Első Füredi Magánklinika

Első Füredi Magánklinika A mintegy 1000 nm-en elterülő intézmény lehetőséget biztosít a páciensek teljes körű kiszolgálására.

Klinikánkon több szakrendelő helyiség mellett, saját radiológiai részleg, kiemelt kezelőhelyiség és műtő várja a betegeket. Klinikánkon a szakrendelések mellett, a diagnosztikát segítő ultrahang vizsgálatokat, valamint radiológiai részlegünkön röntgent, és mammográfiai vizsgálatot is végzünk. Továbbá lehetőség nyílik kisebb műtétekre és endoszkópos vizsgálatokra is. A legkorszerűbb technikai eszközökkel, gépparkkal és teljes körű labordiagnosztikai háttérrel rendelkezünk. Szakmai stábunkban többnyire külföldi és hazai gyakorlattal rendelkező, magasan képzett szakorvosok dolgoznak, akik teljes mértékben elhivatottak munkájuk és az ügyfeleink gyógyulása iránt, holisztikus szemlélettel diagnosztizálják és kezelik a hozzánk érkezőket. Kiemelten fontos számunkra a magas szintű szakmai elvárások mellett, a megfelelő orvos-beteg közötti információátadás, hogy ügyfeleinket partnerként vonjuk be a saját gyógykezelésükbe, életmódváltásukba. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy érthető, az ok-okozati összefüggésekre rávilágító diagnózist készítsünk, teljes körű terápiás javaslatokkal, igény szerint további konzultációkkal kiegészítve. Tisztában vagyunk azzal, hogy minden ember más, hasonló tünetek és problémák esetén is különbözőek lehetnek a megoldások és a terápiák - az a feladatunk, hogy ezt személyre szabottan megtaláljuk. Amit nyújtunk: exkluzív, barátságos környezet, magas színvonalú, diszkrét ellátás és közérthető orvos-beteg kommunikáció.

🌸 Ajándékozza meg magát az ünnepek előtt – gondoskodjon egészségéről! 🌸Az év vége kiváló alkalom arra, hogy egy pillanat...
04/12/2025

🌸 Ajándékozza meg magát az ünnepek előtt – gondoskodjon egészségéről! 🌸

Az év vége kiváló alkalom arra, hogy egy pillanatra megálljon, és figyelmet szenteljen testi és lelki jóllétére. Dr. Zagyi Zsuzsanna nőgyógyászati rendelésén lehetősége nyílik arra, hogy gondoskodjon egészségéről és megelőző vizsgálatokkal nyugodtan kezdhesse az új évet.:

✨ Év végi rákszűrés – megelőzés és biztonságos kontroll a nyugodt új évért
🩺 Általános nőgyógyászati vizsgálat – teljes körű ellenőrzés és személyre szabott tanácsadás
💖 Egészségtudatos gondoskodás – hogy magabiztosan és egészségesen kezdhesse az új esztendőt

Látogasson el klinikánkra és ajándékozza meg magát figyelemmel, gondoskodással! 🌟

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
📅 Időpontfoglalás:
👉 Online: furediklinika.hu
📞Telefonon: +36 87 999 359

🎁 Ajándékozzon egészséget és törődést idén karácsonykor! 🎄A legszebb ajándék az, ami valódi értéket ad. Ajándékkártyánk ...
03/12/2025

🎁 Ajándékozzon egészséget és törődést idén karácsonykor! 🎄

A legszebb ajándék az, ami valódi értéket ad. Ajándékkártyánk segítségével szerettei olyan vizsgálatokat vagy kezeléseket választhatnak, amelyekkel valóban önmagukra figyelhetnek — egészségben, szépségben és jóllétben.

✨ Miért tökéletes választás az ajándékkártya?
• Rugalmasan felhasználható több szakrendelésre vagy kezelésre
• Igényesen megtervezett, ünnepi kártya formájában adható át
• Olyan ajándék, amely valódi gondoskodást ad

❤️ Ajándékozzon biztonságot, egészséget és komfortélményt – egy figyelmes gesztust, ami tényleg számít.

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
📞 +36 87 999 359
👉 További információ: furediklinika.hu

Ne kezdje a jövő évet kellemetlenségekkel! ✨Az új év tökéletes alkalom arra, hogy leszámoljon a mindennapi kellemetlensé...
02/12/2025

Ne kezdje a jövő évet kellemetlenségekkel! ✨

Az új év tökéletes alkalom arra, hogy leszámoljon a mindennapi kellemetlenségekkel. Dr. Szenkovits Péter akár még az ünnepek előtt elvégzi a szükséges beavatkozásokat:

Kisebb bőrelváltozások eltávolítása – anyajegyek, fibrómák, apró bőrdaganatok 🩺

Sérv műtétek – lágyéksérv, köldöksérv, hasfali sérv (kisebb, rutin beavatkozások) 💪

Egyszerű ambuláns beavatkozások – jóindulatú daganatok vagy ciszták eltávolítása

Indítsa az új évet könnyedén, kellemetlenségek nélkül! 🌟

💬 Foglaljon időpontot konzultációra még decemberben!

