Seder Laura - Kapcsolódási Pont

  • Home
  • Seder Laura - Kapcsolódási Pont

Seder Laura - Kapcsolódási Pont Meghivás az önMAGoddal való kapcsolódásra. Seder Laura vagyok.

Természetgyógyász, kineziológus, SVT-vel, Reikivel foglalkozó segitő, Life coach, személyiedző .....ja, nem ez a lényeg.
Én is az utat járom, fejlődöm és tanulok az élet által, a tudatosság által és általatok. Amióta az eszemet tudom, mindig az emberek foglalkoztattak, a fizikai, mentális, érzelmi világuk, a kapcsolati dinamikák, a viselkedésmintáik.
10 éve már hogy elkezdtem a saját életem javítása okán önismerettel foglalkozni a kineziológia, családállitás, vezetett táncok, tantra, meditáció, légzéstechnikák és egyéb eszközök segítségével. Ez idő alatt egy teljesen új emberré váltam, az élet felhőtlenebbé, a lét szabadabbá, boldogabbá, a kapcsolódásaim pedig könnyedebbé váltak azáltal, hogy abból a tonnás hátizsákból, amit cipeltem, tele szülői mintákkal, hiedelmekkel, generációkra visszanyúló traumákkal, gyerekkori elásott sérelmekkel elkezdtem kipakolni, mindazt, amire nincs szükségem. Minden foglalkozás, amit tartok, legyen ez csoportos vagy egyéni, arra szolgál, hogy ugyanezt te is meg tudd tenni a tudatosodás, az érzéseink és árnyékban húzódó részeink integrációja, önmagaddal való kapcsolódás, és a szeretet megtartó ereje által! A foglalkozásaimban minden olyan technikát alkalmazok, ami az én életemet is segitett jobbá tenni, megváltoztatni, kapcsolódni MAGamhoz.
És erre invitállak téged is! :)

Valójában mindenki felszabadultan, könnyedén, maszkok nélkül szeretné élni az életét. Mégis olyan sokszor rajta kapjuk m...
24/05/2023

Valójában mindenki felszabadultan, könnyedén, maszkok nélkül szeretné élni az életét. Mégis olyan sokszor rajta kapjuk magunkat azon, hogy nem vagyunk könnyedek, megakasztanak, befelé forditanak/visszahúzódásra késztetnek vagy éppen arra buzditanak bizonyos dolgok, hogy más arcot öltsünk, mutassunk, mint, a valóság. Ezekkel is, mind bekorlátozva saját magunkat, rétegeket öltve magunkra, ami lefojtja a belső szabadságunkat.

Gondolj csak bele azokba a dolgokba, amiket szeretsz csinálni, amik felemelnek, örömmel töltenek fel...valószinűleg, amikor azokat műveled, akkor meg tudsz élni magadból valamit, amit más helyzetben nem feltétlenül.

Hogy miért? Azért mert mások lekorlátoznak, nem engedik, hogy ez mindig megtörténjen? Nem....
Azért mert én nem engedem meg, saját magamnak X,Y, Z okból.
Ennek általában mind pozitiv mozgatórugója lenne. Pl. viszahúzódunk/elbújunk belül, hogy megvédjük magunkat a sérüléstől, a kirekesztéstől/rossz véleményektől vagy agressziv és erős maszkot öltünk, hogy ne látszódjak gyengének és sérülékenynek és elijesszem a rosszat, kedvesek és bájosak vagyunk a felszinen, hogy mindenki kedveljen bennünket (ezzel egy ütemben természetesen megannyi dolgot lenyelünk és magunkba fojtunk)

Mindeközben kergetjük azokat a dolgokat, amik által/közben visszakapjuk a belső szabadságérzetünket. Legtöbbször ezért elsősorban ezekhez a külső dolgokhoz, élményekhez kapcsoljuk a felszabadult érzetet magát, de vajon az eszköz-e maga, ami valójában a belső szabadságomat megadja? Vagy ha megtalálom ennek a forrását magamban és azt is, hogy mi az, amivel ezt eltakarom, akkor tudom-e ezt az életemben sokkal nagyobb részt... felteszem, amikor csak szeretném, működtetni?

