Smeller Kitty-Egészségmentor

Smeller Kitty-Egészségmentor Gyerekkorom óta nyitott vagyok az egészséges táplálkozás reformjaira és azokat alkalmazom is. Így már 16 évesen 22 kg súlyfeleslegtől szabadultam meg.

Küldetésem, hogy azt az utat mutassam meg a hozzám forduló embereknek, amin járva egészségesebbnek, energikusabbnak és jobb formában érzik magukat, mindezt élhető módon. Végzettségemet tekintve,funkcionális táplálkozási referens és aerobik oktató vagyok.
6 évig dolgoztam egy professzionális alakformáló gépekkel felszerelt stúdióban, ahol rájöttem, hogy nem lehet ugyanazokat a módszereket és a sablonokat ráhúzni az emberekre. Sokáig kerestem és kutattam azt a módszert, amivel nem csak a migrénes fejfájásaimtól szerettem volna kiutat találni, hanem befejezni az örökös harcot a plusz kilókkal és életre szóló barátságot kötni a mérleggel. Az idők során, több egészségügyi kihívással és hormon egyensúlytalansággal néztem szembe ezért szaktudásom mellett saját tapasztalatokkal is rendelkezem. Csoportos edzéseket Győrben a Galaxy Fitnessben tartok. Hitvallásom:
Szerintem az Élet úgy működik, hogy ha kapunk valamit, akkor úgy a helyes, ha azt valamilyen módon vissza is adjuk. Tehát, ha az Élet hozzásegített engem ehhez tudáshoz és csodálatosan kifinomult módszerhez, akkor fontos, hogy ezt én is tovább adhassam másoknak. Erre érzek elhivatottságot. Hálás vagyok az Élet azon lehetőségéért, hogy ilyen fiatalon megtaláltam az utam. Azt az utat, melyen egészségtudatosságra taníthatom a hozzám segítségért forduló embereket. Hiszem, tudom és tapasztalom, hogy az életmódváltás akkor és csakis akkor működik jól illetve hosszú távon, ha az élet 3 területére mentális, lelki, és testi síkon egyaránt koncentrálunk és tűzünk ki célokat.

„Legnagyobb ellenségünk a legkisebb ellenállás keresése.”

✨ “A tested nem az ellenséged”– Melinda útja a harmónia felé✨Nőként sokszor harcolunk a testünkkel… pedig a tested nem a...
17/10/2025

✨ “A tested nem az ellenséged”– Melinda útja a harmónia felé✨

Nőként sokszor harcolunk a testünkkel… pedig a tested nem az ellenfél, hanem a legőszintébb szövetségesed.🫶✨

Melinda akkor keresett meg, amikor már teljesen elege volt, mert mindig böjtökkel próbált balancba kerülni, kerülte a szénhidrátokat ezek hosszú távon nem segítettek, sőt utàna mindig elkanászodott így hosszú távon egyáltalán nem volt megoldás.

Változókorba lépve úgy érezte, mintha a teste hirtelen más szabályok szerint kezdene működni: egyre fáradékonyabb volt, feszült, és bár alig evett szénhidrátot, a hasa és a karja körül csak gyűltek a plusz kilók.

Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, hamar kiderült, hogy szimpatikus idegrendszeri dominanciájú szénhidrát típus.
Ez annyit jelent, hogy a vegetatív idegrendszer szimpatikus oldala az aktívabb nála,ilyenkor a szervezet szó szerint pörög, túlfűtött, és a cél nem az, hogy tovább fokozzuk, hanem hogy megnyugtassuk, egyensúlyba hozzuk.⚖️

Ilyen esetben pont nem a szénhidrát megvonása segít, amivel ő eddig próbàlkozott..hanem az, ha minőségi, funkcionális szénhidrátokat viszünk be tudatosan.
Melinda is eleinte nehezen hitte el, hogy ettől nem hízni fog, hanem fogy és megnyugszik a teste, pedig pontosan ez történt.🤭☺️

A fehérje és a zsír bevitele persze nem tűnt el, de arányaiban kevesebb lett, mint korábban.
Közben figyeltünk arra is, hogy a vércukor stabil maradjon, és ne legyenek nagy hormonális kilengések,ez különösen fontos változókorban(is).

Folyt.köv.

✨ Hihetetlen érzés látni, milyen utat járt be az a vendégem, akivel már kb. 7-8 éve dolgozunk együtt. Két gyermek, külfö...
23/08/2025

✨ Hihetetlen érzés látni, milyen utat járt be az a vendégem, akivel már kb. 7-8 éve dolgozunk együtt. Két gyermek, külföldi élet, rengeteg kihívás – és még több kitartás. 💪

Évekkel ezelőtt megvette azt a nadrágot motivációnak, látjátok rajta még a cetli is, „egyszer majd jó lesz rám”. Ma pedig nemcsak hogy belefogyott, de már egy kicsit el is áll a derekán(3. fotó)! 😍 Ez az igazi bizonyíték arra, hogy milyen csodákra képes az emberi test, ha személyre szabottan azt követjük, ami tényleg nekünk jó. 🌿

Én pedig elképesztően hálás vagyok, hogy ennyi éven és változáson át töretlenül bizalmat szavaz nekem, megosztja velem az eredményeit, és minden új lépés előtt kikéri a véleményem. Ez az igazi közös munka. ❤️

Neked lapul ilyen nadràg a szekrényedben?

Ha Te is szeretnél hasonló változást megélni, szeretettel várlak táplálkozási tanácsadásra – induljunk el együtt a Te utadon! 🌸

Kitty

✅-11kg fogyás  főként hasi zsírból✅Jobb energiaszint✅Helyre állt laborok,elhagyott gyógyszerekVan egy olyan "hiedelem", ...
28/07/2023

✅-11kg fogyás főként hasi zsírból
✅Jobb energiaszint
✅Helyre állt laborok,elhagyott gyógyszerek

Van egy olyan "hiedelem", hogy a férfiak könnyebben adják le a felesleget.

Egyáltalán nem általánosìtanèk ebben a témában sem.
Számos férfi ügyfelem van, akinek èpp olyan olyan következetes életmódváltásra volt szüksége mint bármelyik hölgy ügyfelemnek.

A képen látható változáshoz is kellett egy döntés és utána a mindennapi következetessèg, hiszen vendégem mellékvese +pajzsmirigy hormontipussal erőteljesen hízik hasra, ez az ami nagyon zavarta és változtatni szeretett volna. Viszont mivel csak a szénhidrátok csökkentèsèben látta korábban a lehetőséget, így sokszor fulladt kudarcba a próbálkozása. Miután elmondtam neki,hogy szénhidrát típuskènt igenis ehet, rostban gazdag , minőségi szénhidrátokat nagyon felcsillant a szeme.🤩

Elmondása szerint még egyik próbálkozásával sem járt ilyen sikerrel ès bár az első napokban úgy érezte próbára van téve az akaratereje, mára már úgy érzi hogy abszolút hosszú távon is tartható ez az életforma számára.🙂
Talán pont azért, mert minden fontosat megkap a szervezete.🙂🙏✅

Nagy motiváció számára, a következő időszakra,hogy orvosi engedéllyel a koleszterinszint csökkentő gyógyszerèt is elhagyhatta!🙏👏

Smeller Kitti
Funkcionális táplálkozási referens
smellerkitti@gmail.com
+36706756324

Amikor változást szeretnènk, legyen szó a formánkról, az egészségügyi állapotunkról, vagy pl. egy bőproblèmáról, akkor n...
06/07/2023

Amikor változást szeretnènk, legyen szó a formánkról, az egészségügyi állapotunkról, vagy pl. egy bőproblèmáról, akkor nagyon fontos,hogy változtatni is akarjunk!
A kettő csak együtt megy.🙂

