02/03/2026
Most nem is annyira szakmai dologról szeretnék nektek írni, hanem egy merengésről, az én korosztályom megéléseiről annak kapcsán, hogy mennyi változás történt a középkorú generáció életében az elmúlt 40 évben.
Ezt az egész gondolatsort az juttatta eszembe, hogy néhány éve, az alig két és fél éves unokám - akitől a szülei eldugták a telefont, és laptopot (ráadásul TV-t sincs a lakásban) -, akkoriban nézett először korának megfelelő online mesét. Akkor vettem észre, hogy a telefonom láttán két ujjal nagyítja a képeket úgy, hogy senki sem mutatta neki. Csak néztem, és ámultam, hogy szívja magába mindazt, amit egyszer meglát.
Azt is lenyűgözőnek éreztem, hogy három nyelven ért és beszél, az anyukája magyar, az édesapa horvát, és angolul hallja a közös beszédet.
Az anyukájához magyarul szól, az apukájához horvátul, és angolt is érti, amikor angolul beszélnek egymás között a szülei, ő is csatlakozik. Elképesztő.
Ma pedig arról beszélgettünk egy korombeli ismerősömmel, hogy mennyit változott a világ.
A mi generációnk, azok, akik az életközép tájékán tartanak, és még a szocializmusban születtek, nagyon sok változást éltek meg. Nem csak sokat, hanem nagyon gyorsan és intenzíven történő változásokat. Én emlékszem, a rendszerváltás idején, amikor a fix árú termékeknek szabad ára lett, nem tudtam elképzelni, hogyan fog egy bevásárlás zajlani. Egyik boltban a tejet veszem meg, a másikban pedig a kenyeret, mert az ott olcsóbb?
A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy mennyire más gondolkozást igényel a mai élet és a mi generációnk még nem erre szocializálódott.
Ha én anno bementem egy áruházba, akkor egyetlen farmer márkát lehetett kapni, a Trapper farmert, na jó, néha Lee farmer is akadt, de az már nagyon menő cucc volt. Wranglert és Levist az Ecserin szereztük be, nyugatról becsempészett áru volt ez. Az Alföldi bakancsért a Múzeum körúti Alföldi cipőbolt előtt fél napokat álltam sorba, és megvettem az egy számmal kisebb bakancsot, mert nagyon akartam, de sajnos nem volt a méretem. Véresre törte a lábam, de akkor is kellett. Betörtem nagy nehezen, de a lábam a mai napig viseli a nyomát.
Nem lehetett beszélni a szexről, mert a szülők belepirultak, ha egy csókolózós jelenet ment a TV-ben. nem volt felvilágosítás, a tudatosabb szülők megvették az egyetlen, néhány lapból álló könyvet a gyermeküknek, a Gólya hozza -t. (Én már 18 évesen is szexuálpszichológus szerettem volna lenni). Ma már az online világba élik az emberek a sz*****is életüket, és sokan észre sem veszik, mennyire kitolnak magukkal (és a partnerükkel).
Azóta egész világról alkotott képünk megváltozott, az internet világával és a felgyorsult élettel, lehetőségekkel.
Arra is emlékszem, hogy amikor először hallottam az internetről, akkor nem értettem, mi az, hogy weblap, és mi az, hogy bármire rákereshetek, információt tudok szerezni. Nem értettem, hogy mindaz, ami a könyvekben van, hogyan lesz egy online térben hirtelen. Pedig a középiskolai tanulmányaimat egy számítástechnikai szakközépben végeztem, ahol már lyukkártyán és lyukszalagon, majd mágnes szalagon és mágnes lemezeken, nagy R-20-as gépekkel teli hatalmas légkondicionált számítóközpontokban tanultam programozni, de internet még nem volt. Ha nekem, aki belekóstolt az informatikába, ennyire furcsa volt, akkor mennyire idegen lehetett ez azoknak az embereknek, akiknek semmi köze nem volt mindehhez.