No...hát ez lesz a Június 2-i Workshop témája. Este 6-tól várlak titeket ebben a felszabaditó körben ;)

Az eseményt itt találjátok:

https://fb.me/e/1ddVqHADe

Melyik spirituális technikát a legjobb használni, melyik segit a legtöbbet? ✨Sokatokban felmerülhet a kérdés.Egy párat k...
17/05/2023

Melyik spirituális technikát a legjobb használni, melyik segit a legtöbbet? ✨

Sokatokban felmerülhet a kérdés.
Egy párat kipróbálván és tanulmányozván azt hiszem, azt mondhatom:
Amelyiket megengeded!-Tadamm 😄
Semmi sem varázsszer, de valahol mindegyik az, attól függően, hogy te miről hiszed azt, hogy végrehajthatja a varázslatot.
A spirituális gyógy metódusok/technikák nagy része ugyanazon az alapon nyugszik:
- Felismerni/tudatositani valamit magunkban (legyen ez érzés, hitrendszer, gondolat stb.)
- Hagyni a megéléshez, emlékhez, felismeréshez tartozó érzéseket a felszinre jönni és érezni őket- ezáltal integrálván mindent, amit feltehetően a lehető legjobb céllal, de elnyomtunk magunkban.
- Majd mindenfajta ragaszkodás nélkül elengedni ezeket, hisz, ha ragaszkodunk hozzá, továbbra sem engedjük, hogy a hozzájuk tartozó energia áramoljon.
- Potenciálisan megengedhetjük magunknak, hogy a vágyott állapotunkhoz, élethez tartozó jó érzésekkel újra töltsük a kiüritett poharunkat és azon a magasabb szinten rezegjünk, ezzel is mágnesként magunkhoz vonzva az új, épitő és boldog énünket tápláló megtapasztalásokat.

Ez persze mind bármilyen technika, segitő közvetitésével csak akkor tud létrejönni, ha te nyitott vagy, hajlandó a változásra és megengeded a folyamat minden lépését. Ugyanis se nem az eszköz, sem a segitő, sem semmilyen körülmény nem gyógyit, TE vagy az, aki saját magadat gyógyitod, megengeded, hogy ez megtörténhessen benned!🌻

📸István Csarnai

Az elmúlt fél évben egy csuda lehetőséget kaptam, arra, hogy programokat tarthassak a Szelenit Spirituális Központ-ban, ...
10/05/2023

Az elmúlt fél évben egy csuda lehetőséget kaptam, arra, hogy programokat tarthassak a Szelenit Spirituális Központ-ban, külön köszönettel Kiss Ádámnak.
Transzformativ élményeknek, gyógyulásoknak, felismeréseknek, nevetéseknek és kapcsolódásoknak lehetett tanúja ez a tér, amiért végtelen hálás vagyok. Mint, ahogy azért is, hogy sokan ezáltal a tér által találkozhatnak az önimeret különböző inyencségeivel, kifejeződésével és legfőképpen is közelebb kerülhetnek önmagukhoz minden program által!✨

A Szelenit és az ezt támogató Spirituális Fejlődésért Egyesület célja az önismeret terjesztése az országban, az, hogy fejlődjünk és tudatosodjunk.

Hogyha rezonál veled ez a cél, akkor ezt tudod támogatni Te is azegyházi adó 1%-nak felajánlásával az alábbi linken: https://eszja.nav.gov.hu/app/login/ . A szükséges technikai szám: 2374

Itt egy kis videó magáról a központról és a felajánlás folyamatáról:
https://www.youtube.com/watch?v=tZzkyLsEfI8&ab_channel=Spiritu%C3%A1lisFejl%C5%91d%C3%A9s%C3%A9rtEgyes%C3%BClet
Nagy-nagy köszönet neked, ha elolvastad 🙏🤗

Adó egyházi 1% felajánlás (ügyfélkapuval): https://eszja.nav.gov.hu/Technikai szám: 2374További infó:https://www.spiritualisegyesulet.hu/https://www.facebook...

Boldog napot neked Föld és boldog napot nekünk, mert itt lehetünk és tapasztalhatjuk ezt a csodát! 🌞Mit tehetünk a Földé...
22/04/2023

Boldog napot neked Föld és boldog napot nekünk, mert itt lehetünk és tapasztalhatjuk ezt a csodát! 🌞

Mit tehetünk a Földért? Szelektiven gyűjtjük a szemetet? Nem is halmozunk föl szemetet? Vegán étrenden élünk?

Minddel is...de itt egy picit más megközelités:
Földanya iskolája csodás tanulási, gyógyulási lehetőségeket biztosit számunkra.

