Kecskés-Juhász Dóra gyógytornász

Kecskés-Juhász Dóra gyógytornász Bejelentkezés/információ kérés: üzenetben vagy e-mailben.

22/03/2021
👩‍🏫
14/10/2020

👩‍🏫

TÉNYLEG AZ IZOM SÉRÜL AZ IZOMSÉRÜLÉSNÉL?
Amikor meghúzódik egy izom, akkor általában pontosan azt gondoljuk, ahogy az előbb kifejeztem magam: az izomrostok sérülnek meg. Nos, a fasciakutatások már arra is fényt derítettek, hogy tulajdonképpen mi is sérül, amikor húzódást, szakadást (részleges szakadást) szenvedünk el vagy erős fájdalmat érzünk az izomban, az izom körül. Nem nehéz kitalálni: az esetek nagy részében valamilyen kötőszövetes elem sérül inkább.
Jan Wilke és munkatársai egyik egészen friss (2019-es) kutatási eredményükben publikálták a következő előfordulási arányokat. Az izomsérülések
👉 68,4%-a az adott izom eredési vagy tapadási inának húzódása, sérülése, szakadása
👉 32,1%-a az izmot körülvevő izompólya (myofascia) sérülése
és csak
👉 12,7%-uknál fordul elő maguknak az izomrostoknak a sérülése.
❓Mit üzen ez továbbra is nekünk?
Hogy a fasciák, a kötőszövetes elemek karbantartása az egyik kulcstényezője az egészséges, sérülésmentes mozgásnak és a sérülési kockázatok csökkentésének. Tehát olyan mozgások, mozdulatok, gyakorlatok beiktatása heti többszöri rendszerességgel az edzésprogramban, mely a fasciák
✔️ állapotát javítja vagy jó állapotát fenntartja,
✔️ hidratációjukat serkenti,
✔️ elasztikus potenciáljukat fejleszti,
✔️ a le- és összetapadásukat megakadályozza,
✔️ a könnyed mozgékonyságukat segíti.
Ilyenek a
🔸 dinamikus, rugalmas, lendületes mozgások
🔹 dinamikus és statikus stretching
🔸 rövid és hosszú láncokon végzett, nyújtó hatású gyakorlatok
🔹 jó sok csavarás.
Higgyétek el, a mozgásrendszer jó működésének titka a fasciákban rejlik!
(forrás: Wilke et al: Is it all about the fascia? A systematic review and metaanalysis of the prevalence of extramuscular connective tissue lesions in muscle strain injury. Orthop J Sports Med 2019 Dec 7(12))

🧘‍♀️
14/07/2020

🧘‍♀️

TUDTAD?
🦶🏻Az alsó végtagon végzett fascialazítás hatékony a derékfájás csökkentésére (is).
🤔 Hogy a csudában lehet ez?
🔮 Semmi varázslat nincs mögötte, csupán az az anatómiai tény, hogy a testünket behálozó fasciarendszer egységes egész, így bárhol nyúlunk bele, hatással vagyunk távoli testrészekre is.
De hogy még konkrétabb legyek, a sarok-lábszár területén végzett nyújtások (gyakorlattal) vagy fascialazítás (kézzel, fémeszközzel, hengerrel) kifejezetten jótékony a deréktáji fájdalom csökkentésében, hiszen testünk hátsó felén, a talpunktól a koponyáig egy összefüggő, ráadásul eléggé erőteljes fasciavonal húzódik. Ennek részei a talpi fascia, az Achillesz-ín és a deréknál lévő széles ágyéki pólya is. Ha a talp, vádli, Achillesz-ín környékén lazítunk, az a teljes hátsó láncot lazítja, így a derekat is. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy egy párperces ilyen lazítás után centikkel lejjebb ér a kezünk előrehajlásban.
❗️Tehát ha fáj a derekad, nyújtsd, lazítsd rendszeresen ezt a területet is. A TripleX gerincterápiának része ez a manuális fascialazítás (mi nem csak a derékkal foglalkozunk, hanem globálisan kezelünk!) és a TripleX tréningnek is állandó gyakorlata a lefele néző kutyában végzett váltott sarokletolás.

