Pszichobanya

30/11/2025

Ma van advent első vasárnapja, avagy ma kezdődik a karácsonyi készülődés. Sajátos ünnep ez, hiszen a keresztény hitüket őrzők az Úr érkezésére, eljövetelére várakoznak ebben a négy hétben, a kevésbé vallásosak pedig a családira csiszolt ünnepre készülődnek. ⭐🌲

Advent a karácsony előtti negyedik - egészen pontosan Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebbi – vasárnapon kezdődik, ebben az évben éppen egybeesik a kettő. 😀
Ezen a napon gyújtjuk meg – hívők és nem hívők, vallásosak és nem vallásosak, keresők és szkeptikusok, ateisták és agnosztikusok – az adventi koszorún az első gyertyát, a HIT jelképét. 🔥

Hinni lehet Jézus Krisztusban, az Úrban, az anyaszentegyházban, de – hitem szerint 😁 – még sok másban. A hit egyfajta mély meggyőződés olyasmiről, amit tudományosan, tapasztalatilag nem tudunk igazolni, és mégis igaznak tartunk. A hitre szükség van, hiszen erős kereteket, morális zsinórmértéket, életvezérlő elveket, kapaszkodókat jelent. Hit nélkül elveszetten toporgunk, bizonytalankodunk, élünk következetlenül, össze-vissza.

Ily módon pedig lehet hinni az emberi jóságban. Az igazságos világban. A fejlődésben. A szeretet erejében. ❤️ Magamban. Benned. A segítő kézben. 🫶 A szavak igazában. A fegyver halálában. (by Zorán) A teremtő erőben. A barátságban. A karmában, a sorsban. Nem sorolom tovább…

Akármiben is hiszel, legyen erős a te hited, mert életed egyik alapköve. 🙏

28/11/2025

Mindenkit naaaaagy szeretettel várok! 😊 Izgalmas beszélgetésnek ígérkezik a következő hívószavakkal: stressz, stresszkezelés, generációk, jóllét. :-)

28/11/2025

Olykor déja vu-m van. Ügyfeleim által elmondott élettörténetekben bizonyos minták kísértetiesen hasonlóak. Felvillantok néhányat:

➡️ Anyám állandóan kritizált, sosem volt jó semmi, amit tettem. Állandóan zsémbelt, morgott. Ma is csak a rosszat látja, sose fogok a kedvére tenni, pedig már majdnem 50 vagyok.
➡️ Apám ivott, mint a kefekötő, akkor goromba lett, indulatos, kötekedő. Józanon szorgos, szótlan, magának való ember volt, de ha ivott…?! Igyekeztünk nem a szeme elé kerülni, mert könnyen kaphattuk tőle.
➡️ A szüleim korán elváltak, anyu nevelt minket, hármunkat. Egyedül tartott el, folyton dolgozott, sose volt velünk. Alig láttuk, ha mégis, fáradt volt és megtört.
➡️ Anyu zugivó volt, kijárt hátra a kertbe piálni. Ilyenkor aztán gyakran ordította nekem, hogy minek is szültelek meg, inkább vetettelek volna el. Ha kijózanodott, akkor meg bocsánatot kért és zokogott.
➡️ Kifelé mintacsalád voltunk: anya, apa, két gyerek, tiszta udvar, rendes ház. De a szüleim gyűlölték egymást, ha szóltak is egymáshoz, tele volt visszafojtott indulattal. Kamaszkoromban apám egyszer mellém feküdt az ágyba, megsimította a mellem. Máig nem tudom, hogy véletlen volt-e…
➡️ Apám ivott, anyám pedig csendesen asszisztált ehhez. Nem éltünk rosszul, csak valahogy sose beszélgettünk. Tesóm lázadó típus volt, nagy balhés. Én a csendes, visszahúzódó.
➡️ „Becsúszott” gyerek voltam, egy futó kapcsolat gyümölcse, anyám szinte maga is gyerek. Végül is nagyanyám nevelt, szigorúan fogva, anyámat szidva.