Mi lenne, ha a hálánkat azzal fejeznénk ki, hogy használjuk a Földi élet adta lehetőségeket, tapasztalásokat és gyógyulnánk általuk?

Ha nem hagynánk magunk után lelki szemetet?

Ha az összes családi generációnkat, amelyeket már magába fogadott, azokat, amelyeket csak a jövőben fog és azokat is, amelyek még csak megszületni készülnek a szivünkbe fogadnánk, megbocsájtanánk és csak tiszta, szeretet alapú energiákat engednénk vissza hozzá?

Ha gyógyitanánk belső sebeinket és tisztitanánk, emelnénk a kollektiv energiát?
Szerintem Patchamama nagyra értékelni az efajta környezet tudatosságot is!

Merjünk érezni!
Merjünk megbocsájtani!
Merjünk nem hibátlannak lenni!
Mertünk változni!
Merjünk szeretni!
Merjünk gyógyulni és ezáltal gyógyítani.
Ma és minden másnap is.🙃

Sziasztok kedvesek!:)  Már egy ideje útjára inditottam, de úgy érzem mostmár megérett arra, hogy többetekhez eljuthasson...
11/04/2023

Sziasztok kedvesek!:)

Már egy ideje útjára inditottam, de úgy érzem mostmár megérett arra, hogy többetekhez eljuthasson.

Szeretettel ajánlom a 8 alkalomból álló a csakrákra épülő egyéni kezeléssorozatot, ami, valójában egy önismereti utazás a saját belső világunkban.
Az alkalmak során mindig egy-egy csakrával foglalkozunk, azok kvalitásaival és azokkal az akadályokkal, érzelmekkel, hitrendszerekkel, amik a te életedben blokkolják az adott energiarendszer kiteljesedett működését.
A csakrarendszer csupán a keretet adja ennek a 8 alkalomnak, hiszen 1-1 minőség, érzelem megjelenése nem egy helyre korlátozódik bennünk, viszont ennek menetén, a test 7 csakráján átdolgozva magunkat találkozhatunk azokkal a minőségekkel, amelyekkel NEKED dolgod van és ami téged segit abban, hogy fejlődhess, gyógyulhass, hogy a nyolc alkalom végére egy harmonikusabb ÉN-ként, könnyedebben élhesd az életed.

Az alkalmak során számthatsz:
-Beszélgetésekre az adott csakráról, minőségekről, arról, hogy a te életedben ezek hogy nyilvánulnak meg
-Kineziológiai kezelésre, melynek során a tested bölcsességének segitégével tárjuk fel az elakadásokat és azok gyökerét, az azokhoz tartozó esetleges emlékeket egy adott csakránál
-Légzésgyakorlatokra/vezetett meditációra, ami a tudatos jelenlétet, megfigyelőképességünket és az elmélyülést segiti, mind a folyamat során mind a hétköznapokba beéptve
-Reiki utazásra, amely segitségével a már feltárt blokkok oldódhatnak, mind a fizikai, mind a finomabb sikokról és elkezdhetnek átiródni a bennünk lévő energetikai minták.

Ez a folyamat neked szól, ha:

-Foglalkozol önismerettel, de rád férne egy kis támogatás, iránymutatás a további fejlődés érdekében
-Szeretnél egy önismereti utazáson, tisztuláson részt venni, ahol egy összefüggő folyamat során, intim, biztonságos térben mélyülhetsz el a belső folyamatidban.
-Még nem foglalkoztál különösen önismerettel, de már egy ideje érik benned, hogy szeretnél foglalkozni magaddal, a benned lévő mintákkal, érzésekkel és tudatalatti emergiákkal
-El tudsz köteleződni magad és a saját gyógyulásod iránt

Egy találkozó körülbelül 2 óra hosszú.
Az ár alkalmanként 12e. forint

Áprilistól 5 csuda lélek folyamatát tudom végig kisérni.
Ha úgy érzed te vagy az egyik vagy bármi kérdésed merülne fel a folyamattal kapcsolatban, akkor nagy szeretettel várom a jelentkezésed!

Ölel
Laura

Szavakban kifejezhetetlen hála van a szivemben! 🤍A tegnapi egy  meglehetősen intenziv nap volt egy workshoppal és egy ra...
08/04/2023

Szavakban kifejezhetetlen hála van a szivemben! 🤍

A tegnapi egy meglehetősen intenziv nap volt egy workshoppal és egy rapé utazással.