07/05/2020

Mentem MR-re meg amarra…

De mit jelentenek az MRI felvételen szereplő kifejezések?

A működésem során gyakran találkozom a páciensek MRI és egyéb képalkotó készülékkel készült leleteivel, ahol meglepően nagy igény van rá, hogy részletesen átbeszéljük a talált eltéréseket. Nem csoda, hiszen mi, egészségügyi dolgozók is meg kell, hogy küzdjünk pályafutásunk elején a latin kifejezésekkel, hát még a kedves páciensek, akik lehet, hogy (jobb esetben) életükben először találkoznak az olyan csodálatos kifejezésekkel, mint a sternocleidomastoideus.

Direkt kiválasztottam az egyik legijesztőbbet, ami pont úgy hangzik mint egy emberevő őslény, de nyugalom, csak az egyik nyakizomról van szó :)

Mint a fenti példa is mutatja, lehet, hogy elsőre valami nagyon-nagyon komolynak és ilyesztőnek hangzik a “diagnózis”, de szerencsére nincs ok az aggodalomra.

Lássunk egy általam megálmodott MRI leletezést (=minden rajta szereplő adat kitalált, és a valósághoz semmi köze) és azok “megfejétését”!

Ananmnézis: Ifjabb Barnamártás Rinocérosz Héfaisztosz egy negyven éves férfi (ezen a ponton elnézést kérek, ha valakit így hívnak és most megharagszik amiért felhasználtam a nevét) dereka a jobb oldalon hangyafarm gyűjteményének pakolása közben, rossz mozdulatot követően ,,becsípődött”, azóta nem tud állni, csak rendellenes testhelyzetben, ha bal oldali lábára terhel.

Főhősünk elment az MRI felvételre, ahol az alábbi ereményeket kapta:

A vizsgálat XYZ2000 típusú MRI készülékkel készült, Sagittalis T1 és T2 és STIR, valamint axiális síkú T2 méréseket készítettek a lumbális szakaszról.

A lumbalis lordózis kiegyenesedett.
A csigolyákon enyhe fokú spondlyoticus lerakódás figyelhető meg.
Az LII-LIII és az LV rések szűkebbek, itt enyhe fokú porcdegeneráció látható.
Az LIII csigolyán Schmorl herniatio figyelhető meg.
Az LIII-IV discusban enyhe körkörös hernialisatio látható, mely a gyököt nem éri el.
Az LV discusban jelentős fokú, körkörös hernialisatio található, mely a jobb oldalon a gyököt komprimálja

Radiológiai vélemény:

Spondylosis lumbalis
Discopathia lumbalis LII et LIII et LV
Protrusio disci LIII et LIV
Protrusio disci LV – jobb oldalon gyöki kompresszió

Mi történt Ifj. Barnamártás Rinocérosz Héfaisztosszal?

Miután a derekára panaszkodott, ezért a gerincének a deréktáji szakaszáról készült a felvétel, erre utal a ,,lumbális” szó. A deréktáji szakasz eredetileg homorú görbületének a latin neve a lordosis. Ez a görbület egyenesedett ki.

Mi az a spondyloticus lerakódás? - Egy kis darabka meszesedés a csigolyán, aminek nem szabadna ott lennie.

Mit jelent az enyhe fokú porc degeneráció?
Az idő vasfoga bizony megkóstolja a porckorongokat is, amik ezáltal nem fognak úgy kinézni, mint a vadi új. Degeneráció = elváltozás.

Mi az a Schmorl herniatio?
A Schmorl hernia egy lefelé, a csigolya teste felé irányuló sérv. A csigolya teteje “felpuhul” és a porc szépen bele csücsül. Jelenléte utalhat Schauermann megbetegedsére, de olvastam már olyan szakvéleményt is, hogy izomegyensúly felborulás is okozhat ilyet.