Tudnám még cifrázni. 🥺 De talán ennyiből is érzékelhető, hogy ilyen környezetből érkezve bőséggel cipelünk gyerekkori sérülést. Ha azt éltük meg anno, hogy nem figyelnek ránk, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk szerethetőek, akkor bizony felnőttként nincs könnyű dolgunk. 😢

Pláne azért, mert az a sebzett kisgyerek itt velünk van, bennünk él. Ő az, aki bizalmatlan a világgal, tüskés, elrejti a véleményét, döcögősen tud kapcsolódni másokhoz. Az a szegény kölök nem tud (vagy csak nehezen) szeretet adni, kapni vagy kifejezni. Inkább elkerül konfliktust, az önfeladásig alkalmazkodik, mindent lenyel, mindent megtesz, hátha úgy elfogadják. Vagy túltol: hangos, a végletekig önérvényesítő, mindenkinek agyára menően maximalista, mindig mindent (is) jobban tudó főokos. És kismillió egyéb fals viselkedés, amelyeket a további sérülések elkerülésére fejlesztettünk ki. Lélekvédelem.

A felnőtti énünk dolga, hogy megvédjük a belső gyereket, a lelkünk korai részét. A hozzá való pozitív kapcsolódásunk lesz a kulcsa annak, hogy hogyan tudjuk a felnőtt jóllétet bénító terheket letenni. Amikor azt mondod, hogy nem vagy jóban magaddal, nem szereted magad, akkor valójában a belső gyermeki énedről beszélsz. És ő egyáltalán nem érdemli meg ezt a bánásmódot! Ő nem tehet(ett) semmiről, a gólya bepottyantotta oda és simán csak próbált felnőni. Nem hibás, nem oka semminek, csupán passzív elszenvedője a történéseknek. 😢

Szóval a kulcs: ismerkedj, barátkozz meg a benned élő sebzett gyerekkel. Biztosítsd arról, hogy ami volt, elmúlt, most már te meg tudod, meg akarod védeni, hiszen felnőtt vagy. (Khm. 😁 jogilag mindenképp, de vajon tényleg felnőtt vagy?! Képes vagy-e racionálisan, éretten, többé-kevésbé objektívan viszonyulni a világhoz és magadhoz? Képes vagy-e az eszedet és a szívedet egyensúlyban tartani? 🤔)
A te felnőtti lelked úgy tud gyógyulni, hogy szeretetteljesen kézen fogod a gyermeki énedet, közösen szembenéztek a nehéz érzésekkel, dermesztő gondolatokkal és együtt, egymást támogatva kerestek megoldásokat. Mindkettőtöknek jót tesz. ❤

PS: Fontos leszögeznem, hogy a fenti példákban szereplő szülők vélhetően nem gonoszak, nem tudatosan és rossz szándékkal elhanyagolóak, bántalmazóak, hanem saját démonaik foglyai voltak. Valószínű, hogy nekik is komisz gyerekkoruk volt, háborúk, forradalmak, történelmi események, személyes drámák, rossz minták alakították az ő sorsukat is. 🙁 A transzgenerációs átkot azonban valahol meg kell törni. Talán, éppen te vagy, aki erre képes. 🙏

27/11/2025

Tanuld meg értékelni azt, amid van. Lehet (és néha kell is) többre vágyni, de tudj örülni a helyzetednek is. 🙏 A hála jó érzés. Átmelegíti az ember szívét, stresszmentesít, ellazít, örömmel tölt el. És nem kerül semmibe... 😊💖

26/11/2025

Félszemmel nézem a tehetségkutatónak álcázott szórakoztató tévéműsort, a Megafaktort. 🙃 És nem bííííírok kibújni a bőrömből és gondolkodom a pszichológusi fejemmel. 😈

Előre kell bocsájtanom, hogy se hangom, se hallásom. Ezt néhány évtizeddel ezelőtt, tanítóképzős énektanárom állapította meg. (Ennek ellenére átengedett a vizsgán, csak azt kellett megígérnem, hogy soha nem fogok éneket tanítani. Azóta is becsülettel állom ezt a fogadalmat.) 😁

Na de, térjünk vissza a főmenübe: először is a válogatókon rendre eltűnődök azon, hogy némelyik – az én botfülemnek is – vállalhatatlan énekest miért nem szeretik annyira otthon, hogy azt mondják neki: édesem, jól énekelsz a fürdőszobában, a gázkazánhoz képest, de ne égesd magad szénné ország-világ nyilvánossága előtt! (Jójó, tudom, ez egy szórakoztató műsor, kell a show. Mi nézők, úgy szeretünk ítélkezni és minősíteni, hát itt kapunk alkalmat az ócsárolásra és szörnyülködésre. 😛) De lehet, hogy a fahangúak simán be vannak oltva önkritika ellen. Vagy a hírnévért bármit? (Andy Warhol, amerikai képzőművész mondta egyszer, hogy mindenki híres lehet 15 percre.)

Másodszor: csodaszép hangok vannak, orbitális éneklések. De! Néha azt érzem, hogy a csodahang tulajdonosa maga sem tudja, egész pontosan nem hiszi el, hogy ő elég-e, alkalmas-e, de főleg tényleg ezt akarja-e. 😳 És ez a bizonytalanság lejön a színpadról. A hétköznapokban is megérezzük, ha valaki bizonytalan, instabil (akkor is, ha netán - túlkompenzálva - a nagyobbik arcát mutatja), érzékeljük, hogy valami nem oké, hogy zörög.

A Megafaktorok bő évtizede során volt jó pár ember, aki óriásiakat énekelt, frenetikus hanggal, de nem volt benne egy jó adag (egészséges) magamutogatási hajlam, szükséges exhibicionizmus. Ha Micike szuperhanggal rendelkező, ám szürke kisegérnek érezte magát, idegenül mozgott a színpadon, tulajdonképpen pokolba kívánta az egész szórakoztatóipari felhajtást, abból nem is lett – még 15 percre sem – valódi hírnév. 🙈 Ha valaki nem hiszi el magáról, hogy valamiben jó, plusz nem is akarja megmutatni magát, akkor abból ritkán lesz zseniális teljesítmény. Tisztára, mint a valóvilágban: hiába vagy ihletett fodrász/hegesztő/tyúkhúrtépkedő, ha nem bízol magadban és nem akarod/mered a tudásod javát megmutatni. Akkor maradsz középszerű, tisztes iparos. És hát nagyon kellenek ilyenek is! De a valódi tehetség az valami más...

De abból se nagyon lett semmi, ha valaki az óriási tehetsége mellé nem pakolta oda a melót. 💪 Kéremszépen, ingyen nem adnak semmit! Zsenialitás ide, pazar adottságok oda, vasakarat amoda, ha nem fonjuk össze szorgalommal, akkor a fene megette az egészet. 🥺 Akárcsak a valódi életben: lehetsz istenáldotta tehetség lóhereszedésben, ha nem csiszolod, nem gyakorlod be, az olyan, mintha nem is lennél tehetséges. Illetve rosszabb: ez esetben elpazarolt tehetségről beszélünk. A Természet/Univerzum/Teremtő ajándékozott neked valami különlegeset, te meg nem tudsz vele élni, mert lespórolnád az energiát. Hát nnnna…

És még egy gondolat, amely bőven érinti kedvenc gumicicáim* egyikét: az önazonosságot. 😎 Úgy nem lehet kiállni a színpadra, hogy valaki más akarsz lenni, mint aki vagy. Illetve ki lehet, de megint csak zörögni, csikorogni fog az egész, mert te TE vagy, nem más. Valakit tökéletesen lemásolni is egyfajta tehetség, de akkor csak klón vagy, nem hamisítatlanul egyedi. Nem kell a legtehetségesebb énekesnek lenni, ha valami sugárzik belőled, amit csak belőled tud sugározni: szív, lélek, jelenlét, elszántság, bármi. Önazonosság. 🤘 Ez esetben az, hogy úgy tudod megmutatni valamilyen adottságodat, tehetségedet, ahogy azt csak és kizárólag te tudod. Hogy elvállalod és kirakod a világ elé magad, hogy tessék, ez vagyok én. Én így vagyok én. S hogy a világ hogy reagál rá? Nos, az egy másik (szintén hosszú) poszt témája lehetne…

Ti mit gondoltok a tehetségről és a tehetségkutatókról?

*gumicica = (más néven becsípődés) fontos és szeretett téma, amit szívesen rágcsálok, csócsálgatok, újra és újra előszedve. Mint a kutyusod kedvenc játéka.

25/11/2025

Tökmindegy, hogy hány éves vagy, csak lépj túl az így-szokás, úgy-illik berögződésein. De főleg a mit-szólnak-hozzá dermesztő kérdéskörén. Öregedj vidáman! 💓

24/11/2025

34.000 elég ütős szám, és bármilyen skálán az lenne, igaz? Azt állítja egy egyetemi felmérés, hogy har-minc-négy-ezer féle/fajta minőségű érzelem létezik bennünk, emberekben. 😎🧐 Hmm és hűha. Tényleg ennyiféle érzelmet vagyunk képesek előállítani?

Hozom a matekot. 😁 Vannak az alapérzelmeink. Számos kutató matatott ebben a témában és 6-10 darab alapérzelmet azonosítottak be azon a logikán, hogy ezek:

✅ Univerzálisak, azaz minden emberi kultúrában, de még az állatvilágban is fellelhetőek, ráadásul ugyanolyan arckifejezéssel párosulnak;
✅ Biológiai szempontból megalapozottak, azaz velünkszületettek és élettani tünetekkel (pl. szaporább szívverés, emelkedett vérnyomás) járnak;
✅ Evolúciósan alakultak ki, azaz evolúció anyánk azért biztosított számunkra (alap)érzelmeket, hogy túléljünk, szaporodjunk, és képesek legyünk alkalmazkodni.

Igen, ennyire egyszerűen, mondhatni banálisan vagyunk összerakva. 😅

A tudományos konszenzus ma 8 alapérzelemről beszél, ezekről: öröm, szomorúság, elfogadás, undor, félelem, harag, meglepetés és kíváncsiság. De a sorban (jééé, nahát?! 😱 ) nem szerepel a szeretet, a féltékenység, a szégyen, a büszkeség és a többi, manapság oly sok bonyodalmat okozó érzelem. Nos, ezek emberi fejlődésünk során később alakultak ki, az emberi kapcsolatok, az együttműködés és a kommunikáció érdekében. Ebből adódóan már nem teljesen univerzálisak, hiszen a megélésük, a megjelenésük (ld. mimika, testbeszéd) függ az adott kultúrától, egyéntől és szocializációtól.

Van egy csomó olyan érzelem, ami csak kisszámú embercsoportnál található. Ezek sorában személyes kedvencem egy új-guineai törzsnél található érzelem, a „vaddisznónak lenni”. Amikor ez felbukkan, akkor a fiatal felnőtt férfiak megvadultan rohangálnak, rongálnak, megtámadnak embereket, nyilakat lődöznek. 🐗 De ilyen a japán „amae”, amely egy másik ember iránt érzett teljes elfogadás sajátos örömét jelzi. A nyugat-ausztrál bennszülötteknek van egy beazonosított, hirtelen fellépő félelme, ami arra ösztönzi az egyént, hogy felkeljen, és megkeresse a félelem okát. Ez a jól csengő, ám kimondhatatlan „nginyiwarrarringu”. Lehet, hogy neked is van ilyened? Ezek mind magasabbrendű, komplex érzelmek, amik már jó sokan vannak. 😳

Az alapérzelmek kiválóan tudnak kombinálódni egymással. Lásd öröm + bizalom = szeretet, meglepetés + szomorúság = csalódottság. Így születnek újabb és újabb érzelmeink bármely pillanatban, és tessék, így jutunk el a 34 ezerig. A szinte érhetetlenül sok kombinációt tovább bonyolítja, hogy mindenféle új csoportosítást, dimenziót is fel lehet vázolni, amelyekbe újabb és újabb beazonosított érzelmet lehet begyömöszölni.

Végül csak kijön az a matek. 🙈 Szerintem az egészből az a legfontosabb, hogy vajon hogyan fogjuk fel és értelmezzük az érzelmeinket? Tegyük fel, hogy összeszorul a gyomrom, a szívem hevesebben kezd verni. 💓 Vajon a szerelmem közeleg vagy egy barlangi kardfogú tigris? Szerelem ez, vagy félelem? Érzem, hogy vörösödik a fejem, kimelegszem. 😊 Szégyen ez, vagy sz*****is vágy? Abban a pillanatban, amint felismerem a jelenlétét, beazonosítom és értékelem az adott érzelmet, akkor már tudom kezelni: szabályozni, kontroll alá tenni, sőt átértékelni vagy átméretezni. Rögtön ezután nem dobálnak bennünket kényük-kedvük szerint az érzelmeink, hanem mi irányítjuk őket. Mind a harmincnégyezret. 🫢

Gyere, játsszunk egyet❗️ Csak egyetlen napig listázd azt az érzelmet, ami benned keletkezik (igen, mindegyiket), ami felbukkan benned. Érezd meg, különböztesd meg a többitől azzal, hogy megpróbálod nevén nevezni, meghatározni. Írj egy listát, és nézzük meg hány darab lesz belőle a nap végén. Zűrös lesz vajon? Túl sok vagy túl kevés lesz a nap végére? Mi a leggyakoribb érzelmed? Mennyire intenzív? Ugye milyen izgalmas így ránézni az érzelmeidre? 🤗

️

23/11/2025

Ezt ma találtam a neten és nagyon tetszik... ❤

"Micimackó egy ideig a tükör előtt állt, tanulmányozta a medvét, aki visszanézett rá.

„Azt hiszem, megváltoztam egy kicsit - mondta halkan.
'Kicsit kerekebben, kicsit lassabban...
de még mindig én vagyok. ’

Megdöntötte a fejét, gondolkodva.
'Sok mindenen mentél keresztül, ugye?’ mondta a tükörképének.
„Vitted a szomorúságot, osztoztál a nevetésen, és mentél tovább akkor is, amikor nem érezted magad nagyon bátornak. ’
A tükörben lévő medve mosolygott - egy kicsi, őszinte mosoly.
"És erre - suttogta Micimackó -, erre büszkék lehetünk. ’

Egy mancsát finoman az üveghez helyezte.
„Lehet, hogy nem vagy tökéletes - mondta -, de kedves vagy.
Mélyen törődsz vele.
És megpróbálod - még azokon a napokon is, amikor nehéznek érzed a próbálkozást. ’
Micimackó vett egy mély levegőt és bólintott.
„Azt hiszem, továbbra is te leszek – mondta.
'Mert jól csinálod, drága maci. ’

És ezzel elfordult - egy kicsit könnyebb, egy kicsit jobban megbékélt a medvével, aki mindig is volt. "

(A forrást nem tudom biztosan, próbáltam rákeresni, talán Mikolics Éva az eredeti forrás.)

22/11/2025

Napi dicsekvés 😊
Ez a HVG cikk a könyvem, illetve egy velem való beszélgetés alapján készült. 😊 A teljes cikk fizetős, de nagyon hasznos tudnivalókat osztottam meg. És ha a könyvemet is elolvasod, mindent fogsz tudni arról, hogy hogyan lehet jól öregedni. 😃

Öregedj sikeresen - Kezdő öregedők kézikönyve címen keresd a Libri, Líra boltokban és a nagy online könyves webáruházakban. Szerintem karácsonyi ajándéknak is klassz. :-)

Egy hosszú folyamat az öregedés, és annál könnyebb optimálisan megélni, minél inkább tudatában vagyunk, épp hol járunk életünk ívén. Milyen küszöbélményekkel érkezik az időskor, és mennyit számít, hogyan éltünk korábban? Mit tehetünk ma, hogy bölcs és elégedett öreg...

