31/10/2025
✨Ősök napjára emlékezés.✨
Kedveseim! Az ősök napja, Magvető havának 31. napján, legyen a békés emlékezés ideje!
Ne engedjétek a bánatot és a fájdalmat a szívetekre telepedni. Minden emberi kapcsolat, minden személy, akit siratunk egy ajándék volt az életünkben. Ezekért az ajándékokért legyünk hálásak Napatyánknak, és Boldogasszony Édesanyánknak.
Keltsük életre eltávozott szeretteinkkel megélt szép emlékeinket, és köszönjük meg, hogy együtt lehettünk velük.
Köszönjük meg a boldog, derül perceket, a tanításokat és a példamutatásukat.
Engedjétek el az esetleges bűntudatotokat, hiszen minden úgy történt meg, ahogy annak meg kellett történnie! Lehet, hogy még ezt nem teljesen értitek, de rájöttök, idővel,hogy minden úgy van jól, ahogy van. Mert úgy szolgálta mindenkinek az életútját és a lelki fejlődését.
Méltósággal és szeretettel emlékezzetek! Egy évben egyszer adjátok meg azt az időt magatoknak, hogy teljes odaadással legyetek együtt eltávozott őseitek emlékével.
Ha teríttek, terítsetek eggyel több személyre az asztalotokon, és tegyetek, ételt, italt. Gyújtsatok tűzet, vagy gyertyát, hiszen ők a tűz lángjában tudnak velünk együtt lenni.
Áldozzatok virágot! Az eltávozottak emlékére mindig páros számú virágot áldozzatok. A virágot nem kell vízbe tenni, mert őseink úgy tartották, a virág távozó életereje segíti a Csillagösvényen lévőket. a vízbetett virág lassú haldoklása azonban nem segíti ezt a folyamatot.
Különben is a virágot ne az emberi itélkező szemeknek vigyétek, tegyétek a sírokra, hanem elődeinknek!
Nem kell temetőbe járni, hiszen szeretteink már nem ott vannak. Ám nem véletlenül esik az emlékezés napja erre az időszakra!
Az e napi égi nyitott kapukon hazatalálhatnak az itt rekedt lelkek, mert az Égi Erők ezt segítik. De a távozáshoz jó energiák kellenek, amit élő emberekből nyerhetnek az itt ragadtak. Ezért jó, ha e napon sokan megyünk a temetőbe, és jelenlétünkkel mintegy lökést adhatunk úgy, hogy ők távozhatnak,mi pedig nem szenvedünk energia veszteséget, hátrányt.
Emlékezzünk tehát apánkra, anyánkra, nagyszülőkre, dédszülőkre, testvérekre, mindenkire, aki közel állt a szívünkhöz, vagy vérünk szerinti hozzánk tartozik. Ne fájdalommal,bánattal tegyük ezt, hanem mély békével, elfogadással és szeretettel, hogy ők is békében élhessék azt a létet!
Ne feledkezzünk meg azért szent hőseinkről, nagy elődeinkről sem, akiknek létünket, életünket, magyarságunkat, hazánkat, otthonunkat köszönhetjük!
Közeleg az idő, amikor az emlékezés útján őseink felé fordulunk. Ennek jött el az ideje. A bús-borongós október végi álmos idő viszi emlékezetünket, és készülünk a meghitt, csendes ünneplésre.
Ám mások is készülnek erre a napra! Hangosan, zajosan, idétlen maszkok mögé rejtőzve. Égnek a mécsesek a riogató töklámpásban, és bárgyú vigyorral alakított a tök.
Az eltávozottaktól való félelmet a kereszténység mákonya hozta az őseiket mélyen szerető és tisztelő elődeinkre. Elődeink folyamatosan kapcsolatban álltak eltávozott rokonaikkal, akik soha nem hoztak rájuk rontást, félelmet, és fizikai fájdalmat. Az eltávozott szülő, nagyszülő segítette utódait, a nagy lelkiségű vezérek és királyok pedig még a síron túlról is segítették a leszármazottakat. Gondoljunk csak Csaba királyfira és vitézeire, vagy Szent László táltoskirályunkra!
Hiszen elődeink tisztában voltak vele, hogy nincs halál, a lélek örök és fejlődik. Amikor leveti földi ruháját, a testét, hazatér Égi Szüleihez, Napatyánkhoz, és Égi Édesanyánkhoz, a Boldogasszonyhoz, aki a tündérek királynője.
A lélek Égi Otthonában, a Csillaösvényen készülhet egy új életre, egy új testet öltésre, hiszen a léleknek folyamatosan tanulni, fejlődni kell!
A sok oktondi az emlékezés napjából vidám cuhárét rendez, mókáznak, eszetlenkednek, és nem is tudják, hogy minden megnyílvánulásokkal azokat a torz, ijesztő erőket idézik meg, amit kifiguráznak, aminek felöltöznek, amin nevetnek. Ez azért baj, mert ezen az éjszakai nyitott térkapukon beengedik, behívják ezeket az ártó, lehúzó erőket, visszaküldeni már nem képesek, de nem is tudják, mit cselekednek.
Pedig világunkban van éppen elég baj, gonoszság, bánat, félelem, amely érzések elhagyva az emberi tudatot a térben ártó erőkké módosulnak.
(Kovács Kálmánné,-TündérNóri)
Fotón: Hellebrand Henriett alkotása látható)
(Ismétlés)