Mi az a hernialisatio?
Porckorongsérv. A porckorong állománya egy, vagy több irányba kitüremkedhet, igazán nagy gondot akkor csinál, ha eléri az idegeket.

Ennek megfelelően a diagnózis:

Hősünk dereka egyenesebb mint kellene lennie, némely csigolyán meszes lerakódások találhatóak. A porckorongok állapota sem a legjobb, némelyik belel csücsült az alatta levő felpuhult csigolyába, némelyik ellaposodott, némelyik kiboltosult egy, vagy több irányba.

Kell-e tartania ifjabb Barnamártás Rinocérosz Héfaisztosznak ettől a rengeteg felsorolt problémától?

Ezek közül egyik sem jó hír, de alapvetően azzal, hogy Héfaisztosz elmúlt 20 éves, sajnos szembesülnie kell ezekkel a problémákkal. Különböző mértékben a kor előre haladtával mindenkinek lesznek porckorong elváltozásai. Gyógytornász szemmel egyedül azért a porckorongsérvért kezdenék el aggódni, ami már elérte az ideggyököt is. Vele lesz a leghamarabb probléma (esetünkben már volt is, mivel nem tudta elpakolni a hangyafarmokat a fájdalmai miatt Héfaisztosz), melyet ha sürgősen nem kezdünk el kezelni, akár részleges bénulás is lehet az eredménye. Az enyhébb porckorong problémák akár tünetmentesen is átvészelhetőek, a gerinc görbületeinek megváltozása is sok mindentől függ, hogy okoz-e komolyabb problémát, de erről könyvek születnek, nem fér bele a cikkbe :)

Ami nagyon fontos: ne ijedjünk meg a rengeteg felsorolt szakkifejezéstől, nem minden utal súlyos problémára. Bátran kérjük gyógytornászunk segítségét, ha nem értünk valamit!

Az itt megjelent cikk nem helyettesíti a szakorvosi konzultációt, és alapos vizsgálatot! Minden esetben a kezelő orvos utasításai a mérvadóak!

Remélem ma is tanult valami hasznosat! :)

Üdvözlettel
Boda Berta
Gyógytornász

05/05/2020

Kedves Pácienseim, kedves Érdeklődők!

Május 04-től korlátozott számban újra vállalok kezeléseket! :)
Időpontért, információért írj üzenetet vagy hívj!

Szép napot, vigyázzunk egymásra! 🌿

Dóra

22/04/2020

Irodai átmozgató torna - nem csak irodai dolgozóknak! :)
Szánj magadra 6 percet és mozgasd át magad!

SMR henger - 2. napMa egy teljes test kezelést hoztam Nektek. Nem csak a mozgást, de az angol tudásotokat is fejleszti a...
20/03/2020

SMR henger - 2. nap

Ma egy teljes test kezelést hoztam Nektek. Nem csak a mozgást, de az angol tudásotokat is fejleszti a pénteki videó :)

A kedves fiatalember végigmutatja a test főbb "hengereznivaló" izomcsoportjait az alsó végtagtól haladva a felső végtagokig.

Milyen hengert válasszak?
Sokféle opció van a piacon. A puhább, kevésbé bordázott hengerek a kezdőknek, idősebbeknek vagy a nagyon feszes izomzatú egyéneknek ajánlott, míg a keményebb és rücskösebb henger már inkább a sportolók, haladók eszköze.
+ teniszlabdát is lehet használni a kisebb izmokhoz/ fájdalmas pontokhoz.

Ha kérdésed van, vagy elakadtál a hengerezésben keress nyugodtan!

Szép pénteket! 🌿

This video will show you my most EFFECTIVE ways to foam roll different parts of the body! Great for beginners to the seasoned athlete! Anatomy Pictures are b...

