Pszichobanya, Bicske (2025)

07/11/2025

❓ Kiket szeretsz? Biztos jó hosszú (vagy rövid?) listát tudnál írni, de TE magad szerepelnél-e a listán? Elején? Végén? Milyen viszonyt ápolsz magaddal? Utálod? Szereted? Barátkoztok? Elviseled? Falra mászol tőle? ❓

Azt – ugye? - tudod, hogy a magadhoz való viszony alapjaiban határozza meg a világhoz való viszonyodat? Ha te rendben vagy magaddal, akkor a világ is rendben lesz veled. Amit sugárzol, az verődik vissza. És hogy a kókadtfarkú varangyba’ várhatod el mástól, hogy szeressen, ha te sem szereted magad? 😱

A legjobb, ha kifejezetten jóban vagy magaddal, ha szereted magad. ❤️Figyelem! Nem ájult önimádatról beszélek, hanem magadhoz való pozitív hozzáállásról, reális önképről. Ebben az is benne van, hogy tisztában vagy a hibáiddal, gyarlóságaiddal, de elnéző szeretettel fogadod el azokat és/vagy próbálod javítgatni, fejlesztgetni, csiszolgatni. Viszont annak a veszélye is fennáll, hogy túl elfogult vagy magaddal: gyengeségeidet is megbocsájtod, mondván: én-ilyen-vagyok. Pedig ez nettó kifogás. Tessen szembenézni ezekkel és dolgozni rajtuk.

Ha az önszeretés kevéssé megy, akkor érdemes a belső figyelmi fókuszodat a pozitív dolgaidra irányítani. Ne csak kritizáld vagy szidd magad folyton, mint egy rossz szülő. Dicsérd magad bátran, biztasd magad szívből, veregesd vállon magad büszkén! Légy igazságos magadhoz, magaddal. Bánj magaddal gyengéden, odafigyelően, hidd el, megérdemled. 🥰

Csomószor meg az van, hogy kifejezetten nem vagy jóban magaddal. ☹️ Hogy ezt valahonnan a múltban szerzett traumaként hurcolod és/vagy gondos munkával te nevelgetted ki magadnak, majdnem mindegy. De ez nincs így jól! Pontosan tudom, hogy mennyire nem működik a „Szeretem magam!” leegyszerűsítő mantrája. Lehet-e parancsszóra, külső kényszerként, pozitív érzelmekkel közelíteni bárkihez is? Első lépésként viszont annyit lehet (sőt! kell is!) tenni, hogy magad fele megértéssel, elfogadással, együttérzéssel fordulsz. Tetszik, nem tetszik, össze vagy zárva magaddal, s e kényszerű együttélés is könnyebben megy, ha nem futod állandóan az önbírálat és önócsárlás szeretetgyilkos köreit, hanem szimplán csak elfogadod magad. Ítélkezésmentes odafigyeléssel, magad felé irányuló empátiával, öngondoskodó hozzáállással nagy lépésekkel lehet haladni az elfogadás simogató bársonyába. Ez az elfogadás már egy gyönyörű barátság kezdete lehet. Azé a barátságé, amit te kötsz magaddal. 😘

06/11/2025

Az időnket adjuk, azt, ami egyre fogy, s talán éppen ezért válik egyre értékesebbé. Már megfontoljuk, hogy mire, kire fordítsuk. S ha valakit megajándékozunk az időnkkel, az valóban ajándék legyen mindkét fél számára: neki a figyelmet, az odafordulást, a törődést, a fontosságot jelentheti, nekünk az adás örömét és az emberi kapcsolódás lehetőségét, az "együtt lenni" puha, meleg, átölelő takaróját. 💝

05/11/2025

Tudod, hogy valójában egy gén határozza meg, hogy harcosan beleállva küzdesz dolgokért vagy pedig kis riadt nyusziként aggódsz mindenen? 😱

A dolog persze bonyolultabb, de szerintem állati (vagy inkább emberi? 😁) érdekes, hogy a COMT nevű génnek van két változata, amelyek nagyban befolyásolják a stresszes szitukban mutatott viselkedésünket. 👀 Illető COMT génnek az a dolga, hogy bizonyos kémiai hírvivő anyagokat (tudományul: neurotranszmittereket 🙈) lebontson a szervezetben. Ilyen hírvivő anyag és egyben hormon a dopamin. Őt szokták még boldogság- vagy jutalomhormonnak is bulvárosítani, hiszen neki szerepe van a cselekvés irányításában, a motivációban. Gyakorlatilag a hajtóerő vegyi anyaga. Például a cigi (vagy csoki vagy szex) dopamint szabadít fel bennünk, ami baromi jó érzés, bár viszonylag gyorsan elmúlik. Igy aztán a csökkenő dopamin szint folyton arra serkent, hogy ismételjük meg azokat a tevékenységet, ami ezt a szuper érzést okozta: gyújtsunk rá, tömjünk a szánkba csokit vagy szexeljünk. 😃Jutalmazzuk magunkat. Plusz a dopaminnak szerepe van a stressz esetében is, hiszen felszabadulása elősegíti a figyelmi fókuszt, a gyorsabb döntéhozatalt.

Na szóval, nevezett gén ezt a dopamint bontja le. Mint minden rendes génnek ennek is vannak változatai. Az egyik változatban gyors a dopamin lebontása, főleg az agynak azon a területén, ahol a gondolkodás, a figyelem, a tervezés lakik. (Postacíme: prefrontális kéreg, rögtön a homlok mögött. ✉️) Namármost, ha itt gyors a lebontás, vagyis normál menetben alacsonyabb a dopaminszint, akkor e génváltozat hordozója lesz a harcos (warrior) személyiség. 😎 Mégpedig azért, mert jobban viseli a hirtelen támadt stresszt, válsághelyzetben kevésbé lesz szorongó vagy pánikoló.

A gén másik változatában alacsony a dopamin lebontása, ezért alapból magasabb a vegyület szintje. Ha stressz esetén még megugrik a dopaminszint, az túlterheli az egyént és szorongáshoz, pánikhoz, rosszabb teljesítményhez vezet. 🙈 És máris előállt a folyton aggódó, szorongó kisnyuszi (worrier), aki hajlamos a depire, a rágódásra. 🐰

Mielőtt haragudni kezdenél a COMT géned adott változatára, muszáj hozzátennem, hogy a nevelés, a korai környezet hatással van arra, hogy ténylegesen kifejeződik-e a viselkedésben a gén hatása. Ha te worrier, az aggódó típus vagy, azonban a családi környezeted támogató, biztonságos, szeretetteli volt, akkor vélhetően sosem leszel harcos alkat, de mondjuk a bátor kisnyuszi kategóriába még simán beleférhetsz. 🙂

04/11/2025

Margit, noooooooormális?! – kérdezi Besenyő Pista bácsi. A gyors és megfellebbezhetetlen ítélkezésre hajlamos emberek tűpontosan szokták megállapítani, hogy ki vagy mi a normális. De tényleg?! Mi/ki a normális? 🤔

Az tök normális (hehe 😁 ), hogy a mienktől gyökeresen eltérő öltözködést, gondolkodást, viselkedést simán elintézzük egy „ááá, ez nem normális”-sal. De vajon tényleg nem normális? Csak úgy lehet normálisnak lenni, ahogy mi gondoljuk? Lehet-e normális, aki a fejében lévő hangoknak engedelmeskedve magában beszél, de egyébként teljesen szervezetten és jól éli az életét? (Jutiseszembe: én például beszélgetek a virágaimmal, a kutyáimmal, neve van az autónknak, de még a háztartási gépeknek is szoktam kedveseket mondani… Ne mondj semmit kérlek… Sose állítottam, hogy normális vagyok 😆 ).

Neked miért fáj az, ha más máshogy éli az életét? Nem teljesen mindegy számodra, hogy Zsebenci Klopédia* komolyabb vagyon felhalmozása helyett kóbor kiscicákra költi az utolsó fillérjét is? 🐈 Okoz-e neked maradandó traumát, ha Trab Antal szolíd sminket visel? Van-e hozzá közöd, ha Szalmon Ella tisztes, unalmas, ám jövedelemszerző munka helyett az éhhalál küszöbéig táncolva önmegvalósít? Jaaa, hogy máshogy élnek, mint ahogy TE normálisnak gondolod… Vagy tán titkon irigyled őket, hogy meg merik tenni, amit te nem??? 😈

Belátom, kicsit skizofrén a helyzet, mert sokszor egyszerre akarunk belesimulni a nagy átlagba, a szürke, arctalan tömegbe és még véletlenül sem kilógni a sorból, mert abból csak a baj szokott lenni. Megszól a szomszéd, szájára vesz a falu, furán méregetnek az emberek. Megkapjuk a nemnormális jelzőt. És ezzel a vággyal párhuzamosan akarjuk megélni saját egyediségünket, kitaposatlan ösvényekre merészkedni vagy csak egyszerűen: a magunk normái szerint élni, és nem a többségi elvárásoknak kényszeresen megfelelni. 😎

Valójában egyikünk sem normális és ez így van rendjén. Így vagy úgy, de kilógsz a sorból, eltérsz az átlagtól, más vagy. De mi lenne, ha elvállalnád saját nemnormalitásodat? Ha mernél olyan lenni, amilyen, vagy amilyen szeretnél lenni? Kicsit bolond, hangyányit öntörvényű, markánsan lázadó, cseppnyit különutas, masszívan különc… Egyedi, megismételhetetlen és csodálatos. Normális nemnormálisnak lenni. ❤️

* Lázár Ervin zseniális névadása (Berzsián és Dideki c. könyvből)

03/11/2025

Kedvenc témáim egyike az öregedés. (Nem véletlenül született meg a témáról a könyvem.) No nem azért, mert vastagon érintett vagyok, dehogy! 😁 Hanem azért, mert nagyon izgalmas és sokkal összetettebb folyamat, mint azt elsőre gondolnánk. És hát mindenkit érint... ☝️

Laza felütésként meg kell vigasztaljalak, Kedves Olvasóm hogy az öregedés folyamat elkezdődik 30 éves korod után, vagyis nincs olyan messze, mint az remélnéd, de nem is annyira gázos, mint azt sejtenéd. 😊 És nem, ne gyere azzal, hogy én-azt-úgysem-érem-meg! Megöregedni privilégium. Kiváltság, amit ki kell érdemelni, sőt! meg kell élni. Nem is mindenkinek adatik meg… 🙈

Idősödni lehet rosszul, betegeskedve, panaszkodósan, belekeseredve, beleszomorodva, nyögve-nyelve. De lehet – ahogy a pszichológiai szakirodalom fogalmaz – sikeresen vagy optimálisan öregedni. Furán hangzik, nem?

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én úgy gondolok az (távoli) öregkoromra, hogy majd azt csinálok, amit csak akarok, szabadon, levetve egy csomó béklyót, nagyokat röhögve, kimaxolva az életet. 😎 Jó, hát lehet, hogy lassabban, néha sziszegve, itt-ott sajgósan, de mindenképpen egy vidám, szabad és aktív Vénbanyát látok magam előtt. 🧙‍♀️ De pontosan tudom, hogy nem a réti cickány hozza meg a sikeres öregkoromat, ezért bizony nekem kell tennem. Most. MOST!

Összeszedtem néhány* (és messze nem az összes) jelentős tudnivalót a sikeres öregedésről. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a klassz vénülés nem valami távoli jövőben bekövetkező tudományos-fantasztikus utópia, hanem – ha elmúltál 30 – már elkezdted vagy benne vagy fülig. Ha nem utópia, akkor legyen előpia, mert ezt józanon nehéz elviselni. (Bocs.) 😃

1. Jelen életmódod határozza meg a későbbi öregedésed minőségét. Vagyis most alapozod meg, hogy a stresszbe, állandó hajtásba belerokkant, testileg kripli, szellemileg leépülő, pszichésen kiégett, belefásult vénség leszel vagy… ❗️ Kérlek, ezt vedd nagyon komolyan: nem csupán azért kell figyelned magadra, hogy MOST oké legyél, hanem azért, hogy MAJDAN is jól érezd magad. Dupla haszon, ha most törődsz magaddal, gondoskodsz magadról: a jelenben is és a jövőben is kasszírozhatod tested-lelked-szellemed háláját. 🙏

2. Kezdj el rendszeresen mozogni! Mindegy, hogy mit, csak rendszeres legyen. 🤸‍♀️ Hosszan, nagyon hosszan tudok érvelni a mozgás mellett, de most csak simán hidd el nekem, kérlek. 😊

3. Legyenek körülötted emberek! Legyenek kedves ismerőseid, jó barátaid, laza haverjaid, szerető családtagjaid. ❤️ Nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség. Kellenek olyanok, akikkel néha-néha jó kis elmélyült beszélgetéseket folytathatsz, akivel lehet programokat tervezni, akivel jó csak úgy lazán együtt lenni, akiről tudod, hogy szeret téged és te viszontszereted. A jó emberi kapcsolatok melegen tartják a szívet és jótékonyan hatnak a nevetőráncokra. 😆 Fiatalon legyen sok barátod, középkorúként ne félj ismerkedni és kapcsolatokat kialakítani, hogy későbbre is megmaradjon belőlük. Sőt, időskorban is lehet (és kell is) barátkozni, ismerkedni.

4. Legyen olyan tevékenységed – most és a jövőben is – amit szívből jövő örömmel végzel és kihívást is jelent. Hogy ez a munkád, a hobbid, nekem teljesen mindegy, a lényeg, hogy te élvezd, téged töltsön fel, tartsa karban az agyad, a szellemed. Nem baj, ha haszontalannak tűnik, merülj bele élvezettel. 🧠

5. Meglepő módon, ha nem foglalkozol a koroddal, ha fiatalabbnak érzed magad a tényleges életkorodnál, az tényleg fiatalon tart – kutatások igazolják. Édesapám 85 éves korában költözött be egy nyugdíjas otthonba. Pár nap múlva kérdeztük, hogy érzi magát. Prímán, minden nagyon klassz, – válaszolt apu – csak nagyon sok az öreg. 😍 Ha 50+-osan el kezdesz panaszkodni, hogy öregszel, akkor mit fogsz mondani 90+-osan? 🤔

Szóval, ne jajong, hogy ennyi vagy annyi éves vagy, itt fáj, ott recseg, hanem élj jól, kiegyensúlyozottan, magadra (is) figyelve, gondoskodva testi-szellemi-lelki komfortodról, és az öregedés csak egy újabb fejlődési fok lesz életed létráján.

• Van még jópár dolog, ami segít a sikeres öregedésben. Pszichológusként ez szűkebb kutatási területem, mely kutatásnak a gyümölcse a könyvem, amely idén jelent meg. Ha keresnéd, a Líra és Libri könyvesboltok hálózatában és webshopjaiban, illetve a nagy online könyvterjesztőknél (bookline.hu, book24.hu, konyvesbolt.online.hu) megtalálod.
Bányavölgyi Éva: Öregedj sikeresen - Kezdő öregedők kézikönyve

02/11/2025

Emlékeinkben őrizzük őket. ❤️ Néha belesajdul szívünkbe fájó hiányuk, miközben velünk vannak. Bennünk vannak. Láthatatlanul is velünk élnek, óvnak, vigyáznak, mosolyognak, terelgetnek, jeleket küldenek, figyelnek. Ők mindannyian, minden szerettünk, akiket elvesztettünk az évek, évtizedek alatt. Ma gyertyát, mécsest gyújtunk értük, nekik. 🕯 Őrizzük emléküket. Ma és az év összes többi napján. 😢

31/10/2025

Végre itt egy tökös ünnep. 🎃

Egyszer - tökmag koromban - Tökölön jártam, a hét negyedik napján, ami a csütörtök. Néhány fatökű alakkal kártyázni kezdtem. A tökalsómat tökkel ütötték, így lettem tökkelütött. „Sose legyen nagyobb örömötök!” - felkiáltással kijöttem a tök királlyal, miközben tökfödőmet igazgattam. Tökéletes pillanat volt! A sok tökfej hosszan tökölődött, hogy mivel vágjanak vissza. Végül - tökéletlen módon – egy tök életlen késsel kezdtek fenyegetni. Azt hiszitek, legyőztök? Kezemben egy lopótök, legyen az a cipőtök, ha velem ki nem békültök! Eltökélt voltam, ők pedig töketlenek, így aztán minden tök jó lett.

De ne tököljünk hát ezen, inkább keressük meg tökünket, ültessünk dísztököt, faragjunk töklámpást, süssünk sütőtököt, rágcsáljunk tökmagot, csináljunk früstököt, legyünk tökrészegek! Maga lesz a tökély! 😁
A tök legyen veletek!

Én kérek elnézést… de rajongok a förtelmes szóviccekért és egyszerűen nem tudtam ellenállni a kísértésnek. ☺️

30/10/2025

Ez a hét olyan gyászolós-emlékezős, borongós-szomorkás. Ám megvan a helye, szerepe, jelentősége, hagyománya. 😢💔🕯

29/10/2025

Nem szoktunk a halálról beszélni. Mondjuk az életről is ritkán. 😏 Temetőbe is csak ilyenkor, halottak napja táján megyünk zömében. Mintha elfelejtenénk, hogy halottainkra bárhol, bármikor SZABAD – és nem KELL - emlékezni. 😢

Ráadásul ki-ki úgy gyászolja, idézi fel elhunyt szeretteit, ahogy szeretné. Nincs előírva semmi. mindenki habitusa, világnézete, neveltetése szerint gyújt gyertyát vagy nem; szed elő rég megsárgult képeket vagy sztorizik, esetleg némán emlékezik. De – persze, tudom én! – vannak az elvárások: mit szólnak a rokonok, ha a sír nincs rendbe téve? Felhorkan-e falu népe, ha nincs friss virág és gyertya mindenszentekkor? Mintha csak ezen az egy napon lehetne tiszteletünket, kegyeletünket leróni…

Engem a sírkertek amúgy is mindig mélabús érzésekkel és filozofikus gondolatokkal ajándékoznak meg. Ahogy az ember jön-megy a hantok, kripták, sírkövek között, látja a neveket, évszámokat, az emlékezés jeleit. Gyakran merengek azon, hogy a név mögött milyen sors lehetett. Vajon hogy élt az az ember? Milyen viszonyban volt a világgal? Voltak-e féltve őrzött titkai? Ölelt-e tiszta szívvel? Hordozott-e súlyos bánatot a szíve mélyén? Vágyott-e másnak lenni? Mert-e álmodni és elérte-e azokat? Milyen terheket cipelt? Elégedett volt-e?

Temetésen a búcsúztató oly’ akkurátusan fel szokta sorolni az életút állomásait: iskolákat, munkahelyeket, házasodást, gyerekeket, betegséget, s végül az utolsó stációt. De olyan nekrológot én még nemigen hallottam, ami arról szólt volna, hogy az illető ténylegesen hogyan élt. Boldogan? Megtörten? Kimaxolva az életet vagy csak sodródva? Küszködve vagy lazán suhanva?

Soha nem fogjuk megtudni. Az azonban biztos, hogy egyszer majd (jósokára 😁) mi is csak emlékek leszünk. Lehet, hogy sírunk felett egyszer majd valaki eltűnődik, hogy „jééé, ez a Pszichobanya néni milyen szép kort megélt. Vajon hogyan élt?” 👀És én üzenek neki a síron túlról: „Köszönöm kérdésed, nem panaszkodhatok. Szerettem, szerettek, küzdöttem, feladtam, tettem a dolgom, kihagytam, álmodtam, megcsináltam, kiélveztem. Szerettem élni. Hát te szeretsz-e? Tudsz-e?”

PS: Amúgy nem tervezek sírkövet a fejem fölé. Nyugvóerdőben vagy valami csodás hegyen (mesés kilátással! 😃) képzelem el az örökkévalóságomat. Vissza a természetbe... 🌳

28/10/2025

Nyomasztjuk magunkat ezerrel. Néha elveszünk valahol, néha túlbonyolítunk, szorongunk hülyeségeken, aggódunk feleslegesen. Romboljunk saját érzelmi életünket, lelkiállapotunkat, életminőségünket. Hagyjuk már abba az önszabotázst! MOST!

27/10/2025

Feszt konzultálunk, de néhány igen fontos kérdésről még mindig nincs igazi közbeszéd, sőt, közvita. Pedig nagyon kéne. Úgyhogy most veletek konzultálnék az eutanáziáról, vagyis a kegyes halálról. 🖤

A témának rengeteg aspektusa van, nem akarnék jogászkodni, orvostudományoskodni, hitvitázni, csupán pszichobanyailag foglalnék állást. 😁 És komolyan remélem, hogy ti is elmondjátok a gondolataitokat. 👂

Felnőtté válásunkat követően természetes, sőt elvárt, hogy magunk hozzuk meg a döntéseinket, a következményeket vállalva. Hozunk is sok-sok fontos és fontatlan döntést, magunkról, másokról, arról, hogy hogyan élünk, hogy családot alapítunk-e, arról, hogy új életeket alkotunk. Életre hívhatunk utódokat (bár ezzel halálra is ítéltük őket 🤨). De a saját halálunkhoz passzívan asszisztálunk. Tudjuk, hogy egyszer be fog következni, nem is szeretünk erre gondolni. 🙈 Ha mégis azt reméljük, hogy kegyes lesz a sors, s gyorsan, szenvedés nélkül váltunk világot.

Kontroll alatt tartjuk a sorsunkat, amennyire a körülmények engedik. S a kontroll fontos. Gondoljunk csak arra, hogy mennyire megvisel bennünket olyan dolog, amelyre nincs ráhatásunk: nem szeretnek viszont, télen nagyon hideg van, álláspályázatainkat rendre elutasítják, a gyerekünk a saját neméhez vonzódik. Van, aki egész egyszerűn irányításmániás: akkor érzi jól magát, ha mindent szálat a kezében tart. Miért engedné ki ezt a roppant fontos madzagot? (Amúgy a túlkontroll is egy megküzdési módja az élettel vívott csatának, bár nem a legjobb megoldások közül való. 😁)

Szóval dönthetünk kismillió élethelyzetben, de nem választhatunk másik utat odaátra. Nem dönthetünk kilátástalan, reményvesztett, fájdalmas, szenvedéssel teli életünkről. Önnön végünkről. Belekényszerülünk a totális kiszolgáltatottság, emberhez nem méltó tehetetlenség lelket pusztító állapotába. Nem mondhatjuk azt, hogy „köszi, eddig tartott, nem bírom, elfáradtam”. Dönthetünk életről, de nem dönthetünk halálról. A saját halálunkról. A méltóságunkról. A magunk feletti irányításról. A választás szabadságáról.

Azt mondják, a halál az élet része. S ebbe ne lenne beleszólásunk? Az élet elején és a végén nekünk kuss van? Nincs szabad akarat, csak a közepén? 😵‍ Felnőtt embert kiskorúsítunk, mert józan belátása szerint abbahagyná a gyógyíthatatlan betegséggel való küzdelmet? Öreg, beteg kutyákat, cicákat megilleti a fájdalommentes elaltatás joga, az embert nem? Hogy van ez? 🥺

Félreértések elkerülése végett: álláspontom szerint az eutanázia csak akkor jöhet szóba, ha az egyén helyzete valóban elviselhetetlen kínokkal járó, számára mélyen megalázó, méltatlan. Kell hozzá tiszta értelem, józan belátás, pontos információ az állapotról, prognózisokról. Azt tudjátok, ugye, hogy a passzív eutanázia engedélyezett nálunk? Vagyis az a mód, hogy a gyógyíthatatlan beteg – igen szigorú feltételek mellett – lemondhat az orvosi kezelésről, az életét fenntartó beavatkozásokról. Egyébként helyes is a rigorózus szabályozás, az aktív eutanázia esetében is szükséges, amikor erre felhatalmazott személy tevőlegesen is hozzájárul a halál érkezéséhez.

Emlékeztek Karsai Dánielre, a tvaly elhunyt jogászra? Ő volt az, aki az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult eutanázia ügyben. Karsai egy különösen kegyetlen, gyógyíthatatlan és halálos betegséggel, az ALS-sel küzdött. Ez az istenverése teljes fizikai leépüléshez vezet úgy, hogy az értelmet, az agyműködést érintetlenül, épen hagyja. Magyarul: a beteg tiszta elmével, teljes belátás mellett lesz képtelen az önellátásra, a mozgásra, az önálló légzésre, a beszédre, az evésre. Nem tudjuk elképzelni a kiszolgáltatottságnak ezt a fokát. 🥺 Karsai akkor szeretett meghalni, amikor még emberi méltóságát meg tudja őrizni. Iszonyú nehéz döntés lehet, sose kelljen megtudnunk, hogy mennyire. Karsainak azonban nem volt lehetősége a kegyes halállal élni. Szenvedésre lett ítélve. Szerintem ez nagyon nincs jól. Szerinted?

Pszichobanya

07/11/2025

06/11/2025

05/11/2025

04/11/2025

03/11/2025

02/11/2025

31/10/2025

30/10/2025

29/10/2025

28/10/2025

27/10/2025

Cím

Weboldal

Értesítések

A Rendelő Elérése

Parancsikonok

Megosztás

Kategória