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
📅 Időpontfoglalás:
👉 Online: furediklinika.hu
📞Telefonon: +36 87 999 359

🦵 Gyógytorna – a mozgás szabadsága A rendszeres gyógytorna nemcsak a már kialakult fájdalmak enyhítésében segít, hanem a...
27/11/2025

🦵 Gyógytorna – a mozgás szabadsága

A rendszeres gyógytorna nemcsak a már kialakult fájdalmak enyhítésében segít, hanem a mozgásbeszűkülés megelőzésében is kulcsfontosságú.
Személyre szabott gyakorlatokkal erősíthetőek az izmok, javítható az ízületek mobilitása, és csökkenthető a sérülések kockázata.🤩

👩‍⚕️ Gyógytornászunk modern, nyugodt környezetben, előre egyeztetett időpontban segít a fájdalommentes mozgás visszanyerésében – beutaló nélkül.

📅 Foglaljon időpontot már ma, és érezze újra a mozgás szabadságát!

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
👉 Online foglalás: furediklinika.hu
📞 Telefonon: +36 87 999 359

🌿 Homeopátia – a szervezet öngyógyító erejének támogatásaA homeopátiás kezelés személyre szabottan segíti a szervezet te...
21/11/2025

🌿 Homeopátia – a szervezet öngyógyító erejének támogatása

A homeopátiás kezelés személyre szabottan segíti a szervezet természetes egyensúlyának visszaállítását.

Érdemes jelentkezni, ha tapasztalja:
🔹 Tartós fáradtság, stressz vagy alvászavar
🔹 Krónikus emésztési vagy légúti problémák
🔹 Hosszú ideje fennálló allergiás panaszok
🔹 Gyermekeknél gyakori megfázás, gyenge immunrendszer

👩‍⚕️Dr. Fellegi Veronikához fordulva személyre szabott homeopátiás kezelést kaphat, amely kiegészíti a hagyományos orvosi ellátást és támogatja a szervezet öngyógyító képességét.

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
👉 Online időpontfoglalás: furediklinika.hu
📞 Hétköznap 8–20: +36 87 999 359

✨ Az Ultrarövid terápiás konzultáció egy innovatív – Dr. Buda László által kifejlesztett – intenzív, gyors, mély és haté...
20/11/2025

✨ Az Ultrarövid terápiás konzultáció egy innovatív – Dr. Buda László által kifejlesztett – intenzív, gyors, mély és hatékony egyéni terápiás módszer.

💡 Nem minden esetben szükséges hosszú hónapokig vagy évekig terápiára járni ahhoz, hogy elakadásainkkal kapcsolatban jelentős felismerésekhez jussunk, érdemi döntéseket hozzunk, és konkrét lépéseket tegyünk a vágyott változás felé!



Miben segít az Ultrarövid terápia?
• 🌪️ Traumák, kapcsolati elakadások oldása
• 😰 Szorongások okainak feltárása
• 🎢 Nehéz élethelyzetek kezelése, elengedése
• 💪 Önbizalom és stabilitás építése



👩‍⚕️ A konzultációkat klinikánkon Srutek Gabriella, Ultrarövid terápiás konzulens végzi.

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
📅 Időpontfoglalás:
👉 Online: furediklinika.hu
📞Telefonon: +36 87 999 359

Ultrarövid terápia – gyors, hatékony, megoldásfókuszú támogatás 🧠✨Nem minden esetben szükséges hosszú hónapokig vagy éve...
19/11/2025

Ultrarövid terápia – gyors, hatékony, megoldásfókuszú támogatás 🧠✨

Nem minden esetben szükséges hosszú hónapokig vagy évekig terápiára járni ahhoz, hogy lelki egyensúlya helyreálljon. Az ultrarövid terápia egy modern, célirányos módszer, amely már néhány alkalom után is érezhető változást hozhat:

✔️ konfliktusok feloldása
✔️ szorongás vagy túlterheltség csökkentése
✔️ elakadt élethelyzetek megoldása
✔️ önbizalom és stabilitás erősítése

Az üléseket klinikánkon Srutek Gabriella, tapasztalt terapeuta vezeti, empatikus és mégis rendkívül hatékony szemlélettel.

Ha gyors, eredményorientált segítséget keres, az ultrarövid terápia kiváló választás lehet.

