Varga Bettina - klinikai szakpszichológus jelölt

11/11/2025

„A gyengéd szülői énem épp távozik a testemből, miután 18. alkalommal kértem meg a gyerekemet, hogy csináljon meg valamit.” 😅
Valakinek ismerős?🙈

11/11/2025

- Van más hobbija is a szenvedésen kívül?

11/11/2025

"Az agyunk gyakran inkább ragaszkodik egy ismerős pokolhoz, mintsem kockáztatna egy ismeretlen békét.
Ezért tűnik az önszabotázs biztonságosnak, míg a valódi, pozitív változás félelmetesnek."

10/11/2025

"A nap végén, a valódi feladatunk szülőként nem az, hogy mindent megadjunk a gyermekeinknek — hanem az, hogy olyan gyerekkort adjunk nekik, amelyből nem kell majd felépülniük."
Forrás: littlegraceph

09/11/2025

08/11/2025

"Ez a bizonyos kanálcsörgés már a sokadik alkalom volt, amikor éjjel felébredt arra, hogy a férje befőttesüvegből fémkanállal eszegeti a befőttet. Edina maga sem értette, hogy miért irritálja annyira ez a hang – nem volt érzékeny egyéb hangokra és zajokra –, de úgy érezte, szétpattannak tőle az idegei, és legszívesebben üvöltene, hogy „Ne! Most azonnal hagyd abba!” Nem üvöltött, de mindannyiszor megkérte a férjét, hogy legyen szíves ne egyen befőttet éjjel az üvegből, mert ez a hang neki fizikai és lelki fájdalmat okoz. A férje nem törődött a kéréssel… ahogy a házassággal sem az utóbbi tíz évben.
Amikor Edina erről beszélgetett az édesanyjával, az anya csak úgy mellesleg megemlítette, hogy az ő édesapja (Edina nagypapája) is rettenetesen dühös lett mindig, amikor valaki úgy kavarta a teát, hogy csörömpölt a csészében a kanállal, vagy evés közben zajt csapott az evőeszközökkel. Az ilyen vétségért azonnal kiküldte a gyereket a konyhából, és vissza se jöhetett az étkezés befejezéséig. A nagypapa egyébként is zárkózott, morcos és Edina számára kicsit félelmetes ember volt. Viszonylag korán meghalt, még hatvanéves kora előtt agyvérzést kapott – tegyük hozzá, rendesen italozott is.
- Mit tudunk még a nagyapámról? – kérdezte Edina ezek után kíváncsian az anyját.
- Nem sokat beszélt magáról, nem is nagyon mertük kérdezni. Azt tudom, hogy a Don-kanyarnál harcolt a második világháborúban, és erről egyszer mesélt is valami szörnyű történetet. Nagyon hideg volt, nem volt élelem, ezért katonatársaival bementek egy falusi házba, ennivalót szerezni… és ott az egyik bajtársa megölte az anyát és a gyerekét… talán azért, mert a nő kiabálni kezdett, nem tudom… aztán mindent felborogattak, edényeket, bútorokat, és elmenekültek… Amikor ezt elmondta az apám, talán könnyezett is… soha többé nem beszélt erről.
Edina szinte látta a történetet, úgy, mintha filmet nézne, és hallotta, ahogy csörömpölnek az edények, evőeszközök. Pontosan azt a kétségbeesett feszültséget élte át, amit már jól ismert. „Ne! Ezt most azonnal hagyd abba!” – kiabált rá az anyjára, és zokogásban tört ki.
A nagypapában tovább élő, elviselhetetlen bűntudati feszültség egy ártalmatlan, ám az eredeti tragédiára emlékeztető hanghatáshoz (triggerhez) kapcsolódott, az edények és evőeszközök csörömpöléséhez, ez pedig a közös étkezéseket változtatta szorongató élménnyé. Így vonódtak be hozzátartozói abba a „transzgenerációs atmoszférába”, amit a bezáródott, meggyászolatlan trauma hozott létre. S mint Edina esete mutatja, ez a hatás a harmadik generációban is nyomot hagyott.” Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna - Vaskor Gréta: Kinek a sorsa? Transzgenerációs örökség a mesékben és a terápiában

08/11/2025

"𝐆𝐨𝐧𝐝𝐨𝐥𝐚𝐭𝐞́𝐛𝐫𝐞𝐬𝐳𝐭𝐨̋ 𝐬𝐳𝐮̈𝐥𝐨̋𝐤𝐧𝐞𝐤
A mobbing, a felnőttkori bullying - A bántalmazó és a tétlen szemlélő esete

Sokunk találkozott már méltatlan helyzetekkel a munkahelyén (is).
De mi lehet ennek az oka?
Hol kezdődött az a folyamat, amelynek a végén bántunk – vagy "csak" elfordítjuk a fejünket?