Az "hengeres" poszt után, már itt is az első videó. A nyaki régió sokatoknál okoz panaszt: fájdalom, feszesség vagy akár...
19/03/2020

Az "hengeres" poszt után, már itt is az első videó. A nyaki régió sokatoknál okoz panaszt: fájdalom, feszesség vagy akár fejfájás formájában.
Igazán nem energiaigényes "gyakorlat". Szeretni fogod :)

+tipp: ha mozgással, nyújtással kombinálva végzed a hengerezést, sokkal hatékonyabb. Pl.: a tegnapi dinamikus jóga gyakorlatsor vége után áthengerezed a nyaki szakaszt. Majd az egész lazítást meg lehet koronázni egy lazító tape-el :)

Ha elakadtál hengerezés témában, írj nyugodtan.

Weboldal: www.koncsekgyogytornasz.hu Facebook: www.facebook.com/koncsekgyogytornasz/

19/03/2020

SMR hengerről dióhéjban

Sokatoknál lapulhat valamelyik sarokban egy ilyen SMR henger (self-myofascial release) névre hallgató eszköz, melyet most itt az idő előszedni.
Miért?
- javítja a vérkeringést
- lazítja az izmokat, kötőszöveteket, fasciákat
- átmozgatja a testet, erősíti a törzsizmokat - ha már hengereztél tudod miről beszélek :)

Mozgásszegény életmódunknak köszönhetően a szövetek veszítenek rugalmasságukból, melyek korlátozhatják a mozgásokat vagy akár fájdalmat is okozhatnak, sérülésekhez is vezethetnek.

Napi 10-15 perc hengerezéssel átmasszírozhatod a főbb izomcsoportokat. A mozgás mellé kiváló kiegészítő terápia.
Edzés előtt vagy után is megállja a helyét, tehát nincs kifogás! Hengerezni kell, hengerezni jó.

De hogyan?
Általában az adott izomra (izom alá, ha a térben képzeljük) merőlegesen helyezzük a hengert és nyomás (ami lehet aktív, vagy csupán a végtag súlya) mellett végiggörgetjük az izmokon. Csontot, ízületet NE hengerezz!
Ha ezt így nehéz elképzelni, segítségül megosztok pár videót ebben a témában.

Hengerezés után, mindig igyál meg egy jó nagy pohár vizet! Amúgy is igyatok sokat, de hengerezés után ez fokozottan igaz, hiszen a szöveteknek nagyon fontos folyadék.

Köszönöm, ha elolvastad! 🌿

Jó reggelt! :)Ahogy ígértem, jelentkezem is egy személyes kedvencemmel: a dinamikus jógával.Ez a videó egy kezdő gyakorl...
18/03/2020

Jó reggelt! :)

Ahogy ígértem, jelentkezem is egy személyes kedvencemmel: a dinamikus jógával.
Ez a videó egy kezdő gyakorlatsor, így a kevésbé "jógázós" típusúak is belevághatnak. Jómagam is ezzel a videóanyaggal tartom magam karban.

A tornát mindenki saját felelősségre végezze, fájdalomhatárig - nem kell "túlhúzni/feszíteni". :) Ami nem megy, nyugodtan hagyd ki. ( a mozgássort összeállító hölgy szintén gyógytornász-fizioterapeuta, így érdemes figyelni az instrukcióit!)

Mire jó?
- átmozgatja az egész testet
- erősíti a stabilizáló izmokat
- nyújtja a rövidült, feszes szöveteket - főként az "ülőmunkás" izmokat (vádli, térdhajlítók, csípőhajlítók, váll körüli csoportok és ha eljutsz a végéig még a nyak-vállöv nyújtását is élvezheted).
- javítja a keringést
- ad egy kis lelki békét
- és még sok más!
Vigyázat! A mozgás után jobb közérzet előfordulhat! :)

Jó gyakorlást!

Dóri

Oktató: Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeuta, jógaoktató Felvételek, vágás: Gáti András Zene: Cséry Zoltán Utómunka: Békefi András

Cím

Pásztó

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kecskés-Juhász Dóra gyógytornász új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Kategória