21/11/2025

Alsóbivalybasznádi irodánkba dolgozót keresünk. Jelentkezni: önéletrajzzal. És egy gmail-es cím. – jött szembe velem egy álláshirdetés. 🙈 Számtalan kérdésem lenne a lehetőséggel kapcsolatban, de a bennem lakó, idegrohamközeli HR-s éppen válogatott átkokat mormol a hirdetés feladójára. 👎 Legyen ez elrémisztő példa arra, hogy hogyan NEM SZABAD munkatársat keresni.

Pszichológiai szempontból azonban kiváló példázat arra, hogy mit gondolunk arról, hogy mi van a másik ember fejében. Ami nekem nyilvánvaló, az neked teljesen ismeretlen, ám én azt gondolom, hogy neked is nyilvánvaló. Ami nekem evidencia, az neked tök idegen, miközben én azt feltételezem, hogy neked is evidencia. Én pontosan tudom, hogy milyen irodáról, milyen dolgozóról, milyen állásról van szó. És ha én tudom, akkor te is tudod. Vagy nem. Főleg nem. Nagyon NEM. 😁

Ez a jelenség gyakran felbukkan, s még csak tudatában sem vagyunk. Ha én magabiztosan használom a reziliencia, a rumináció, intrinzik, akkomodáció fogalmakat, az nem jelenti azt, hogy mindenki megérti szakmám kifinomult szakkifejezéseit. Én is rendkívül bután nézek, amikor hollanderről, kartecsniről, vápaszaruról, csőszegecsről esik szó. (Mondjuk ezt utóbbiban a csőszt értem, de mi az az egecs? 🙃 )

Teljesen hétköznapi szituban is belefutunk abba a csőbe, hogy feltételezzük, hogy mindenkinek a fejében ugyanaz a mozi fut. Barátnővel megdumáljuk, hogy nyolckor találkozunk a budapesti Hősök terén. Az én lelki szemeim előtt a felkelő nap által megvilágított Szépművészeti Múzeum jelenik meg, mint találkozási pont. Barátnőm számára azonban a nagy, oszlopos emlékmű, alkonyi fénye testesíti meg a megjelölt helyet és időt. Aztán csodálkozunk, hogy nem találkozunk. 😂

Még nagyobb galibát tud okozni, ha ennél bonyolultabb fogalmak kerülnek szóba. Itt van mindjárt - oly’ nagyon kedvelt szavunk - a szeretet. ❤️ Szeretsz? – kérdezi a lány, akiben egy nyálasan romantikus, tengerparti naplemente, kézenfogós andalgás, lángolóan érzelmes halivúdi film fut. Szeretlek. – mondja a fiú, akit viszont az egészen-kellemes-veled-ez-az-egy-éjszaka élménye melegít fel. Aztán jön a meglepetés: de-hát-azt-mondtad,-hogy-szeretsz?! 😭

Szóval: kommunikálj egyértelműen, fogalmazz pontosan! ❗️ De legfőképpen soha, de SOHA ne tételezd azt fel, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodik, mint te. A világ attól (is) szép, hogy sokan gondolunk sokfélét. 🌈 Csak értsük meg egymást. Szó szerint és átvitt értelemben is...

20/11/2025

Öleltél-e már meg hisztiző, magán kívül ordító kisgyereket? Fejezted-e már ki szeretetedet fáradt-nyűgös, aktuálisan utálatos párod iránt? Megsimogattad-e a tesódat, amikor az épp dühöng, pöröl veled? 🤔
Könnyű szeretni valakit, amikor békés, nyugodt, cukibogár. És milyen nehéz szeretni, amikor tüskés, mogorva, bezárkózó... Pedig tényleg pont akkor igényli a leginkább a felé áradó pozitív érzelmeket...