11/10/2025
Október 10. a mentális egészség világnapja. Épp a héten került szóba a tanfolyami csoportban, hogy mióta is jógázom. Most előszedtem az egyetemi indexemet, mert kíváncsi voltam, pontosan melyik évben is volt az a bizonyos testnevelés félév, amikor először felvettem. Ugyanis az volt a szórólapon, hogy lehet teljesíteni vele a tesi félévet és hogy nem leszek annyira kimerült, mint amilyen vagyok, meg hogy nem fog annyira fájni mindenem, mint ahogyan fájt akkoriban. Mindez abban az időben történt, amikor a magyar felsőoktatás még azt hitte magáról, hogy korszerű, pedig már rég nem volt az, és ennek árát gyakran a hallgatói fizikai-mentális egészség sínylette meg.
Szóval ez 2004 ősze volt (és amúgy tényleg, a jógázástól minden szempontból jobban kezdtem lenni), azóta, vagyis huszonegy éve van velem a jóga minden egyes nap. Az oktatói munkám pedig nagyjából tizenöt éve kezdődött.
A gyakorlással és oktatással járó szükségszerű folyamatos „emberfigyelés” igen jó betekintést ad abba, hogyan is állunk manapság a mentális egészségünkkel. Szarul. Még két éve írtam arról, mennyire eltávolodott az ember a számára élhető környezettől és életmódtól. Lifehack-elünk meg biohack-elünk azért, hogy legalább minimális mértékben kompenzáljuk ennek a következményeit. A jógaórákra járás is tulajdonképpen ilyen biohack lett manapság. Meg pszichohack is egyben. És nem is tud több lenni, ha nem értjük meg mélyen a gyakorlás lényegét.
Az egyik leglátványosabb problémának napjainkban a valóságtól való ugyanilyen eltávolodást látom. Ez megjelenik magánéletünkben, társas életünkben, a közéletben, de még a közlekedésben is.
Ez azt jelenti, hogy nem vagyunk jelen a saját életünkben (sőt, sokszor a testünkben), képtelenek vagyunk másokra figyelni, vagy a fizikai környezetünkre (l*d. közlekedés). Talán még a munkánk az egyetlen, ahol ez olykor megtörténik, külső nyomás hatására... Közben azt érezzük, hogy „de hát egész nap egy csomó mindenre kellett figyelnem”. Igen, csakhogy szinte mindenre egy felületes figyelem jutott. A sokfelé szórt felületes figyelem pedig fárasztó. Miközben elképesztő módon csökkenti a kognitív kapacitásunkat. Igazából valamivel hülyébbek is leszünk tőle.
A közös valóságtól való eltávolodás viszont magával húzza az egyéni párhuzamos valóságok burjánzását. Ilyenkor olyan történeteket, ok-okozati összefüggéseket kreálunk a világról és benne más emberekről és a velük való viszonyunkról, amelyek elemei, szabályrendszerei sokszor kizárólag belőlünk, a mi egyéni múltunkból származnak és egyáltalán nem a jelen szituáció eseményeire válaszolnak.
Erre amúgy is hajlamosak vagyunk- az emberiség történelme ezt számos ponton bizonyítja-, de a folyamatot a minket körülvevő online világ (a mesterséges intelligencia megjelenése különösen) extrán felerősíti, következményeit pedig kihangosítja, látványossá teszi. Elég belekukkantani néhány kommentmezőbe, ahol ráadásul a legtöbb komment érdemi visszajelzés nélkül marad, megszűnik annak a lehetősége, hogy valódi reflexiókat kapjunk a környezetünktől az elménk tartalmát vagy a viselkedésünket illetően.
Erre az sem megoldás, ha az ember menekülés gyanánt offline életmódba kezd, mert ott meg a tájékozatlanság tudja ugyanezeket a képzelgéseket beindítani.
A valóságtól való távolodás tünetegyüttese végtelenül színes paletta, kifejeződhet diszharmóniában, konfliktusosságban, folyamatos csalódásban, ismétlődő élethelyzetekben, magányban, kimaradástól való félelemben, empátia hiányában, arroganciában, a misztikumhoz való vonzódásban és még lehetne sorolni.
A jóga egyik legfontosabb célja, hogy tanuld meg a valóságot, és benne önmagadat olyannak érzékelni, amilyen. Itt és most. Ezt könnyebb elkezdeni megtanulni a fizikai valóságban, de aztán alkalmazni lehet az online térre is. A valóság alatt itt nem valamiféle ezoterikus párhuzamos világot értek, ami csak a „beavatottak” számára érzékelhető és különleges gyakorlatok által elérhető. Nem, azt a valóságot értem alatta, ami- ha akarod, ha nem- már ott van előtted, körülötted, látod, szagolod, tapintod. És ami magába foglalja a saját belső valóságodat is érzetek, érzelmek, gondolatok formájában. „Olyannak érzékelni, amilyen”- ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy úgy mozgatod a figyelmedet a világban, hogy közben nem narrálod folyamatosan a párhuzamos valóságodból érkező belső hangokkal. Amikor a narráció mégis megérkezik, egyszerűen csak tudatosítod, de nem tekintesz rá többé abszolút érvényű magyarázatként. Hanem figyelsz tovább.
