Varázs Lélek Központ

Varázs Lélek Központ Egy hely ahol a testi- lelki harmóniát megteremtheted�

A felnőtté válás ideje van. Az utóbbi időszak keményen elhozta azokat a helyzeteket ahol nem mertünk vagy nem tudtunk fe...
03/12/2025

A felnőtté válás ideje van. Az utóbbi időszak keményen elhozta azokat a helyzeteket ahol nem mertünk vagy nem tudtunk felnőni. Ahol nem vállaltuk a felelősséget a szavainkért, a tetteinkért , önmagunkért. Ahol hárítunk, kihúzzuk magunkat a feladatok alól és nem nézünk szembe azzal ami hanyatlik vagy éppen véget érni készül.
Mert hiába töltünk be egy bizonyos kort, vállalunk munkát és látszólag élünk felnőtt életet az nem egyenlő a felnőttséggel. A felnőtt léthez hozzátartozik azoknak az illuzióknak a lebontása is magunkban amelyek benne tartanak a belső gyermek dacos, haragos, szomorú, félős , csalódott vagy éppen magányos harcaiban .

A felnőtt nem kerüli a konfliktust és nem akarja megúszni, tudja, hogy tisztelettel és szeretettel is lehet és kell is határt húznia, nem halogat már és nem várja mástól a megOLDásokat, nem sérti a másik sikere és nem menekül el a függőségei mögé.

SZaturnusz a halakban indult újra útjára , eddig adott lehetőséget a múltból való tanulásra, már az összegzésnél és lezárásnál járunk , februárban éri el az új kezdetet jelölő Kos 0-át, ahová az eddig megszerzett , megdolgozott tapasztalatokat már felnőttként kéri rajtunk számon és adja tovább azokon az új utakon amerre akkortól indulunk.

Addig még dolgoztat, rendszerez és kiemel, mindenhol amerre a képletünkbrn jár. ✨️

Asztozófiai elemzéseket februári határidővel vállalok , köszönöm ✨️🙏🥰🪷

Szeretettel,
Anita ✨️💫

✨️
03/12/2025

✨️

Nézzétek 🤗 milyen szép 🥰
01/12/2025

Nézzétek 🤗 milyen szép 🥰

Jövő évi naptár rendelhető 🥰

Nap a Nyilasba érkezett zoodiákus szinten, miközben csillagképi értelemben ha felnezünk az égre a Skorpió olló részénél ...
22/11/2025

Nap a Nyilasba érkezett zoodiákus szinten, miközben csillagképi értelemben ha felnezünk az égre a Skorpió olló részénél és a Kígyótartó beavató terének átfedésében halad .

Eljött belső gyógyulásunk és elengedésünk ideje, elengedettségünk ideje amikor minden olyan energetikai kötés mehet és távozhat ami akadálya a haladásnak fejlődésnek.
Magas szinten abszolút a belső világba, barlangba való visszatérés ideje amikor tanulunk, olvasunk, hallgatunk valami emelőt, valami számunkra értékeset egy képi világot a szemünk előtt megjelenítve és abban igazán és mélyen remélve ✨️

A teremtés igazi, valódi ideje van most hiszen a Skorpió az egyik legnagyobb teremtő erő az égen- a fullánk része a Tejút azon hasadékába hatol ahol a teremtés születik. ✨️

Magas szinten a szent bazsalikom, a fenyő, a fás olajok, vetiver segítheti az otthoni légkört ehhez 🌈

Tegnap a Varázs Lélek Központ -ban egy fantasztikus meditáció volt, megtapasztalhattuk mind azt a kegyelmet amikor ténylegesen vezetve vagyunk , hálásan köszönöm mindenkinek , hogy ott volt✨️❤️🙏🪷

Csodás tapasztalatokat, álmokat kívánok ,
Anita ✨️🥰🪷

Varázs Lélek Központ

21/11/2025

Ne felejtsétek el ma 18:00-kor meditáció a Varázs Lélek Központ a témája a bennünk újra éledő gyógyító erő, energia ✨️
A Kígyótartó csillagkép energiáit hívjuk segíteségül és engedjük be és nyitjuk a teret a mélyebb rétegeink felé ✨️🪷

Szeretettel várlak benneteket, kicsit előbb gyertek, takarót , párnát hozhattok.

Még maximum 2 ember érkezhet, ha hív...

Szeretettel várok mindenkit aki jelentkezett✨️🌈🙏

Anita

Az életet a lélek szférájából megélni olyan mélységeket, felismeréseket és belső erőt nyit meg, amelyek messze túlmutatn...
21/11/2025

Az életet a lélek szférájából megélni olyan mélységeket, felismeréseket és belső erőt nyit meg, amelyek messze túlmutatnak a pusztán testre és elmére épülő létezésen. Bár sokan napjaink nagy részét a fizikai szükségletek és a gondolatok világában töltjük, a lélekben rejlő csendes bölcsesség mindig ott vár ránk készen arra, hogy visszataláljunk hozzá.

Ez nem jelenti azt, hogy a test és az elme nem fontos.. éppen ellenkezőleg. De ha kizárólag ezekre támaszkodunk, életünk tapasztalatai könnyen beszűkülhetnek. A döntéseink, érzéseink és irányultságaink ilyenkor egy korlátozottabb perspektívából születnek.

