de milyen áron?

Talán mára mindezt meghaladtuk.

Ma már tudjuk, hogy a hosszú távon jól működő, szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat alapja a biztonságos kötődés, az érzelmek elismerése és a valódi jelenlét.
A régi elvek pedig azért nem működnek ma, mert azok még egy másik világra készítettek fel. Egy olyan világra, amiben nem volt ekkora érzelmi tudatosság, ennyi információ, létbiztonság.

De, ami ezeknél is fontosabb, hogy más emberképből indultak ki. Abból, hogy a gyereket „meg kell törni”, „formálni” és „irányítani” kell.

Ma már nem az a cél, hogy „jó gyereket neveljünk”, hanem az, hogy elismerjük, hogy a gyerek egy önálló személyiség, saját szükségletekkel és érzelmi ritmussal.

A mi dolgunk pedig kísérni, kapcsolódni hozzá. Hogy megtanulja, hogy az érzései érvényesek, hogy lehet hibázni, kérdezni, elbizonytalanodni.

És ehhez nem régi sémák kellenek, hanem belső munka, önismeret, rugalmasság és rengeteg türelem.

A régi elvek nem azért „rosszak”, mert régiek, hanem mert ma már kevésnek bizonyulnak.

A gyerekek pedig nem „akaratosak” vagy „neveletlenek”, hanem érzékeny, fejlődő lények, akik megérdemelnék végre, hogy a felnőttek ne megtörni, hanem megtartani akarják őket.

03/08/2025

Az utóbbi időben egyre többet gondolkodom a családok helyzetéről, a szülői létről, a gyerekek sorsáról. Arról, hogy változott-e annyit a világ (ezt a kifejezést nem boncolgatom most, kérlek értsd jól), fejlődött-e annyit emberiség, hogy ma már könnyebb legyen családban élni, szülőnek és gyereknek lenni.

A kérdés persze költői…

Mégha a lehetőség adott is egy másfajta életre, a szemlélet és a gondolkodásmód, ami a mozgatórugója lehetne, sokszor nagyon korlátolt.

Pedig hatalmas divat lett „terápiába” járni.

De mi történik az ülések után?

Elhalkul az ego? Helyükre kerülnek az értékek?

Valóban elindul egy belső folyamat vagy a terápia csak egy mutatós sebtapasz? Fejlődés vagy önbecsapás?

És mi van azokkal, akik el sem jutnak segítő szakemberhez? Akik büszkén viszik tovább az anyáik nevelési praktikáit és elveit. Akik bár nem boldogulnak, büszkeségből mégis kitartanak valami elfuserált meggyőződés mellett.

Nézem a családokat magam körül és egyre csak azon gondolkodom, hogyan tudnék jól segíteni.

Mentőövért kapkodó párok, egymásnak feszülő egok, magukból kikelve kiabáló anyák, néma távolságba burkolózó apák, következetlenségben és tekintélyben fulladozó gyerekek.

Tudom, hogy emberi kapcsolatokban létezni, gyerekekről gondoskodni, családot fenntartani hatalmas felelősség. Tudom, mert ennek a terhét feleségként és anyaként én is cipelem.

De ha van valami, amiért megéri felnőni, félretenni az egonkat, kialakítani a saját szokásainkat, megtalálni a saját elveinket, akkor az a családunk.

Mert nem oké, hogy gyerekek újabb generációja nő fel érzelmi elnyomásban, bénító félelemben, fenyegető légkörben, zűrös családban…

Az ő gyerekkoruk éppen olyan egyszeri és megismételhetetlen, mint amilyen a tiéd volt. A különbség csak annyi, hogy most te vagy az, aki hatással lehet rá...