Viszont, ha meg van ez a szintű elköteleződès és egy jó irány az életmódban akkor annak ilyen és ehhez hasonló eredményei lesznek mint ami a képen is látható. Elképesztő a változás 🤗

Gratulálok!🙂

‼️Ha esetleg készülsz hozzám táplálkozási tanácsadásra, szeretnèm jelezni,hogy júliusban még az eddigi áron tudsz részt venni a táplálkozási tanácsadáson, viszont augusztustól áremelés várható, illetve az is lehetséges,hogy magában a programban is lesz majd változás.🙂‼️

Annyira büszke vagyok rátok!🥰🙏Vendégem pont onnan fogyott ahonnan szeretett volna, mert két dolog nagyon feszèlyezte. A ...
30/11/2022

Annyira büszke vagyok rátok!🥰🙏

Vendégem pont onnan fogyott ahonnan szeretett volna, mert két dolog nagyon feszèlyezte. A nadrágból kibuggyanó ès a melltartó alatti párnácskák.🙂🥰🙏

Kíváncsi vagyok Ti mit tippeltek hány kg-ot fogyott?🙂

A programot most 20 000Ft kedvezménnyel tudjátok megvenni, 65 000Ft helyett, 45 000Ft-èrt , már CSAK MA! 🙂

Ha Te is változtatnál...! 🙂



Helyreállt koleszterinszint ✅Megszűnt pajzsmirigy alulműködès✅Hosszú évek óta kínzó puffadás is elmúlt✅Lehetsz bármilyen...
29/11/2022

Helyreállt koleszterinszint ✅
Megszűnt pajzsmirigy alulműködès✅
Hosszú évek óta kínzó puffadás is elmúlt✅

Lehetsz bármilyen korú, nemű, egy személyre szabott diètával sokkal könnyebb lesz az életmódváltás 🙂

Ennek az a kulcsa ,hogy ne èheztesd a szervezeted drasztikus kalória és szènhidrát megvonással. Helyette el kell hagyni azokat az élelmiszereket amelyek hormonálisan hizlalnak, a fehérje, zsír, szénhidrát arányokat pedig személyre szabottan beállìtani.🙂

Szeretnél Te is hasonló változásokat tapasztalni??🙂
Az életmódprogram még holnap estig elérhető akciós áron 65 000Ft helyett, 45 000Ft-èrt.🙂



Smeller Kitti
Funkcionális táplálkozási tanácsadó
+36706756324

Ehhez a képhez, csak annyit fűznèk hozzá ,hogy a szép egészséges bőr, az egészséges emésztőrendszerrel kezdődik ès  egye...
13/11/2022

Ehhez a képhez, csak annyit fűznèk hozzá ,hogy a szép egészséges bőr, az egészséges emésztőrendszerrel kezdődik ès egyensúlyban lèvő hormonrendszer az alapja.🙏🙂

Ehhez pedig érdemes tudnod, hogy melyik táplálkozási típusba tartozol ès mik a domináns hormontermelő mirigyeid, hogy ne terheld őket feleslegesen.👆🙂

Ha hasonló problémával küzdessz amit
a kép bal oldalán látsz, mit szólnál ha azt mondanám, hogy Karácsonyra ez lehetséges?

A két kép között kevesebb mint 6 hét telt el 🙂
Karácsonyig pedig ha jól számoltam 6 hét van🙂

Az èn ösztöndíjam pedig most a szép eredményeitekhez 20 000Ft kedvezmény, a program árából, tehát a 65 000Ft helyett, most 45 000Ft-èrt.

A következő linken tudtok jelentkezni tanácsadásra (személyes/online), illetve a kapcsolatoknál található emailen, telefonszámon!

http://smellerkitty.hu/taplalkozasi-tanacsadas/

Szép estét Nektek!🙂

Cím

Gyor
9023

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Smeller Kitty-Egészségmentor új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Rendelő Elérése

Üzenet küldése Smeller Kitty-Egészségmentor számára:

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram