24/03/2020
Kedves Vendégeim!
Arra gondoltam, mivel sokaknak ajánlottam az SMR henger, illetve a fascia lazító labdát, így emlékeztetőül megemlítek pár gyakorlatot, illetve hogy ezeket milyen módon is célszerű használni.
Az SMR használatával az izommerevséget, fájdalmakat tudjuk kezelni, enyhíteni azzal, ahogyan a test különböző szövetei egymáshoz viszonyítva elcsúsznak. A hengert és a labdát is úgy célszerű használni, hogy ha azt érzed, már levegőt is alig bírsz venni és az egész test megfeszül, akkor azzal pont az ellenkezőjét váltjuk ki, ami a célunk lenne, hiszen a test így csak megfeszül. Tehát találjatok rá a "jó fájdalomra". Lassú, és mély lélegzetvétel, lehet érezni közben ahogyan a szövetek fellazulnak. Apró mozdulatokkal dolgozzunk a feszülő rész irányába,
Eszközök nélküli nyújtásokat is alkalmazhattok:
Fenék és derék:
Nyújtott ülésből felhúzzuk az egyik térdünket, majd keresztezzük a lábunkat a nyújtva maradt lábon. Ellentétel karunkat a felhúzott lábunk külső oldalának feszítjük és ennek segítségével elfordulunk a felhúzott láb oldala felé.
Comb hajlító, derék nyújtás:
Ez egy klasszikus nyújtó póz: Ülő helyzetben az egyik láb nyújtva, a másik behajlítva a talp a másik láb térde felé fordul. Arra figyeljetek, hogy a behajlított lábatok térde igyekezzen a földet érni, míg a nyújtott lábunk maradjon teljesen kinyújtva,lábfej egyik irányba sem dől. Kezünk segítségével húzzuk magunkat a lábfej felé.