Kertics Adrienn - Dietetikus

Kertics Adrienn - Dietetikus Kertics Adrienn | Dietetikus, Reformfogyókúrás- és étrendtanácsadó Ismerősen csenghet ez a mondat mindenkinek: „Az vagy, amit megeszel!”.

Gyermekkorom óta foglalkoztat az emberi test működése, hogy táplálkozásunk miként befolyásolja életminőségünket. Hivatásomat tekintve okleveles dietetikus vagyok, diplomámat 2014-ben a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán szereztem. Dolgoztam gyógyszerkutatás területén az Országos Onkológiai intézetben, vitaminfejlesztés területén, illetve több éves tapasztalatom van közétkeztetésben. Két gyermek édesanyjaként fontosnak tartom, hogy kellő figyelmet fordítsunk arra, milyen mintát adunk a táplálkozás területén. Másként szólva, sejtjeid az elfogyasztott ételedből épülnek újjá. Ahogy táplálod önmagad, úgy fog újulni, változni a belsőd, így a tested is. Ennek okán előadásaimban nagy hangsúlyt fektetek a prevencióra, az egészséges táplálkozás és életmód népszerűsítésére, ennek fortélyaira. Egyéni és csoportos tanácsadásaim, foglalkozásaim során a célom, hogy megtanítsam vendégeimet eligazodni az élelmiszerek kaotikus világában, miként válogassanak az alapanyagok között. Egy igazán jó étrend igazodik jelenlegi állapotunkhoz, életritmusunkhoz, életvitelünkhöz. Minden ember egyedi és különleges, így véleményem szerint a személyre szabott, közös erővel kialakított megoldások képesek hosszú távon segíteni.

Aki esetleg lemaradt, már hallgatható a szombat reggeli adás felvétele! Kommentben a link.
02/09/2025

Aki esetleg lemaradt, már hallgatható a szombat reggeli adás felvétele! Kommentben a link.

30/08/2025

🎒🥪🥤 Indul az iskola – de mit tegyünk a gyerek uzsonnás dobozába?

Minden reggel ott a nagy kérdés: milyen tízórait és uzsonnát csomagoljunk, hogy egészséges legyen, változatos legyen, és a gyerek tényleg meg is egye? 🤔
És mi kerüljön a kulacsba – víz, tea, gyümölcslé?

Erről beszélgetünk ebben az órában Kertics Adrienn - Dietetikussal, aki szuper tippeket hozott a szülőknek, hogyan lehet az uzsonnás dobozt táplálóvá, mégis vonzóvá varázsolni. 🍏🥕

Holnap reggel pontban 8-kor (épp kávéidőben) hallható leszek ismét a Győr+ Rádióban! A téma a gyermek uzsidoboza:❓Mi az ...
29/08/2025

Holnap reggel pontban 8-kor (épp kávéidőben) hallható leszek ismét a Győr+ Rádióban! A téma a gyermek uzsidoboza:

❓Mi az az alapelv, amit érdemes követni, ha tízórait vagy uzsonnát készítünk iskolás gyereknek?

❓Van különbség alsós és felsős gyerekek étrendjében?

❓Nasi mehet?

És még sokan mások. Holnap reggel 8. Kávé közben.

Már hallgatható is a legutóbbi Győr+ Rádiós, nyári étkezéssel kapcsolatos beszélgetésem! Link a kommentek közt!
30/07/2025

Már hallgatható is a legutóbbi Győr+ Rádiós, nyári étkezéssel kapcsolatos beszélgetésem! Link a kommentek közt!

Kicsit sűrűek mostanában a hétköznapok: a szombati Kisalföldben olvashattatok a tanácsaimról a nyári étkezést illetően, ...
21/07/2025

Kicsit sűrűek mostanában a hétköznapok: a szombati Kisalföldben olvashattatok a tanácsaimról a nyári étkezést illetően, a mai napon pedig ismét a Győr+ Rádió vendége leszek, ahol arról lesz szó, hogy mi kerüljön a piknikkosárba, ami nem romlik meg, mit válasszunk a strandon/hotelben, ha életmódváltás közepette mennénk pihenni, illetve kiderül, mik is pontosan a fermentált ételek.

Hamarosan jelentkezem, hogy pontosan mikor hallgathattok :)

Cím

Gyor

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kertics Adrienn - Dietetikus új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Kertics Adrienn - Dietetikus számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram