22/05/2025
Tattarattaaaa: Évfordulós ünneplés!
Tegnap lett egy éves a Pompodáré! Tavaly pünkösdkor tartottam az első dalos mondókázót Apácán.
Visszatekintésre ösztönöz, számomra különleges mérföldkő! Izgultam, nagyon sokat készültem, Szabival már előtte egy héttel gyakoroltunk, mértük az időt, rengetegszer elpróbáltam. Hihetetlen, hogy még nyomtatott jegyzetem is volt! Azóta sokat alakult a foglalkozás hangulata, módszertani összetétele.
Hálás vagyok, hogy azóta is vannak érdeklődők! Sokszor minimális létszámban gyűltünk össze, ami olykor próbára t***e az elhatározásomat, de sosem adtam fel. Olyan is volt, hogy nem gyűlt ki a létszám (ezért például most szombaton sem lesz), de kitartó vagyok.
Hálás vagyok a rengeteg támogatásért, segítségért, elsősorban a családomnak. Két kicsi gyerkőcömnek, akik sosem unják meg, a szemük csillogása egy hintáztató, dalocska, vagy testtudatosító mondóka során hatalmas lendületet ad. Még akkor is, ha otthon már 100-szor hallották. Férjemnek Oláh Szabolcsnak, Anyósomnak, akik velem együtt áldozzák fel sokszor a szombat délelőttöt, akik türelmesen porszívózzák a szőnyeget, hordozzák a párnákat. Nélkülük biztosan nem valósulhatna meg egyetlen foglalkozás sem.
Hálás vagyok a helyszínért az Apácai Evangélikus- LutheránusEgyházközségnek, segítségükkel télen fűtött, nyáron kellemesen hűvös helyen tarthattam a tevékenységet! Minden alkalomra szép, tiszta terem vár minket, nem beszélve a kedves, érdeklődő, segítőkész ottdolgozókról!
Hálás vagyok azoknak az anyukáknak, akik nemcsak elhozzák babáikat, hanem támogatásukat fejezik ki, bíztatnak. Ugyanakkor minden anyukának, apukának, nagymamának is, hogy ennyiszer eljöttek, hogy sokan rendszeresen járnak.
Hálás vagyok a babák mosolyáért, nevetésérért, azért, hogy volt olyan, akinek egyértelművé vált, hogy a kapun be, a lépcsőn fel, egyenesen Pompodáréra. Szívetmelengető volt hallani, hogy ez olyankor is előfordul, mikor nincs foglalkozás, csak elsétálnak a Bibó ház előtt.
Hálás vagyok Ibolya Kémenesnek a bíztatásért, számomra meghatározó, ösztönző mai napig.
Hálás vagyok a Kisfaludi családnak ( Antónia), mert egy éve, azon a gyülekezeti napon hatalmas segítség volt, hogy az apácai arcok között voltak számomra kedves ismerősök is. Ezúton is köszönöm a bátorítást!
Végül, de nem utolsó sorban hálás vagyok drága húgaimnak és barátnőimnek, akik a távolból is hihetetlen erővel és türelemmel segít***ek, segítenek, tartják bennem a lelket!