17/10/2025
Reggel bekapcsoljuk a telefont, rápillantunk a hírekre, emailekre, közösségi oldalra. A szemünkbe csap a hideg, kékes fény — olyan természetesnek tűnik, mintha mindig is így indult volna a nap. Pedig az emberi szervezet millió éve teljesen más ritmushoz alkalmazkodott. A hajnal első fényei melegek, narancsosak, fokozatosan erősödnek. A modern élet viszont ezzel a lassú ébredéssel szemben azonnal, éles kék fényáradattal találja szembe az idegrendszert. És ez nemcsak a szemünket érinti.
A kék fény a retinán keresztül egy olyan agyi központot aktivál, amely a belső biológiai órát irányítja. Ez az óra szabályozza többek között a hormonrendszert, a testhőmérsékletet, az alvás–ébrenlét ciklust, és a sejtek anyagcseréjét is. Ha ez az óra megzavarodik, annak a következményei nem állnak meg a fáradékonyságnál vagy az alvászavaroknál. A hormonális szabályozás is kibillenhet.
Az egyik kulcsszereplő a melatonin. Ez a hormon éjszaka emelkedik meg, segítve a pihenést, regenerációt, és visszahat a hasnyálmirigyre is: melatonin jelenlétében a béta-sejtek inzulinelválasztása visszafogottabb. Ha lefekvés előtt erős fényben – különösen kék fényben – ülünk, a melatonin termelés lecsökken. A szervezet úgy érzékeli, hogy „nappal van”, még ha valójában éjfél közeledik is. Ez a mesterséges nappal a hormonrendszer több pontján is zavart kelt.
Egy kevéssé ismert, de fontos humán vizsgálatban egészséges felnőttek anyagcseréjét mérték meg különböző fényviszonyok között. Az egyik alkalommal reggel vagy este három órán keresztül kék-dús fényben ültek, a másikon tompa fényben. A vérvétel még az étkezés előtt megtörtént. Már harminc perc kék fény után emelkedett a HOMA-IR érték – ez egy olyan mutató, ami a szervezet inzulinérzékenységét jelzi. A magasabb HOMA-IR azt jelenti, hogy a sejtek kevésbé érzékenyek az inzulinra, vagyis ugyanannyi cukor feldolgozásához több inzulinra lenne szükség. Mindez étkezés nélkül, pusztán a fény hatására történt.
A vizsgálat folytatásában a résztvevők egy standardizált étkezést kaptak, és tovább mérték a vércukor- és inzulinszinteket. A kék fényben tartózkodó csoportban az inzulin görbe alatti területe (AUC) is nagyobb volt – vagyis a szervezet több inzulint bocsátott ki a terhelés kezelésére. Esti kék fény esetén a glükózcsúcs is magasabb lett, mint tompa fény mellett. A hatás tehát kettős: egyrészt a kék fény önmagában is befolyásolja az inzulinérzékenységet, másrészt felerősíti az étkezés utáni glükózterhelést.
Ez a jelenség nem egyetlen hormonon múlik. A kék fény a melatonin csökkentésén túl aktiválja a szimpatikus idegrendszert, amely a „készenléti” állapotért felel. Ennek hatására nőhet a stresszhormon-szint, megváltozhat a máj glükózleadása, és finomhangolt cirkadián mechanizmusok tolódhatnak el. Ezek együtt okozzák azt, hogy a szervezet „nappali üzemmódba” kerül, még akkor is, ha nincs táplálékbevitel. A vércukoranyagcsere tehát nemcsak attól függ, mit eszünk, hanem attól is, milyen környezeti jeleket kap a test.
Gondoljunk bele: az evolúció során a napfény volt a fő időjelző. A modern környezetben viszont a képernyők fénye uralja a reggeleket és estéket. Miközben a táplálkozásról, szénhidrátbevitelről vagy mozgásról sok szó esik, arról kevesebb, hogy a fény önmagában is anyagcsere-hatásokat vált ki. A kutatás rámutat: nem mindegy, milyen fényben ébredünk, és milyen fényben töltjük az estéinket. A kék fény nem „rossz” – nappal természetes része az ébrenlétnek –, de időben és mennyiségben nem mindegy, mikor és mennyit kapunk belőle.
A történet tehát nem egy újabb divathóbort vagy technológiai pánik. Sokkal inkább arról szól, hogy a testünk finoman hangolt ritmusai nem tudtak alkalmazkodni néhány évtized alatt a mesterséges fény uralta életmódhoz. A kék fény és az inzulin közötti kapcsolat egy olyan rejtett láncszem, amely segíthet megérteni, miért küzdenek egyre többen anyagcserezavarokkal úgy, hogy közben „csak” a szokásaikon változtattak: több képernyő, több éjszakai fény, kevesebb sötét és természetes ritmus.
(Forrás: Cheung et al., PLOS ONE 2016)
A kép forrása az internet.
