11/11/2025
Azon gondolkoztam, hogy mitől lehet jó egy párkapcsolat. Nagyon sokáig nem voltam egyedül, igazából nem is ismertem azt, milyen nem párkapcsolatban élni. Viszonylag korán, már 18-20 évesen egy nagyon komoly és igazi szeret***eljes kapcsolatom volt, ami csaknem hat évig tartott, együtt is éltünk. Utána is főleg ilyen összeköltözős, hosszú párkapcsolataim voltak.
Visszatekintve próbálok rájönni, mitől lenne jó most nekem egy párkapcsolat. Most nem azért nincs, mert túl válogatós lennék, bár ez is lehet, de most olyan vagyok, mint, aki a hosszabb vágta után megpihen. Vannak próbálkozásaim, nem zártam le, de félresikerülnek. Én azért szeretek egyedül lenni. Szeretek valakivel is lenni, de most az egyedüllét nagyon sokat ad. Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem most a jóga a férjem és még nem tudok bárkit ide a jóga mellé beengedni. Ma még nem, csak holnap.
Sosem gondoltam, hogy én egy tipikus feleség lennék, bár nem tudom, milyen a tipikus feleség és, hogy van-e ilyen, de nem gondolnék magamra olyan emberre, aki mindenét mindig meg szeretné osztani egy másikkal, ennél sokkal introvertáltabb, talán szabadabb és függetlenebb, önállóbb is vagyok. Bár az is lehet, hogy még nem találtam meg azt a partnert, akivel lehetne így együtt élni.
Azt látom a környezetemben, hogy már nem olyan könnyen kapcsolódnak az emberek, mint fiatalon, mintha egyre nehezebb lenne párt találni, és nem csak azért mert az olyanok elkeltek, akiket mi is szívesen választottunk volna, csak akkor még nem álltunk készen elköteleződni. Bár lehet, ez is igaz lehet, de talán az igazabb, hogy az ember mintha egyre introvertáltabb lenne. Introvertáltabb abban az értelemben, hogy egyre finnyásabb és egyre kevésbé elnézőbb, intoleránsabb a külvilággal és magával szemben. Az ember felnőtt fejjel már látja a hibáit, és nagyon kritikus tud lenni.
Hiába romlik a szeme, mintha mégis egyre élesebben látna vele.
Ez nem az önszeretet hiánya, ez tényleg inkább tolerancia kérdése. És ha magammal nem vagyok elég toleráns, hogy tudnék az lenni egy másikkal szemben.
Ha valakivel korán találkozunk, házasság, kert, kutya, gyerekek után már talán összecsiszolódik két ember, teljesen más egy, vagy két válás után újrakezdeni. Az ember türelmetlenebb sokkal a másikkal szemben, kevésbé viseli el a másik "hülyeségeit". A kis dolgokból nagy lesz. Talán nehezebben enged el folyamatokat, olyanokat, amiket előtte könnyebben elengedett. Egyre rugalmatlanabbak leszünk? Pedig pont, hogy érettebben, tudatosabban is lehetne kommunikálni, de talán pont ez is a neheze.
Ha valaki magát nehezen bírja el, hogy tudna könnyen egy másikat elbírni?
Szerintem egy jó párkapcsolat lényege az, hogy megtaláld magad a másikban. Hogy ne vessz el benne és hogy ne is különbözz tőle teljesen.
Én egy érzést keresek, az otthonosság érzését, az az unásig ismételt közhely, hogy magamnak érezhessem magamat mellette. Ezt értem otthonosság alatt. Hogy igen, elfogadjon olyannak, amilyen vagyok. És én is el tudjam fogadni őt. Teljesen. Hogy tudjon lelkesedni azért, amilyen vagyok és én is tudjak lelkesedni érte.
Sokszor halljuk azt, hogy előbb magunkat kell szeretni, ahhoz, hogy valaki más is tudjon szeretni. Ez lehet, hogy így van, de szerintem az a hangsúlyosabb, hogy megtaláld magad abban a kapcsolatban, hogy magadra találj a másik mellett, neked nem kell késznek lenned, nem csak úgy léphetsz bele egy kapcsolatba, hogy te kész vagy. Mit jelent ez egyáltalán, hogy kész. Sosem vagyunk készen. És ez a másikra is igaz, hogy a másik is megtalálja magát benne és benned.
Hogy természetes legyen. Hogy ne kelljen erőszakolni semmit. Hogy ne legyen nehéz, hanem áramló legyen. Hogy ne legyenek elhallgatások, hogy őszinte legyen. Hogy bizalom legyen, megnyílás legyen.
Hogy képes legyen a másik az te szemeden keresztül is nézni a világra és, hogy tudj te is az ő szemén keresztül látni. Hogy engedd meg ezt neki és ő is engedje. Hogy mindent megoszthatsz, amit meg szeretnél osztani és nem kell úgy érezz, hogy mindent mindig kötelezően meg kellene. Hogy a másik önálló is tudjon lenni, nélküled is tudjon lélegezni. Hogy ne tőled fügjön. Hogy hibázni ér. Hogy nem kell tökéletesnek lenni.
Hogy tudjon bocsánatot kérni és te is tudj bocsánatot kérni, persze ehhez tényleg az is kell, hogy láss a másik szemén keresztül. Hogy akarj azon keresztül látni.
A jó párkapcsolat olyan mint egy utazás, két vándor, akik egy úticél felé, ugyanazon az úton, ugyanakkor, ugyanazokkal a járművekkel együtt akarnak haladni.
Ezért véleményem szerint olyan a jó párkapcsolat, mint egy jó ház, ami négy pilléren nyugszik.
1. A kiásott alap, ami a közös értékrend.
2. A ház anyaga, ami egymás szeretete, elfogadása és tisztelete.
3. A ház stílusa, vagyis, hogy közös a cél.
4. A ház berendezése, amit a két ember beletesz.
Bármelyik nem stimmel, nem egyezik a ház vagy fel sem épül, vagy előbb-utóbb összedől.
Elkezdem keresni a telket.
Brávácz Alexandra