Amikor azonban teret adunk a lelkünk jelenlétének, hirtelen egy teljesebb, gazdagabb világ tárul fel előttünk. A lélek olyan időtlen tudással és belső iránymutatással ajándékoz meg, amelyhez a test és az elme önmagában nem fér hozzá. Ő látja a láthatatlant, érti a kimondatlant és tudja mindazt, ami te elfelejtettél, amikor megszülettél ebbe a formába. A valódi kiteljesedés akkor kezdődik, amikor megtanuljuk meghallani ezt a finom, mégis rendkívül erőteljes hangot és engedjük, hogy vezessen bennünket.

Gyere és emlékezz!

Várunk szeretettel SzívKörünkbe november 23án vasárnap 16:30kor a Varázs Lélek Központban Nagymányokon!

Részveteli szándékodat kérlek jelezd egy privát üzenetben vagy emailben: holisticasambodhya@gmail.com

További infó az esemény alatt⬇️
https://facebook.com/events/s/szivkor/2079737469548010/

Kép: Teal Swan - Önszeretet

Egy kis Újholdas poszt holnapra, olvassátok szeretettel ✨️
19/11/2025

Egy kis Újholdas poszt holnapra, olvassátok szeretettel ✨️

Gyertek, válasszátok velünk a változást! Programjainkat megtaláljàtok a leírásokban,  eseményekben🙏
19/11/2025

Gyertek, válasszátok velünk a változást!

Programjainkat megtaláljàtok a leírásokban, eseményekben🙏

Várunk szeretettel november 23án második SzívKörünkre 🤗💜Részletes infó az esemény alatt:https://facebook.com/events/s/sz...
16/11/2025

Várunk szeretettel november 23án második SzívKörünkre 🤗💜

Részletes infó az esemény alatt:
https://facebook.com/events/s/szivkor/2079737469548010/

"🔥 HIT

A hit nem olyasmi, amit a szemed első pillantásra felismer. Sőt, legtöbbször éppen akkor bukkan fel, amikor a szemeid szerint előtted már csak sötétség van. Ilyenkor lép elő a szíved… és emlékeztet arra, amit a lelked mindig is tudott.

A hit az a csendes erő, amely akkor emelkedik fel, amikor minden bizonytalannak tűnik körülötted. Az a biztos, halk lüktetés a vihar közepén, amely azt mondja: menj tovább, még akkor is, ha látszólag semmi sem áll össze. Az a mély belső tudás, hogy a történeted még íródik, még akkor is, ha a jelenlegi oldal nehéznek érződik.

A hit azt jelenti, hogy bízol a benned élő fényben, amikor a világ fakónak tűnik. Hogy hiszel a saját kibontakozásodban akkor is, amikor megrekedtnek vagy észrevétlennek érzed magad. Hogy emlékszel: az univerzum veled együtt mozdul, nem ellened… különösen akkor, amikor az út még rejtve van.

Mindenki, aki valaha meggyógyult, újraépítette önmagát vagy felébredt, olyan fejezeteken ment át, ahol a szívnek kellett vezetnie. Ahol a logika nem adott iránymutatást. Ahol nem volt biztos talaj. És mégis: a hitük átsegítette őket önmaguk következő, erősebb változatába.

Amikor a szemeid azt mondják: állj meg — a hit azt mondja: emelkedj fel. Amikor az elméd azt mondja: vége — a hit azt mondja: most kezdődik. Amikor a félelem azt suttogja: egyedül vagy — a hit azt válaszolja: vezetve vagy.

Őrizd a fényt magadban. Erősebb minden sötétségnél, amellyel valaha találkozhatsz."

ZF 🔥

A hétvégén egy kivételesen erős csapat gyűlt össze a kis központunkban ✨️  4 állító és 8 segítő támogatta egymást a sajá...
12/11/2025

A hétvégén egy kivételesen erős csapat gyűlt össze a kis központunkban ✨️ 4 állító és 8 segítő támogatta egymást a saját folyamataikon keresztül. A témákban amivel a témahozók érkeztek szinte minden segítő megtalálta a saját életének egy olyan darabját amivel azonosulni tudott!

Egy nagyon jó hangulatú de mégis komoly és erős szombaton vagyunk túl ahol egy újabb darab a családi puzzle-ból 4 család esetében a helyére tudott kerülni. És igen sokszor egy segítői szerepben is az oldómondatok hatására elindul a változás!

Továbbra is várunk benneteket szeretettel családállitásainkra!

Családállítónk:
Anita Andrási-Boros
Okleves családállitás vezető
Theta Healing konzulens
Asztrozófus

A következő szabad családállitás január 17 szombat 14 óra - amire most nyerhettek egy állítói helyet, Andrási-Boros Anita Asztrozófus , Theta healing konzulens, Lélekgyógyász oldalon meghirdetett játékban!

Várunk benneteket szeretettel 🙏❤️✨️

✨️❤️
07/11/2025

✨️❤️

Cím

Petőfi Utca 114
Nagymányok
7355

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Varázs Lélek Központ új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram