01/12/2025
Adventi filózgatós
„Mintha idén valaki alaposan megrázta volna alattunk a földet…”
Nem tudom, te is érzed-e, de mostanában egyre több ember mondja nekem: „mostanában valami nagyon változik körülöttünk, bennünk.”
Barátságok alakulnak át, kapcsolatok engedik el egymást, új munkahelyek, új irányok jönnek felszínre, új vágyak születnek.
Mintha egy kérdés eléggé hallhatóan így szólna bentről:
„Biztos vagy benne, hogy ezen az úton akarsz továbbmenni?”
A külső körülmények is hozzák a saját hullámzásukat. A világ gyorsan, néha kíméletlenül változik: gazdasági ingadozások, bizonytalanságok, új kihívások. Egy kicsit olyan, mintha mindenkit egy közös, kollektív nagytakarítás vagy lakásátrendezés sodorna magával.
És közben, ami belül történik az is nagyon lényeges.
A régi szerepeink már kényelmetlenek. A kapcsolatok, amelyek eddig természetesek voltak, most folytonos kérdéseket hoznak. A testünk is jelez (reméljük felismerjük a jelzéseit!): fáradtabbak vagyunk, érzékenyebbek, nyűgösebbek, talán úgy érezzük tele a hócipőnk, de közben talán éppen valami új lendület ébredezik.
A változás nem mindig - sőt tulajdonképpen általában nem- szelíd. Néha fáj, néha elvesz, néha olyan, mintha ki kellene lépnünk a saját bőrünkből, de a komfortzónánkból erősen valószínű!🤪
De valójában csak azt teszi, amit mindig: eltávolítja azt, ami már nem a miénk, hogy helyet adjon annak, ami még előttünk van.
Nekem most úgy tűnik, hogy sokunk életében zárulnak le régi fejezetek, még akkor is, ha ezt nem mi választottuk, nem mi terveztük. És ezzel együtt kezdődik azonban valami új — először még csak egy halk érzésként, aztán már konkrét döntésekben, tettekben…
Azt mondják, a változás sokszor a legmélyebb önazonosság hívása.
Arra kér, hogy végre oda kerüljünk, ahol igazán dolgunk van.