(Kis háttérsztori): A workshop témájának az életörömhöz való kapcsolódást adtam, no persze, amikor megérkeztem a helyszinre sok mindent éreztem, csak azt nem, hogy az életöröm, hogy fog belőlem sugározni. Én is hullámzom még és ezek a hullámok sajnos nem válogatják meg, hogy a számomra megfelelő időben érkezzenek vagy sem. Amit tudtam, az az, hogy nem szeretnék semmi mást mutatni, mint ami van, ami vagyok, ahogy vagyok.
Tulajdonképpen ennek a "nem az öröm állapotában leledzem" érzetnek való önmegadás és elfogadás (értem ez alatt azt, hogy nem akartam mást, mint, ami van, nem álltam ellen.), őszinteség ezzel kapcsolatban volt az, ami pillanatok alatt átforditotta a saját állapotomat és teret teremtett annak, hogya felszinre tudjon bukkani más érzet, többek között az öröm is!:) 🌞

Számomra nincs csodálatosabb dolog, mint látni az emebereket kapcsolódni, nyilni és gyógyulni. Az, hogy ezt láthatom, végigkisérhetem és én magam is ezáltal gyógyulhatok, fejlődhetek, nekem a legnagyobb ajándék.

És, hogy ennek a tetejébe még jöjjön a tejszinhab és a cseresznye, az este végén az egyik csuda lélek, aki csatlakozott a nap második felében hozzánk, megajándékozott ezzel a képen látható gyönyőrűséggel.
Nagyon köszönöm neked Zoltán Alkotás Herbák , megmosolyogtattad a szivem! (Ahogy mindnenki, aki tegnap megtisztelt a bizalmával és jelenlétével!)

Április 21-én a rapé szertartáson és május 12-én a workshopon találkozunk legközelebb! (A téma a belső gyermeki részünkkel való kapcsolódás lesz.)
Mindenkit nagy szeretettel várok! (az események is nemsokára érkeznek.😘)

Addig is Boldog nyuszit mindenkinek!

Márciusi progik✨️🌞
22/02/2023

Márciusi progik✨️🌞

Kiscsoportos/ egyéni Rapé- Reiki szertartásA rapé által nyitott csatornán érkező információk, tudás, tisztulás és gyógyu...
06/01/2023

Kiscsoportos/ egyéni Rapé- Reiki szertartás

A rapé által nyitott csatornán érkező információk, tudás, tisztulás és gyógyulás mélyitse a Reiki segitségével.

A rapé egy Amazóniai, a sámánok által már régóta használt gyógynövénykeverék. Finom porrá őrölt dohánylevél-mapacho és egyéb gyógynövények speciális keveréke.
A Rapé elősegíti a fizikai, érzelmi, energetikai és lelki megtisztulásunkat, és megnyitják az elménket a spirituális élmények felé. Ebben az állapotban sokkal tisztábban és könnyebben érkezhetnek meg hozzánk válaszok, jöhetnek a felszínre érzelmek, gyógyulhatnak sebek, amelyeknek eddig nem volt lehetőségük. Ha folyamatod része a testi megtisztulás is, akkor ez megjelenhet sírás, ásítás, köhögés, émelygés, vagy akár hányás formájában a szertartás alatt. ( Hozzá kell tennem ez elég ritkán fordul elő).
Az utazás intenzívebb része körülbelül 15-20 perc, de a növény még órákkal a szertartás után is dolgozik, általában nagy nyugalomérzetet hozva magával.

A reiki egy japán eredetű energetikai gyógymód, amely hatékony segítség a stressz és belső egyensúlytalanság adta kihívásokra. Számos fizikai és pszichés probléma esetén javítja a közérzetet, az életminőséget.
A leggyakoribb pozitív hatásai a teljesség igénye nélkül:
az energetikai blokkok feloldásával támogatja a test öngyógyító és méregtelenítő rendszerét
az érintés és az energia közvetítése segít oldani a stresszt és tüneteit, fizikailag és mentálisan is egy ellazult állapotba kerülsz a kezelés alatt
számos fizikai és mentális probléma esetén javítja a közérzetet és csökkenti a tüneteket
használható különböző fájdalmak csökkentésére
csökkenti a kimerültség tüneteit, vitalizál, pozitívan hat a szervezet működésére
támogatja a belső egyensúly megteremtését, segít a negatív érzelmek és az elme elcsendesítésében.

Ez egy kis létszámban (1-3 fővel) megtartott esemény, amely lehetővé teszi, hogy a résztvevők meghitt környezetben mélyülhessenek el a folyamataikban.
A szertartás menete a következő:
Szándéknyilvánitás és ráhangolódás a szándékunkra
Rapé medicina szertartás
Reiki energetikai kezelés
Megosztás, integrció

Az egyéni kezelést jómagam, a 2-3 fővel való csoportos munkát pedig István Csarnai -val közösen tartjuk.

A kezelés időtartalma: 1,5-2 óra
A kezelés ára: 12 ezer forint

Nagynagy szeretettel várlak!
A részletekért, időpontért keress bátran. :)

Egyéni Holisztikus kezelés újévi ajándékkalA fejlődésért, vátozásért, önMAGadhoz közelebb kerülésésérta kineziológia, SV...
31/12/2022

Egyéni Holisztikus kezelés újévi ajándékkal
A fejlődésért, vátozásért, önMAGadhoz közelebb kerülésésért
a kineziológia, SVT, A coaching és a Reiki segitségével.

Hogy néz ki nálam egy kezelés?
Megérkezel hozzám egy adott problémával, nehézséggel, amit transzformálni szeretnél. Erről egy rövid ideig beszélgetünk, majd a kineziológia/izomtesztek/SVT/családállitás alapú eszközök/coaching segitségével megfigyeljük, hogy a test, a tudatalatti mit üzen erről nekünk, ezáltal lehámozzuk a felszini rétegeket, amelyek alatt már a valódi blokk mutatkozhat meg. Majd fizikai (testen lévő akkupunktúrás pontok, meridiánok stimulálása, korrekciós mondatok/megerősitések) és érzelmi korrekciók segitségével lehetővé tesszük, hogy meginduljon a változás a testedben, tudatodban és az életedben egyaránt. Befejezésül van, hogy a Reiki segitségével még megtámogatjuk ennek a folyamatnak a teljességét. Ez után pedig a felfedezett dolgok integrációja következik, megbeszéljük a tapasztaltakat és mindazt, ami segithet téged abban, hogy az elinditott változás tartós maradjon.

Néhány életterület, amiben ezek segithetnek
-a szervezet egyensúlyának felborulása
-a tanulási nehézségek
-párkapcsolati, vagy kapcsolati problémák
-stressz, szorongás
-önismeret
-kapcsolat az anyagiakkal
És még megannyi más!

A kezelés időtartama: 1,5 óra
A kezelés díja: 12.000 Ft
Mindenki, aki Januárban jelentkezik, évinditó ajándékként egy 40 perces táv reikit/svt tisztitást (az otthonod kényelméből) ajándékozok, hogy tisztább lappal kezdődjön az év!:)
Bátran keress a részletekért, időpontért.

Szorongás: beszoritva érzed magad, mint, akinek nincsen választása. Ez nagyon gyakran ered abból, hogy nem tudjuk meghúz...
16/12/2022

Szorongás: beszoritva érzed magad, mint, akinek nincsen választása. Ez nagyon gyakran ered abból, hogy nem tudjuk meghúzni a számunkra esszenciális határokat és ezért úgy érezzük folyamatosan többet adunk, mást csinálunk, mint, amit szeretnénk, csupán azért, hogy mások igényeinek megfeleljünk, azokhoz igazodjunk. Természetesen A határhúzás alatt nem a teljes elhatárolódást és rigiditást értem, hanem azt, hogy meghatározok egy egészséges pontot A és B között, ameddig még diszkomfort nélkül el tudok jutni. Ha diszkomfortot érzek, akkor túlléptem ezt a pontot.
Honnan tudod, hogy túllépted ezt a pontot? Figyelj a tetsesdre! A tetsed mindig jelez. Amint valaki, valami átlépné a határaidat (mégha ezt tudatosan nem is tudjuk, mert már megszoktuk) megszületik egy testérzet: Gombóc lesz a torkodban, összeszorul a gyomrod, feszül a mellkasod stb.
Ha megfigyeled magad és érzed a testedben az adott érzést, akkor a tudatositás már megtörtént, eztán "csak" a határok verbális, fizikális kinyilvánitásán a sor.

Address


Website

Alerts

Be the first to know and let us send you an email when Seder Laura - Kapcsolódási Pont posts news and promotions. Your email address will not be used for any other purpose, and you can unsubscribe at any time.

Contact The Practice

Send a message to Seder Laura - Kapcsolódási Pont:

  • Want your practice to be the top-listed Clinic?

Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram