08/12/2025
A „jó gyerek” felnőtt élete
Vannak kliensek, akik már az első percben arról mesélnek, mennyire elfáradtak. Nem testileg, nem is igazán szellemileg — hanem lelkileg.
És ahogy hallgatom őket, felismerem a mintát.
Ők azok a felnőttek, akik gyerekkorukban „jó gyerekek” voltak.
A „jó gyerek”, aki csendben maradt, hogy ne okozzon gondot.
A „jó gyerek”, aki segített, amikor lett volna más dolga.
A „jó gyerek”, aki mindig elsőként érzett rá arra, mire van szüksége másoknak — és utolsóként arra, mire lenne szüksége saját magának.
Gyerekként azt tanulta meg, hogy a szeretet feltételekhez kötött: ha jól viselkedsz, ha segítesz, ha nem vagy útban, ha mosolyogsz akkor is, amikor belül fáj.
És ez a program felnőttkorra is vele marad.
Csak akkor már nem a szülőknek akar megfelelni —
hanem mindenkinek.
A „jó gyerek” felnőttként így él:
– mindig készenlétben, hogy ellásson másokat,
– túlfelelősségben, mert „ha nem én, akkor ki?”,
– bűntudattal, mert egy pici pihenés is önzésnek tűnik,
– lelkiismeret-furdalással, amikor nemet kellene mondani,
– állandó teljesítménykényszerrel, mintha a szeretet még mindig egy jegyre várna.
Sokszor a saját határait már rég nem érzi.
A teste jelez — fejfájással, kimerüléssel, gyomorgörccsel — de ő még mindig tovább megy, mert arra kondicionálták: „erősnek kell lenned”.
És egyszer csak megérkezik a kérdés:
hogyan mondjak nemet, amikor egész életemben csak azt tanultam, hogy az „igen” tart életben?
A válasz lassú, óvatos, gyógyító munka.
A nemet mondani tanuló „jó gyerekből” lassan felnőtt nő vagy férfi lesz — olyan felnőtt, aki már felismeri: a szeretetért nem kell megfelelni.
A kapcsolatokban nem a teljesítmény számít, hanem a jelenlét.
És a határ nem a másik ellen szól, hanem értünk.
A „jó gyerek” így tanul meg nemet mondani:
– először csak magában, halkan, remegő hangon,
– aztán egy-egy kisebb helyzetben, ahol biztonságos,
– majd egyre magabiztosabban, felismerve, hogy a világ nem omlik össze, ha ő nem vállalja túl magát,
– végül megtanulja, hogy a saját élete nem attól lesz értékes, ha mindenki más boldog körülötte…
hanem attól, hogy ő maga is helyet kap benne.
A „jó gyerek” felnőttkori gyógyulása mindig megható folyamat.
Mert minden egyes kimondott „nem” mögött ott áll egy korábban elfeledett „én”.
Az a belső gyermek, aki végre meghallja:
„Mostantól én vigyázok rád. Nem kell mindig megfelelned.”
És ez az a pillanat, amikor a lélek végre fellélegzik.
Arany Gabriella
