26/08/2025
Mit látsz Nyimből? A Nyimi Nyugi kreatív íróséta egyik alkotása következik:
***
Bak Zsófia: Csendkirály
(Férjemnek, aki elkísért)
Kilépünk a szaletli alól a Nyimi Nyugiba, egy szót se szabad szólni a következő egy órában. Pont olyan, mint amikor a gyerekek csendkirályt játszanak, de persze ők sose bírják ki túl hosszan, kettőt pislogok, és jön az első „anya, nézd!”, majd követi a többi, szépen, ütemesen, néha egy-egy „nézd, anya!”. Most oda nézek, ahova akarok, a ritmust a lábunk toppanása adja. A hang a fejemben persze nem csitul, figyelmeztet, hogy el kéne vinni a gyereket az ortopédiára, majdnem szólok neked, de még időben kapcsolok. Kíváncsi vagyok, te kibírod-e? Volt az a randink, szerinted az egyik első, szerintem azért annál tapintatosabb voltam, csak hulla fáradt, a Blahán sétáltunk, és te mondtad, csak mondtad, nem bírtam már követni, és kibukott belőlem a kérdés: muszáj neked folyton beszélni? Nem is tudom, melyikünk lepődött meg jobban.
De ez a sztori messze van már, legalább annyira, mint a Blaha és a város összes hangja, emberi hang nem is hallatszik, csak a távolban egy kakas kukorékolása. Földúton sétálunk, bele az ismeretlenbe, a por egyre vastagabb rétegben rakódik a lábamra, a falusi tiszta por, ahogy a Mama hívta, mikor a házba lépés előtt le kellett mosni a lavórban. Nem is tudom, meséltem-e már neked erről, elmondok majd mindent, de most csendkirály van.
Az út kanyarodik, kanyarodunk mi is vele, be, az erdőbe. Látom, felnézel, felnézek én is, mellettünk magasodik egy löszfal. Az oldalában fák nőnek, nagy gyökérzettel, helyenként már nincs is alattuk talaj. A semmibe kapaszkodnak, néha én is így érzem magam az életben, főleg, mikor rájövök, hogy elfelejtettem bejelentkezni az ortopédiára, mondanám, de nem mondom, mert csendkirály van, aztán jön egy tábla is, azt írja, vegyél a kezedbe valamit, és engedd el. Felveszek egy szép botot, elengedem, aztán sétálunk tovább, végtelen mezők felett egy nagy felhőből fény árad. Lefotózod, lefotózom én is, elengedés ide vagy oda, ez mostmár velünk marad. Megyünk tovább, lovak prüszkölnek, vajon mérgesek ránk, vagy üdvözölnek? Megkérdezném, de nem lehet, most csendkirály van, csendkirály és séta.
Letérünk egy másik útra, meglátom a templomot, a kereszten galambok ülnek, ha nem láttad, ezt is elmesélem majd. Megyünk tovább, egy kerítés rései közül kikandikál egy szál rózsa, megszagolom, megint eszembe jut róla a Mama, mikor a virágok szirmaiból kipréseltük a levet, a lábunkra kentük, és azt mondtuk, vérzik, Istenem, de megszidott utána. Ezt is elmesélem majd, ha megérkezünk, de várj, már itt is vagyunk!
Gyűlik a csapat a faluház előtt, még nem mer senki szólni, csak a hang a fejemben, hogy látod, csendkirályok vagytok mindannyian, talán még én is! Na ne, szólok vissza, te csak hallgass! Lenézek a lábamra, egészen belepte a tiszta por. Jól passzol hozzá a képzeletbeli korona.
***
Tetszett? Tarts velünk jövőre!
