03/10/2025
Nemrég írtam én is arról, hogy mennyire fontos a belső gyermekkel való munka - megerősítésnek érzem, hogy nem sokkal később felbukkant ez a blogbejegyzés.☺💜Olvassátok szeretettel!
Nagyon örülök, hogy a részesen lehettem és tudtam segíteni!☺️🦋🫶
A belső gyermekem gyógyítása kulcsfontosságú állomás volt az eddigi utamon.
A 2024-es évem arról szólt, hogy gyógyuljak, fejlődjek, és elkezdjem valóban megismerni önmagamat. Sok év hárítás után,ebben az évben végre először vállaltam felelősséget az életemért.
Mivel már kipróbáltam néhány holisztikus gyógyító módszert, a kineziológia is felkeltette az érdeklődésemet, és így találtam rá Mártira aki Bécsben ezzel is foglalkozik.
Az izomtesztelés során kiderült: 3 éves koromhoz kell visszamenni, ott történt egy elakadás.
Márti kérte, hogy a meditáció alatt bármi, ami feljön,szó, érzés, emlék azt mondjam ki hangosan.
Amikor behunyt szemmel elképzeltem magamat háromévesen, automatikusan jött fel egy kép: csak anyu volt ott velem..és ekkor azonnal jöttek az érzések is, amiket nem tudtam irányítani.
Kimondtam: Apu nem volt ott… és nem volt biztonság…
Ahogy ezt kimondtam, mintha egy hatalmas, elfojtott erő tört volna fel a mélyből,és ott zokogásban törtem ki. Ez a sírás nem gyengeség volt, hanem felszabadulás.
Amikor megnyugodtam, vizualizációban átöleltem és megszeretgettem a pici énemet a mostani énemmel, így biztonságba helyeztem őt. Mert most, hogy felnőtté váltam, már képes vagyok arra, hogy én adjam meg saját magamnak a biztonságot adó szeretetet. Majd ezután egy mély, meleg, mindent átölelő szeretet járt át.
Hálás vagyok neked, Márti, hogy akkor ott voltál, és tartottad nekem a teret a szereteteddel.❤️ Talán akkor még nem is tudtam igazán felfogni, milyen mély ajándékot adtál. Most már tudom.
Eddigi életem során a külvilágban kerestem a biztonságot, most pedig hálával tekintek arra az erőre és szeretetre, amit végre magamban megtaláltam.
A szüleim 3 éves koromban elváltak. Nem hibáztatom őket ezért, és azt sem, ami akkor bennem kialakult ez miatt, mert mindannyian a saját történetünket éljük.
Hiába voltam kicsi, a gyerekek ebben a korban már nagyon érzékenyek arra, ha hirtelen eltűnik egy szülő. Nem kell tudatosan emlékezni rá ahhoz, hogy az élmény mélyen energiaként rögzüljön a testben, ezzel befolyásolva a gyermek érzelmi világát és a bizalom kialakulását az élethez.
Az apa jelenléte ugyanis különleges biztonságot ad a gyermeknek: egyfajta megtartó erőt, amire bátran építhet. Az apai szeretet és védelem segít kialakítani az önbizalmat, a világba vetett bizalmat, és azt az érzést, hogy „jó helyen vagyok az életben”.
A belső gyermek gyógyítása azért fontos, mert segít feloldani a múltból hozott sebeket és korlátozó mintákat, így szabadabban és teljesebben élhetjük a jelenünket.
Ezzel az oldással egy újabb hagyma réteget bontottam le, közelebb kerülve önMAGamhoz.
Kép forrása: Saját