03/11/2025
Gyakran hallom ugyanazokat a kérdéseket: Egyáltalán lehetséges még egészséges párkapcsolatban élni? Vagy fogadjam el, hogy mindenki egy "pszichopatával” él együtt?
Röviden igen és nem.
Sok minden történt az elmúlt öt évben, és most kezdjük igazán látni azokat, amiket a szőnyeg alá söpörtünk a rohanásban, és a nagy zajban nem akartunk észrevenni.
A járvány nem új "szörnyeket” termelt, csak lekapcsolta a reflektorokat. Amíg volt elismerés a kollégáktól, edzőtermi vállveregetés, randialkalmazással járó adrenalin, hétvégi látványos anya-apa programok, addig a hamis bájolgás ébren tartotta a családi show-t. Aztán maradt a konyhaasztal, a bezárt világban előbukkanó valóság, az, ami sokáig ott lapult a kapcsolatok mélyén. A maszk nem egyszerűen leesett, magától szétmállott.
A nárcizmusról beszélni nem csak divat lett, hanem vannak, akik így döbbentek rá, hogy egy nárcisztikussal élnek együtt. Ugyanis azáltal, hogy megszűntek a külső ingerek, elkezdtek szétesni a kapcsolati dinamikák.
Az addig türelmes partner hirtelen hűvös kontrollálóvá vált. Átvette azokat, amiket eddig a párja csinált, tudni akarta mi van a pénzügyekkel, mikor mit csinál, kivel beszélget, no meg mikor mit kell éreznie. Kívülről nézve senki nem látta mi történik az ajtók mögött, és pont ezért vált veszélyessé.
- „Ne viccelj már, hiszen olyan kedves, figyelmes, jó társaság a párod! Inkább értékeld, hogy ilyen, más összetenné a két kezét, ha kifogna egy hozzá hasonlót!”
Sokan ezt a periódust úgy mesélték, mint a kijózanodás pillanatát. Nem azért omlottak össze a házasságok, mert túl sokáig voltak összezárva, hanem eltűntek a hétköznapi fedősztorik és díszletek, amik segítették, hogy ne kelljen szembenézni a valósággal.
Megszűntek a csajos esték, a pasis programok, a céges utazások, a majd holnap megcsináljuk, a ma este később jövök, még egy kicsit rágyúrok itt-ott. A bocsánatkérések nem csillapították a fájdalmakat, a "túlérzékeny vagy” fordulatok sem működtek.
A gyerekek is azzal szembesültek, hogy a hétvégi hősként égig szárnyaló szülő hétköznap olyan hideg és rideg, mint a fagyasztott mirelit.
A bármit megtehetek érzés, a rólam szól a világ, az önmegvalósítani akarok félresiklott értelmezésű motivációs élmény fogságba került, és kezdetét vette az őrület.
Most ott tartunk, ha kimondod a "nárcizmus” szót, forrong a levegő. Egyfelől azt hallod, "túltoljátok a diagnózist”, "ma már mindenki válik, hát ti is?”, "mi lesz a gyerekkel?”. Másfelől tény, hogy vannak nárcisztikushoz hasonló viselkedésminták, amitől még nem az. Így nem közösségi felületen megjelent infók alapján kell meghatározni, hogy a párod nárcisztikus vagy sem.
Viszont igaz, hogy a járvány alatt sok kapcsolatban felszínre jött az, amit addig eltakart a pörgés, a rohanás. Nem őrült meg mindenki hirtelen, egyszerűen lecsökkent a háttérzaj, kiderült, mi a valóság.
A válások megugrása nem divat lett.
A hazugságból vetített képek elemei nem álltak össze. Sokan, főleg a nők, azt mondták: elég volt.
Válaszul hangossá vált a sértett ellen-narratíva.
A jól ismert forgatókönyv itt is beindult: tagadni, támadni, aztán úgy beállítani, mintha az áldozat lenne a tettes.
- „Megváltozott, egyszerűen kifordult magából, még a gyerekekre sincs tekintettel. Tutira szeretője van, csak nem tudtam róla”
- „Internetes terapeuták hülyítették meg. Olyan sok lett az ideje ezekkel a hülyeségekkel foglalkozni, hogy ez lett a vége”
Nem azért lettek dühösek, mert válni akart a partnerük,
hanem azért, mert meglátták az igazi arcukat.
Változtak az idők és a kapcsolathoz való hozzáállás.
Egyre többen vállalják fel a véleményüket, az érzéseiket, azt, ahogyan gondolkodnak a kapcsolatról.
Kiállnak a bizalom, elköteleződés és biztonság hármasa mellett. Ha nincs, akkor kilépnek, és többre vágynak, mint egy jól megszerkesztett, mosolygós profilkép, ami a valóságban torzul. Elvárják az őszinteséget, azt, hogy ne ígérj olyat, amit nem teljesítesz.
Maradni csak akkor érdemes, ha van felelősségvállalás
és változás iránti szándék.
Ha nincs, akkor abból a kapcsolatból kilépni nem árulás,
hanem józan döntés.
A szeretet nem biodíszlet és nem egy szépen megírt sztori, attól valódi, hogy biztonságot és egyben szabadságot ad. Nem szabadosságot!
Szóval, a kérdésre visszatérve:
Egyáltalán lehetséges még egészséges párkapcsolat?
Vagy mindenki egy „pszichopatával” él együtt?
Igen és nem.
Egyre többen nyitott szemmel és füllel vannak jelen a kapcsolatukban, és nem maradnak csendben, ha az igényeikről van szó. Nem tűrik el a testi vagy lelki bántalmazást, a kifogásokat, az alibiket, a lódításokat. Ahol ezt elfogadják, ott két felnőtt ember él, ahol lázadnak, ott még várat magára a felnőtté válás.
A helyes kérdés inkább:
Mit kezdesz azzal,
amit mostantól kezdve
már nem tudsz
nem észrevenni?
