30/11/2025
Mit csinálok Ausztriában?
Elárulom, csak előtte még elmondok valamit magamról. Egy-két titkot, amiről nem beszéltem, csak éreztem, hogy nem vagyok rendben. Már rég óta.
2007-ben lett a hobbim a hivatásom. Edző lettem és tornatermet nyitottam a házamban. Olyan sikeres volt, hogy minden órámon telt ház volt. Stabil vendégkör, akik nap mint nap eljöttek, ha jégeső esett, akkor is ott voltak. Egészen 2018-ig, vagyis több, mint 10 évig. Persze közben történt jó néhány durva változás a magán életemben, mint költözés, jelzáloghitel, magány, félelem, családi traumák, anyagi problémák, adósság-hegyek, porckorongsérv, szerelmi bánat, hízás… – tudod miről beszélek ugye, hiszen ezek vagy más nehézségek bárki életében ott vannak.
Nem is panaszkodom, kimásztam mindenből, életben maradtam, talpra álltam, képes voltam gondoskodni magamról és a családomról is úgy, hogy a vendégeim ne is vegyék észre, milyen lelki állapotban vagyok. Nekem mindig ők voltak a legfontosabbak.
Tudtam, hogy az edzés róluk szól, figyeltem rájuk, készültem maximálisan mindig a legjobb tudásom szerint.
2018-ban elköltöztem és véget ért az edzői pályám.
Életmódtanácsadó lettem. Mert erre volt szükségem nekem, és aztán a tanultakat másoknak is átadtam, akik a változó hormonális életszakaszban vagy a túlsúly miatt nem érezték jól magukat vagy megbetegedtek. Nem vagyok orvos, de tudom, hogy a program, amit szívből a legjobb tudásom szerint igyekeztem átadni, életmentő és nagyon értékes.
Hát igen, közel 20 éve vagyok fitness vállalkozó és közel 20 éve szorongok folyamatosan. A „mi lesz, ha megunnak és nem jönnek többet az óráimra”, „mi lesz, ha csalódik bennem egy ügyfél”, „mi lesz, ha nem tudok segíteni”, „mi van, ha valamit nem is jól tudok, ha az, amit tanultam, nem is működik”, „mi van, ha már én magam se hiszem el azt a sok információt, amit tanulok”, mi van, ha eljutottam oda, hogy azt érzem, kevés vagyok, mint edző, mint étkezési tanácsadó, mint holisztikus életmódtanácsadó, mert igazából pszihológusnak kéne lennem, mert az emberek nagy többségének lelki baja van és ez az igazi kiváltó oka a túlsúlyának, a betegségének, és amikor arról beszélek neki, hogy változtasson a mindennapi életén, akkor azt mondja: igen Ildi, értek mindent és amit tőled tanultam, nagyon hasznos, de én nem merek kilépni ebből az élethelyzetből, ebből a munkából, ebből a kapcsolatból…
És sokszor kiégett, elfáradt, motiválatlan nőkkel találkoztam a munkám során. Persze több volt, aki lelkes és elégedett volt, de tudjátok, hogy működik az ember: a negatív tapasztalat, ami többet nyom, ami ott marad a lelkedben.
Kezdtem én is elfáradni, kiégni, fogyott a lelkesedés, a hit, hogy valóban értékes e az, amit tanítok. Magányosnak éreztem magam ezekkel a gondolatokkal és az volt bennem, hogy ha ilyen lelki állapotban tovább folytatom a hivatásomat, akkor képmutató vagyok. A kiégésről is beszélek a programomban és arról is, hogy ha nem érzed jól magad, akkor változtass, mert boldogtalan és beteg leszel. De az nem fair, hogy én „bort iszok és vizet prédikálok”.
Mivel mindig igyekeztem példát mutatni és hiteles lenni, fel kellett állnom és egy időre ott kell hagynom a hivatásomat. Valami egész mást kell csinálnom, más emberek között, más környezetben. Ki kell szállnom ebből a mókuskerékből most egy időre. Hogy aztán újra visszatérhessek. Csak kicsit más emberként. Meg akartam mutatni, hogy igen is lehet lépni, lehet változtatni, még akkor is, ha az félelmetes, vagy értelmetlennek tűnik, vagy visszalépésnek látszik.
Tanácstalan voltam, mit tegyek? Így hát heteken át feltettem magamnak egy kérdés: Mi az a munka, amit szívesen csinálok és amiért szívesen fizetnek is nekem? És akkor jött egy lehetőség, egy ismeretlen ismerősömön keresztül, jött az üzenet: „Ausztriában keresnek takarítókat a téli szezonra, érdekel?”
Azonnal igent mondtam. És aztán elindult a szervezés, a megbeszélés és bár az utolsó pillanatban, az indulás reggelén visszamondtam az egészet, de egy igen hatékony fejmosás és néhány segítő ember és családtag támogatása mégis átsegített ezen a holt ponton, amikor a félelem eluralkodott rajtam és inkább maradtam volna a megszokott, de nyomasztó komfort zónámban.
Szóval a lényeg az, hogy október 28-án fejest ugrottam egy kalandba. Úgy jöttem el, hogy nem tudtam igazából mi és ki vár rám az otthonomtól 500 kilométerre.
Idegen emberek között, ismeretlen környezetben és szokatlan munkát végzek. De itt vagyok és amiről szól ez az egész, az nem is a takarítás (bár arról is fogok majd mesélni nektek, ha érdekel, meg ha lesz rá időm). Ez a kaland rólam szól, a félelmeimről, a gátlásaimról, a hitemről, az erőmről, az elengedésről, a bátorságról és még ki tudja miről…
Nem bántam meg, hogy így döntöttem, de ez már egy másik történet 😊. Ha végig olvastad, csak annyit üzenek, hogy nem baj, ha félsz, csak félj bátran. Minden az életben Téged szolgál, bármi is történik veled. Merj lépni és hidd el, Isten soha nem tesz rád nagyobb terhet, mint amit el tudsz hordozni és minden feladatod megoldása ott van benned. Képes vagy rá.
Hogy győztes leszel e? Az nem biztos, de nincs mit veszítened.
Egyszer nyersz, egyszer tanulsz… 😊