A mobbing nem a munkahelyen kezdődik – ott csak ismétlődik .
A családból indul, a gyerekkorban gyökerezik,
az iskolában folytatódik,
és felnőttként újra eljátsszuk.

A pszichológiai szakirodalom szerint a bántalmazó és a passzív szemlélő magatartás transzgenerációs mintákból ered.
Heinz Leymann, a munkahelyi mobbing fogalmának megalkotója (Leymann, 1990), már a kilencvenes években leírta, hogy a felnőttkori bántalmazó viselkedés gyakran a korai családi és iskolai tanulási folyamatokból ered.
Dan Olweus, a norvég pszichológus, az iskolai bullying egyik legelismertebb kutatója szintén kimutatta, hogy a hatalmi egyenlőtlenségek és a gyermekkori érzelmi mintázatok később szervezeti viszonyokban is megismétlődnek.

𝐀 𝐜𝐬𝐚𝐥𝐚́𝐝𝐢 𝐚𝐥𝐚𝐩: 𝐚𝐳 𝐞𝐥𝐬𝐨̋ 𝐡𝐢𝐞𝐫𝐚𝐫𝐜𝐡𝐢𝐚
A minta a családban kezdődik.
Ott, ahol a „megmondó ember” – gyakran a nagypapa vagy a szülő – szava a végső,
ahol a gyerek megtanulja: a hallgatás biztonságosabb, mint az ellentmondás.
Ahol a nagymama megtanította, hogyan kell tűrni,
és a szülő – gyakran tudattalanul – továbbviszi ezt a viselkedést.
A gyerek számára ez lesz a norma: az alkalmazkodás érték, a csend pedig béke.

𝐀𝐳 𝐨́𝐯𝐨𝐝𝐚 𝐞́𝐬 𝐚𝐳 𝐢𝐬𝐤𝐨𝐥𝐚: 𝐚 𝐦𝐢𝐧𝐭𝐚 𝐭𝐚́𝐫𝐬𝐚𝐬 𝐭𝐞́𝐫𝐛𝐞 𝐥𝐞́𝐩
Az óvodában elveszik a játékát, kirekesztik a közös játékból.
Az iskolában ugyanez folytatódik – csak kifinomultabban.
Az egyik gyerek nem tartja tiszteletben a másik határait,
ő lesz a „kis megmondó ember”.
A másik elnémul, tűr, alkalmazkodik.
És amikor a pedagógus nem avatkozik közbe,
azzal – akár szándékán kívül is – megerősíti a mintát,
amit a gyerek már ismer:
a felnőttek világa nem biztonságos,
a határhúzásnak nincs tere.

𝐀 𝐦𝐮𝐧𝐤𝐚𝐡𝐞𝐥𝐲: 𝐚 𝐜𝐬𝐚𝐥𝐚́𝐝 𝐮́𝐣𝐫𝐚𝐣𝐚́𝐭𝐬𝐳𝐚́𝐬𝐚
Felnőttként ez a minta szervezeti formát ölt.
A hierarchia újrateremti a családi struktúrát:
az egyik megaláz,
a másik hallgat,
a többiek pedig nézik – és nem szólnak.

A kutatások szerint (Einarsen & Hoel, 2023; Leymann, 1996) a mobbingban résztvevő mindhárom szereplő – 𝐚𝐳 𝐚́𝐥𝐝𝐨𝐳𝐚𝐭, 𝐚𝐳 𝐞𝐥𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐨̋ 𝐞́𝐬 𝐚 𝐬𝐳𝐞𝐦𝐥𝐞́𝐥𝐨̋ – érzelmi sérüléseket szenved, még ha különböző módon is.
A bántalmazás nemcsak a szenvedőt, hanem a csendet választót is megsebzi.
Nem jó, de ismerős.
És amit az agy ismerősnek érez, azt biztonságosnak hiszi – még ha fáj is.

“𝑾𝒆 𝒓𝒆𝒑𝒆𝒂𝒕 𝒘𝒉𝒂𝒕 𝒘𝒆 𝒅𝒐𝒏’𝒕 𝒓𝒆𝒑𝒂𝒊𝒓.”
(Christine Langley-Obaugh)

𝐃𝐞 𝐦𝐢 𝐯𝐚𝐧 𝐚𝐳𝐨𝐤𝐤𝐚𝐥, 𝐚𝐤𝐢𝐤 𝐜𝐬𝐚𝐤 „𝐭𝐞́𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐬𝐳𝐞𝐦𝐥𝐞́𝐥𝐨̋𝐤”?
A 𝐛𝐮𝐥𝐥𝐲𝐢𝐧𝐠 𝐞́𝐬 𝐦𝐨𝐛𝐛𝐢𝐧𝐠 témakörében a legtöbben a bántalmazó és az áldozat viszonyával foglalkoznak.
De mi van azokkal, akik csak csendben szemlélik az eseményeket?

Sok szülő – akik úgy érzik, hogy az ő gyerekük „nem érintett” – hajlamos elhatárolódni a jelenségtől. Pedig a tétlen szemlélő is sérül.
Ők magukkal viszik a szégyent és azt a tudatot, hogy a bántalmazásnak nincsenek következményei, mert a társadalom ezt engedi és elfogadja.
Ők lesznek azok a felnőttek, akik majd ugyanígy félrenéznek –
otthon, az utcán, a családban vagy a munkahelyen.
Mert megtanulták, hogy a csend biztonságosabb, mint az igazság. Idővel pedig normálisnak fogják tartani a bántalmazást – akkor is, ha mással történik,
és akkor is, ha velük.

Tényleg ezt akarjuk?
Mert ha igen,
akkor a bántalmazás nemcsak a gyereket, hanem a jövőt is formálja.

“𝑻𝒉𝒆 𝒔𝒕𝒂𝒏𝒅𝒂𝒓𝒅 𝒚𝒐𝒖 𝒘𝒂𝒍𝒌 𝒑𝒂𝒔𝒕 𝒊𝒔 𝒕𝒉𝒆 𝒔𝒕𝒂𝒏𝒅𝒂𝒓𝒅 𝒚𝒐𝒖 𝒂𝒄𝒄𝒆𝒑𝒕.”
(David Hurley, ausztrál hadvezér)

𝐀 𝐤𝐞́𝐫𝐝𝐞́𝐬, 𝐚𝐦𝐢𝐭 𝐬𝐳𝐮̈𝐥𝐨̋𝐤𝐞́𝐧𝐭 𝐟𝐞𝐥 𝐤𝐞𝐥𝐥 𝐭𝐞𝐧𝐧𝐮̈𝐧𝐤
Meg akarjuk ettől kímélni a gyerekeinket?
Véget vetünk-e ennek a méltatlan, transzgenerációs mintának?
Megtanítjuk-e őket arra, hogy az érzéseik számítanak, a határaik fontosak, és hogy a csend nem a béke, hanem sokszor a tehetetlenség jele?

𝐀 𝐒𝐳𝐮̈𝐥𝐨̋–𝐆𝐲𝐞𝐫𝐦𝐞𝐤 𝐎̈𝐧𝐯𝐞́𝐝𝐞𝐥𝐦𝐢 𝐖𝐨𝐫𝐤𝐬𝐡𝐨𝐩𝐣𝐚𝐢𝐧𝐤 𝐜𝐞́𝐥𝐣𝐚, hogy a gyerekek és a szülők együtt tanulják újra:
az érzések felismerhetők, a határok kijelölhetők,
és meg lehet törni a helytelen mintákat, lehet nyugodtan és biztonságban élni a mindennapjainkat.

𝐑𝐞́𝐬𝐳𝐥𝐞𝐭𝐞𝐤:
https://www.eletrevalokprogramja.hu/szulo-gyermek-onvedelmi-workshop-2/

𝐅𝐞𝐥𝐡𝐚𝐬𝐳𝐧𝐚́𝐥𝐭 𝐟𝐨𝐫𝐫𝐚́𝐬𝐨𝐤:
• Leymann, H. (1990). Mobbing and psychological terror at workplaces. Violence and Victims, 5(2), 119–126.
• Olweus, D. (1993). Bullying at School: What We Know and What We Can Do. Oxford: Blackwell.
• Einarsen, S., Hoel, H. (2023). Workplace Bullying and Harassment: Theory, Research, and Practice. CRC Press.
• Zapf, D., & Einarsen, S. (2011). Individual antecedents of bullying: Victims and perpetrators. In Bullying and Harassment in the Workplace. CRC Press.
• Leymann, H. (1996). The content and development of mobbing at work. European Journal of Work and Organizational Psychology, 5(2), 165–184."
Forrás: Gy Balázs
Országosan az iskolai bántalmazások ellen facebook csoport

06/11/2025

"Mi vagyunk az első anyageneráció, akik azt mondják:
‘A gyerekeimért mentem el’,
nem pedig azt, hogy
‘A gyerekeimért maradtam.’”

06/11/2025

„A mentális nehézségek nem határozzák meg, ki vagy valójában.
Csak tapasztalatok, amelyeken keresztülmész. Ahogy sétálsz az esőben, érzed az esőt magadon — de ami igazán fontos: te magad nem vagy az eső.”

— Matt Haig

05/11/2025

A mi feladatunk szülőként az, hogy megtanítsuk gyermekeinknek azokat a készségeket, amelyek segítenek nekik szabályozni viselkedésüket és érzelmeiket, valamint felelősséget vállalni tetteikért.

03/11/2025

🩷