Tegye meg az első lépést saját jól-léte felé! 💛

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
📅 Időpontfoglalás:
👉 Online: furediklinika.hu
📞Telefonon: +36 87 999 359

A természetes arcformázás művészete 💆‍♀️A hialuronsavas arcformázás célja nem az átalakítás, hanem az arc természetes ar...
17/11/2025

A természetes arcformázás művészete 💆‍♀️

A hialuronsavas arcformázás célja nem az átalakítás, hanem az arc természetes arányainak finom kiemelése.
Gyengéd, precíz technikával érjük el, hogy arca frissebb, harmonikusabb és üdébb legyen – túlzás nélkül. 🌿✨

Mit nyújt a kezelés?
• Volumenpótlás a megfelelő területeken 💫
• Lágy, szép kontúrok 🔹
• Optikailag frissebb, kipihentebb arc 😊
• Természetes, azonnal látható eredmény 📸

A kezeléseket Dr. Bor Mihály plasztikai sebész végzi – így minden beavatkozás orvosi szakértelemmel, biztonságban és személyre szabottan történik. 🩺🤍

Emelje ki saját szépségét finoman és harmonikusan. 💖

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
📅 Időpontfoglalás:
👉 Online: furediklinika.hu
📞 Telefonon: +36 87 999 359

✨ Fiatalos, sima és üde arcbőr – természetes eredménnyel ✨Klinikánkon elérhetők a legkorszerűbb ránctalanító orvosi eszt...
14/11/2025

✨ Fiatalos, sima és üde arcbőr – természetes eredménnyel ✨

Klinikánkon elérhetők a legkorszerűbb ránctalanító orvosi esztétikai kezelések,
melyekben kiemelt szerepet vállal Dr. Bor Mihály plasztikai sebész, nagyfokú szakmai odafigyeléssel.

💉 Botox a mimikai ráncok finomítására
💧 Hyaluronsavas feltöltés az arc harmonikus frissítésére
🌟 Természetes, elegáns és visszafogott eredmények

💡 Amennyiben szeretné megőrizni arcbőre fiatalos ragyogását, foglaljon időpontot még ma!

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
👉 Online: furediklinika.hu
📞 +36 87 999 359

✨ Ismerje meg Dr. Bor Mihályt, klinikánk új plasztikai sebészét! ✨„Amikor úgy dönt, hogy a páciensem lesz, nem csak a mű...
13/11/2025

✨ Ismerje meg Dr. Bor Mihályt, klinikánk új plasztikai sebészét! ✨

„Amikor úgy dönt, hogy a páciensem lesz, nem csak a műtét idejére válik a páciensemmé!” – mondja Dr. Bor. 💬

💉 Arcesztétikai kezelések, botox és hyaluronsavas beavatkozások,
👁️ szemhéjplasztika,
👙 mell- és hasplasztika,
💗 valamint onkológiai és helyreállító sebészeti eljárások — mind a legmagasabb szakmai színvonalon!

💡 Foglaljon időpontot még ma, és tapasztalja meg a személyre szabott, professzionális ellátást az Első Füredi Magánklinikán!

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
📅 Időpontfoglalás:
👉 Online: furediklinika.hu
📞 Telefonon: +36 87 999 359

👩‍⚕️ Nőgyógyászati rendelés szombaton is!November 15-én, szombaton nőgyógyászati szakrendelésünkön szeretettel várjuk pá...
11/11/2025

👩‍⚕️ Nőgyógyászati rendelés szombaton is!

November 15-én, szombaton nőgyógyászati szakrendelésünkön szeretettel várjuk pácienseinket.

Legyen szó szűrővizsgálatról, tanácsadásról vagy kivizsgálásról, Dr. Zagyi Zsuzsanna figyelmes és diszkrét ellátást biztosít minden páciens számára.

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
📅 Időpontfoglalás:
👉 Online: furediklinika.hu
📞Telefonon: +36 87 999 359

Foglaljon időpontot még ma, és tegyen egy lépést női egészsége megőrzéséért.🌸

🍁 Hogyan készüljön fel az őszi–téli időszakra?A hideg hónapokban a szervezet különösen igényli a figyelmet és a törődést...
07/11/2025

🍁 Hogyan készüljön fel az őszi–téli időszakra?

A hideg hónapokban a szervezet különösen igényli a figyelmet és a törődést.
💉 Egy laborvizsgálat segít feltérképezni, mire van igazán szüksége:

🔹 D-vitamin – a napfényhiányos hónapokra
🔹 Vas és B12-vitamin – a fáradékonyság megelőzésére
🔹 Pajzsmirigy-ellenőrzés – ha gyakran hideg a keze-lába

✨ Töltse meg az őszt energiával – belülről!

📍 Balatonfüred, Honvéd utca 5.
👉 Online foglalás: furediklinika.hu
📞 Hétköznap 8–20: +36 87 999 359

Cím

Honvéd Utca 5
Balatonfüred
8230

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 20:00
Kedd 08:00 - 20:00
Szerda 08:00 - 20:00
Csütörtök 08:00 - 20:00
Péntek 08:00 - 20:00

Telefonszám

+3687999359

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Első Füredi Magánklinika új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Share on Facebook Share on Twitter Share on LinkedIn
Share on Pinterest Share on Reddit Share via Email
Share on WhatsApp Share on Instagram Share on Telegram

Rólunk

Az Első Füredi Magánklinika 2021-ben nyitotta meg kapuit Balatonfüred szívében az Eszterházy-villának és a Vaszary-galériának is helyt adó Honvéd utca és a korábbi balatonfüredi főorvosról elnevezett Huray utca sarkán.