Onnan is eszembe jutottak ezek a gomolygó gondolatok, hogy vannak olyan fiatal klienseim, akik nem értik, hogy az ötven éves édesanyjuk miért zárult be ennyire, miért nem megy sehová, és miért csak a kutyáját viszi ki sétálni. Azért, mert ő nem tudott a hirtelen felgyorsult világhoz, a nagy volumenű változásokhoz alkalmazkodni, mert az ő édesanyja bizonytalanságot élt át az ismeretlen dolgok miatt, így erre az a releváns védekezési forma, hogy bezárkózik pszichésen és fizikailag is, és nem nyit az újdonságok felé. Az biztos, hogy aki egyszer lemaradt, az nehezen zárkózik fel, mert egyre intenzívebben történnek meg a legújabb változások.
Sebesvonaton élünk, csak pörögnek az események az életünkben. Aki nem alkalmazkodik, lemarad, és beszűkül, aki pedig mindennel maximálisan lépést tart, az pedig másként válik boldogtalanná. Nincs energia a szexre, nincs más gondolat, csak hogyan lehet még gyorsabban teljesíteni, maximálisan helytállni ebben a ringlispílben. Ez az oka annak, hogy a most felnövekvő fiatal generáció depresszióval küzd, kiég, és boldogtalan, és sajnos nagyon gyakori jelenség, hogy a huszonéveseknek egyáltalán nincs partnerrel sz*****is élete, csak online.
Gyakori, hogy nem érkezik meg a várva várt kisbaba, mert vagy nincs sz*****is élet, vagy egyszerűen nem fogan meg. Egyre több fiatal pár kényszerül lombikprogramon részt venni, mert másként nem lehet kisbabájuk. Sok esetben úgysem sikerül, mert a baba egyszerűen nem akar erre a világra megszületni.
Azt gondolom, hogy nagyon észnél kell lennünk, hogy tudatosan némi egyensúlyt tudjunk megteremteni az életünkben. Dolgozom néhány olyan párkapcsolattal, ahol nincs együtt töltött idő, nincs kapcsolódás, mert hol az egyik, hol a másik fárad el annyira, hogy munka után már beszélgetni sincs kedve, nem még érzelmileg kapcsolódni.Szomorú ez a világ így, éppen ezért nagyon tudatosnak kell lennünk.
Létezik egy olyan kifejezés, hogy család-munka egyensúly. Szervezetpszichológusként is végeztem, ebből a témából írtam a diplomamunkámat.
A családban feszültség születik akkor, ha a családban betöltött szerepet nem tudjuk a munka és a túlórák miatt megélni, nem tudunk jól teljesíteni, de fordítva is igaz, a munkában is születik feszültség, ha például a sorozatos családi betegségek, a gyermekkel való otthon maradás akadályoztat abban, hogy a munkahelyi szerepünkben helytálljunk.
Éppen ezért egy egyensúlyra érdemes törekedni, mert mindkét szerep nagyon nagy odaadást és figyelmet igényel.
Ráadásul ezek után még ott vannak a személyes, „csakis a miénk” szükségletek, amiben önmagunkkal lehetünk, befelé figyelhetünk, és a belső hangunkat hallhatjuk. Ez kifejezetten fontos, de tudom, hogy ebben a hajszában ezt is nehéz beiktatni.
Azt kívánom nektek ebben a különösen nehéz időszakban (imfláció és háború), hogy legyen elég erőtök a változásokat megélni, túlélni ás ebben a mostani világban egyensúlyba kerülni. Ne sajnáljátok a magatokra fordított energiát és időt, és ne feledjétek, hogy nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk.
Menjetek a természetbe, ott olyan alapvető kérdések foglalkoztatják az embert, hogy merre megy a túraösvény, mikor állunk meg pihenni, hol eszünk, mikor iszunk, és hogyan csivitelnek a madarak, na meg milyen gyönyörű a természet látványa.
Vigyázzatok magatokra, mozogjatok, adjátok meg mindazt önmagatoknak és a szeretteiteknek is, amire szükségetek/szükségük van!
(Fotó: Margit Beer)
