NAPiGÉK

06/11/2025

A bántalmazás soha nem a „rossz gyerekek” története, hanem a kapcsolódásra képtelen felnőtteké. Amikor egy gyerek bánt, valójában azt üzeni:

„SEGÍTSETEK, NEM TUDOM, HOGYAN KELL SZERETNI!”

Tegyük fel egymásnak a kérdést: Tudjuk, hány mese van a gyerekekben? Hány történet, megélt dolog, élmény, amit nem tudnak elmondani senkinek, mert nincs idő végighallgatni?
Mert mi is be vagyunk zárva a folyamatosan ömlő új történetek világába, és már nem hallgatunk meg másokat, hiszen magunk nem érünk a saját sztorink végére.

A helyre nem tett élmények, érzések bent ragadnak, és az állandó stressz legfőbb kiváltó okai. A túlfeszültség a bántalmazás minden formájának a melegágya. Összegyűlik bennünk és ellenünk fordul. Gyűl, öl, ölet – ahogy a magyar nyelv olyan logikusan kifejezi.

01/11/2025

Az élet igazságtalanságai mély sebeket hagynak, és a fájdalom keserűséggé alakul, ami mérgezi a lelket ☠️.

Hiába vigasztaljuk magunkat édességgel , italokkal vagy más gyors örömforrásokkal – a belső üresség nem tűnik el.

A gúnyos poénok és mémek nem hoznak valódi enyhülést, csupán tovább sodródunk velük a hírfolyamban.

A cinikus tartalmak fogyasztása hasonló egy függőséghez , ahol egyre nagyobb dózisokra van szükség a megszokott keserűség fenntartásához.

Pedig hatalmas energiák szabadulnának fel, ha kreativitásunkat nem gúnyra és keserű megjegyzésekre pazarolnánk, hanem egymás felemelésére.

A cinikus megjegyzések csak növelik a világ sötétségét.
A megkeményedett szív nem gyógyul édességtől, sem gúnyos szavaktól, és az ítélkező éles elmék sem képesek kivágni belőle a fájdalmat.

A sötétségbe burkolózó lélek egyetlen valódi gyógyszere a Világosság.

„Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.” (Jelenések könyve 1;7)

„és letöröl minden könnyet a szemükről , és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21;4)

29/09/2025

27/09/2025

Örök. :-)

24/09/2025

Rongyos felnőttbőrbe öltöztetett gyerekek százmilliói szenvednek attól, hogy nem érzik magukat láthatónak egy világban, ahol az egyik tévhit, hogy csak az látszik, akire a reflektorok irányulnak.

A másik, hogy csak az értékes, aki fogyasztani tud és annyira, amennyit.

Mennyi ember tanult, izzadt, versenyzett, belehalt már a még, még, még teljesítménykényszerébe,

hogy egyre nagyobbnak látszon és végre észre vegyék, elismerjék, hogy neki is van helye ebben a világban.

Hányan duzzasztják halomra a vagyonukat, hogy nagyobbnak tűnjenek. És közben micsoda kínokat élnek át, mert el sem mondhatják senkinek, hogy sosem erre vágytak igazán.

Mennyi ember megnyomorodott már attól, hogy a „létra” tetején nem várta senki.
Csak egy újabb létra.

Posztolunk, mutatványozunk, erőlködünk néhány virtuális hüvelykujj-lenyomatért, amiből a végtelen sem lehet elég.
A szívünk éhségét ugyanis nem csillapítja.

Tényleg erre vágyunk?

Lökdösődni, nyomulni, koporsóig pörgetett hírfolyamokat bámulni?

Nézd meg azokat, akiknek „megadatott”: hatalom, hírnév, vagyon.

Boldognak látod őket?
Kiegyensúlyozottak? Békesség veszi őket körül?
Vagy rabjai a maguk köré épített hazugságoknak?

Mindeközben ott vagyunk egymástól karnyújtásnyira.
A legnagyobb élmény mindig valakivel, igazán, szeretet-teljesen, együtt lenni.

Ítéletek és kényszerek nélkül.

Minden ember ott, ahol él, képes arra, hogy megtanuljon szeretni. Hiszen ezért született, ezért van a világon. Egy olyan Erő vesz körül, amit megszólíthatsz és Aki megtaníthat Téged erre.

Tedd meg!
Ugyan, mit veszíthetsz Vele?

(spoiler: rengeteg hazugságot, teljesítménykényszert, vádlást, kárhoztatást, szorongást, gyűlöletet és egyéb nyomorításokat)