13/04/2026
A SZÜLŐK KÉPVISELETÉBEN szeretném megosztani pár gondolatomat.
A család, az összefogás ereje csodákra képes. Hiszem, hogy amikor emberek közösen, egymást támogatva haladnak előre, akkor olyan dolgokra válnak képessé, amelyekről korábban talán nem is gondolták volna.
Közel húsz év telt el azóta, hogy felnőttként elkezdtem építeni az életemet. Azóta befejeztem a főiskolát, otthagytam az első munkahelyemet, és egy saját családot építettem és vállalkozást is építettem a semmiből. Mint sokan mások.
Lett egy családom, amelynek köszönhetően kaptam egy szerető férjet, aki nemcsak a napsütötte pillanataimban állt mellettem, hanem akkor is, amikor gyászoltam, amikor az életem múlt az sűrgősségi orvosi ellátáson, és amikor az számított igazán, hogy családként mit tudunk adni egymásnak a legnehezebb pillanatokban.
Mit jelent számomra a társ?
Aki minden körülmények között igyekszik a lehető legjobbat adni a környezetének. Sokan vállalkozóként tekintenek rá, mások ismerősként, barátként vagy rokonként. Számomra ő a társ, a férj és négy gyermekünk édesapja, akire végtelenül büszke vagyok.
Sokszor még én sem látom minden lépését – amikor a hálószoba sarkában kialakított „dolgozó” sarokban hoz döntéseket, amelyek nemcsak a mi családunk életére vannak hatással, hanem más családokéra is. Ő az, aki nemcsak kampányidőszakban gondolkodik a család fenntartásán, hanem az év minden napján. Sokszor este 11-ig dolgozik, és hajnal 5-kor már újra talpon van. Hiszen a vállalkozás, amit közel 30 éve épít, nemcsak minket tart el.
És biztos vagyok benne, hogy sok családnak ismerősek ezek a sorok.
Remélem, büszkék vagytok a társatokra – arra az emberre, aki kétkezi vagy szellemi munkával nap mint nap értetek dolgozik. Nehéz, embert próbáló időszakon vagyunk túl, mindannyian.
De közben ne feledkezzünk meg a nőkről sem.
Hogy értsétek, leírom, én hogyan éltem meg az elmúlt éveket.
A gyermekeink születése óta igyekszem helytállni – nőként, társként, feleségként, de leginkább négy gyermek édesanyjaként. Az élet számtalan területén kell egyszerre megfelelni, miközben folyamatosan próbálunk előre haladni.
Az elmúlt években nemcsak a saját szerepeinkben kellett helytállnunk.
Sokszor voltunk egyszerre szakácsok, fodrászok, cukrászok, óvoda pedagógusok, kezdő pszichológusok, tanárok – csak azért, hogy a gyermekeink fejlődni tudjanak, és a családunk működni tudjon. Vállalkozóként pedig napról napra új kihívásokkal szembesültünk. Olyan terhekkel, amelyek mellett minden döntést kétszer kellett átgondolni.
Voltunk kicsit háziorvosok is - hiszen az anyána mindent azonnal fel kell ismerni és orvosolni - kertészek, takarítók, taxisok – és még sorolhatnám. Szerepek sokaságát vettük magunkra, mert kellett. Mert felelősek vagyunk egymásért.
De sokszor nemcsak ezért.
Hanem azért is, mert a társadalmi nyomás hatására ezeknek a szerepeknek is meg kellett felelnünk. És akkor a testi ideálokról még nem is beszéltem. Arról a nyomásról, amely sok nőt felemészt. A közösségi média által generált elvárásokról, amelyeknek valójában senki sem tud megfelelni.
Talán itt jön a legfontosabb felismerés.
A társadalmi felelősségvállaláshoz.
Hiszem, hogy pártoktól függetlenül mindannyian egy nagy családot alkotunk. Egy közösséget, ahol a döntéseink hatással vannak egymás életére. Ahol nemcsak magunkért, hanem a gyermekeinkért, a szomszédainkért és a munkatársainkért is felelősek vagyunk.
Évek óta reménykedem abban, hogy azok az értékek, amelyeket képviselünk – és amelyek a kampányok ígéreteiben is megjelennek – végre valóban szabad szárnyakat kapnak. Hogy a családok újra bízhatnak abban, hogy ezek nemcsak kimondott szavak, hanem megélt valóságok lesznek.
Hogy a sok fontos politikai építőkő mellett ugyanolyan előkelő helyet kapnak azok az alapok is, amelyek egy ország valódi erejét adják.
A családtámogatás, ahol az anyák támogatása méltó módon kerül elismerésre. Ahol lehetőségünk van olyan nemzedéket nevelni, akik bátran viszik majd a hátukon nemcsak a saját életüket, hanem akár az ország jövőjét is.
Az egészségügy, amely nemcsak rendszerszinten működik jól, hanem emberi oldalról is biztonságot ad. Ahol szülőként nem félelemmel, hanem bizalommal fordulhatunk az ellátáshoz, ahol a gyermekeink és szeretteink valódi figyelmet és törődést kapnak.
Az oktatás, ahol a gyermekeink egyéni képességeit nem kell féltve rejtegetni, hanem szárnyakat kaphatnak. Ahol biztonságos, támogató közegben fejlődhetnek, ahol valódi kapcsolódások születnek, nem pedig a virtuális térben bolyonganak magányosan. Ahol akarnak tanulni és fejlődni – és nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is.
Egy olyan ország, ahol az edukáció érték.
Egy olyan gazdasági környezet, ahol a vállalkozók nem túlélni próbálnak, hanem építkezni tudnak. Ahol a munkát, a kitartást és a felelősségvállalást nem büntetik, hanem megbecsülik.
Egy olyan közösség, ahol újra értékké válik az összefogás, az egymás iránti tisztelet és a felelősségvállalás.
Az elmúlt évek sok bizonytalanságot és szorongást hoztak. De egy dolgot biztosan megtanítottak: hogy egymás nélkül nem megy.
Ma újra bizakodó vagyok. Látom a családok erejét. Látom az összefogást. És hiszem, hogy van jövőnk – ha felelősséget vállalunk egymásért.
EMBERKÉNT.
Mert végső soron nem az számít, ki hova tartozik, hanem az, hogy mit tesz hozzá a közöshöz.
A mi felelősségünk. A mi jövőnk.
És ezt csak együtt tudjuk építeni.
Hölgyeim, Uraim! Büszke vagyok rátok! Különösen az ANYUKÁKRA ÉS APUKÁKRA, akik megannyi szerepben hősként helytállnak, és még vállalkozóként is nyomot hagynak a világban.
Bízom benne, hogy sokan megosztjátok majd, hogy minél többen lássák mindazt, amiről mások nem beszélnek. Hogy igazán értékes dolgot képviseltek: családot, szeretetet, támogatást és biztonságot adtok egymásnak.
VELETEK LETT KEREK AZ EGÉSZ, együtt értük el a változást! Köszönöm nektek és a legjobbakat kívánom mindannyiuknak. 🫂✨
