27/10/2023
Férfiarcok
Nőként körbenézvén felteszem kérdésem, léteznek-e vajon az igazi hímek, szónak nemes értelmében vett férfinépek? Vannak-e férfiak, álmaink hősei, fehér lovon érkező ideánk kivetülései? Vannak-e lovagok, harcos-erős karok, melyek óvják, védik a nőt, mint értékes gyémántot?
Bolyongásaim során ezernyi arcoddal találtam szembe magam. Voltál erőtlen és gyenge, kit elfúj egy kis szellő, voltál félénken álca mögé rejtőző, lényét gondosan elrejtő. Voltál kisfiús, filigrán testtel, mélyre temetett vágyakkal és érzésekkel. Voltál kalandor, nagy dumás, nagymenő, kitől Isten mentsen minden érző nőt. Voltál szélvihar, mi tovasuhan játszi könnyedséggel, nem nézve kit pusztít, s hagy maga mögött széjjeltépett szívvel. Voltál gáláns lovag, szép szavú, jótékony, nagyvonalú tetteid, nemes jellemed én máig csodálom. Voltál harcos, ki nem találja helyét, kire várván lassan elmúlik a lét. Voltál áspis bika erőnek teljében, domináns hím, ki lehengerelvén uralja létem szótlan tettekkel. Voltál macsó, de belül szívtelen, s voltál az, ki elhozta végzetem. Kaptam tőled jót és rosszat, hideget-meleget, mindeneken túl halált és életet. Veled sírtam, veled nevettem, veled fájtam és veled örültem. Voltál áhító, szerető, rímeket faragó, szépen verselő, játékos, vicces, hol is hagyjam abba, hisz vég nélkül sorolhatnám erényeid sorban.
Arcod ezernyi, mindet jól ismerem, bántottál-bántottalak, szerettél-szerettelek, megaláztál-megaláztalak, simogattál-simogattalak, megcsaltál-megcsaltalak, megöleltél-megöleltelek. Szemeid tükrében szemlélvén önmagam, látom hibáim s értékeim épp, mint Tiéd, számtalan. Vagy a Férfi, s vagyok a Nő, a két pólus, mely egy tőről születő. Lelked, s lelkem épp oly érzékeny, ahogyan szívünk is egy ritmusra ver örök ember létben. Gyökerünk közös, s lelkünk nemtelen, utunkat járjuk együtt e szent helyen. Elindulunk, megbotlunk, hibázunk, elbukunk, felállunk, s talán kompenzálunk. Szőrszálhasogatón sorolhatnám vétkeidnek sorát, lehetnél ellenség emberöltő során, kivel harcra buzdít a vér, a vágy. Neved káromolván átkozhatnám léted, de mi értelme lenne egy szinten túl mindennek? Miért azt nézzem, mi nincs helyén benned? Könnyű mutogatnom reád durcásan, de nehéz felismernem azt, mit én hibáztam. Nem mondhatom nőként, szent vagyok és tiszta, nem hibáztam soha, én nem pusztítottam. Elismerem csendben, ludas vagyok én is, s nem istenítem nőiségem érdemeit.
Látlak férfi, arcod végtelen, számtalan, de egy pontban összeér Az, ki vagy kortalan. Látom szellemed nagyságát, érzem erős karjaid biztos menedékét, látom intellektusod fényét átragyogni elme szürke ködén. Látom szemeid fényét sugárzón áradni, látom értékeid, erőd és tartásod, hited s célzott hozzáállásod. Figyellek csendben, látom merre jársz, utad elejét vagy végét taposod már. Tanultál élettől, tanultál haláltól, bölccsé válva beavatásaidtól.
Szeretlek, ha elhagysz, szeretlek, ha maradsz, bármi is történjen, nincs új a nap alatt. A Férfi vagy, ki nélkül kevesebb a létem, Reád vágyom minden rezdülésben. Magamban is boldog vagyok, de Veled teljesebb életem, bevallom hát őszintén, istenítem lényed. Csak annyit kérek Tőled, ölelj és szeress, tarts, mint értékes zsákmányt, becsben a szívedben.
Kiss Gabriella Arikán
Kép: Pinterest
