21/10/2025
Ritkán osztok meg idézeteket. Szeretem a saját szavaimmal megfogalmazni a tapasztalataimat. Úgy érzem igazán az enyémnek.
Most mégis megosztok Feldmár András írásából néhány részletet, amely - ugyan az ő olykor sarkos és provokatív nyelvezetével, de - pontosan azt írja le, amit egyre inkább tapasztalok: nem elég önmagunkon dolgozni, szükség van egy élhető szociális hálóra, amely megtart.
A mérgezett vízben élő halat nem lehet gyógyítani...
,,A trauma nem az emberben, hanem az emberek között történik. Ha van egy olyan szükséglet, ami nem lett kielégítve, az örökre megváltoztatja az embert. A traumát nem lehet úgy kezelni, mint egy orvos, hogy a trauma egy betegség, amit majd meg lehet gyógyítani. Egy gyerek, akit nem szeretnek, az kiközösítve érzi magát. Nincs közössége. Ez egy óriási fájdalom. Ha a trauma nem bennem van, hanem közöttünk, akkor a trauma "gyógyulása" is közöttünk kell, hogy megtörténjen.(...).
És mit jelent az, hogy én megtalálom magam? Ki vagyok én és ki a magam? Sigmund Freud már 100 évvel ezelőtt is tudta, hogy minden ilyen mondat, hogy „gyűlölöm magam”, vagy „nem bízom magamban”, az mindig egy hazugság. Szerinte azért hazudunk így, mert nem merjük kimondani a szociális kapcsolatainkban, hogy ki utált engem, vagy én kiben nem bízhattam. Ahelyett, hogy azt mondanám, az anyám utált engem, azt mondom, hogy én utálom magam.
Lehet, hogy arról van itt szó, hogy nagyon fáj, hogy elvesztem, és senki nem keresett engem. (...)
Nekem kell megtalálni magam – ez így egy őrület.
Akkor, amikor engem valaki bánt, akkor az egész társadalomnak meg kell mozdulnia, hogy énnekem bármi reményem legyen arra, hogy újra összeköttetésben érezzem magam az emberiséggel. Tehát nem magamat kell megtalálnom, hanem meg kell találnom azokat a kapcsolatokat, amiket elvesztettem, mert engem bántottak. És nem tudtam senkivel sem megbeszélni, senki nem vigasztalt meg, senki nem vette észre, és kiestem az emberiség szövetéből. (...)
Mit tehet az ember, hogyha bántották? Mit tehet az ember, ha nem kapta meg azt a szeretetet, amire egy embernek szüksége van? (...)
Az első dolog, ami terápiában, vagy az életben kell, hogy kialakuljon, az a biztonság és a bizalom légköre. Hogy legalább amíg ezen gondolkodunk, hogy hogy lehet a bántásból és annak következményeiből kikászálódni, addig legyen valaki, akiben most megbízunk, és legyen valamennyi biztonság az életünkben. Tulajdonképpen egy valódi barátságra van szükség.
Tehát az első dolog az az, hogy biztonságban érezze magát az, akit bántottak, hogy elhiggye, hogy a pszichiáter, a pszichológus, a terapeuta, a barát nem fogja őt bántani, és hogy egy szolidaritás alakulhat ki közte és a terapeuta között. Emberi szolidaritás. Az nem elég, hogy én meghallgatom, amit valaki mond nekem négyszemközt. (...)
A biztonság és bizalom légkörének kialakítását a terápiában, vagy a terápián kívüli életben nem lehet siettetni. Ez vagy megtörténik, vagy nem. Itt nem lehet az ember türelmetlen. Néha évek kellenek ahhoz, hogy a páciens mélyen meg tudjon bízni a terapeutában. Néha megtörténik két hét alatt. Soha nem lehet tudni, annyi időbe telik, amennyibe telik, és annyi időt kell adni, amennyi idő kell hozzá. Ez nem autószerelés. Ez egy emberi dolog, és nem lehet erőltetni. Abban a pillanatban, amikor én bármilyen módon sürgetném a páciensemet, ugyanolyan ragadozóvá válnék, mint azok, akik őt bántották. Abban a pillanatban, hogyha én türelmetlen vagyok, akkor már szégyent keltek a páciensemben. (...)
Ez automatikusan történik nem kell trükk, nem kell módszer, nem kell technika, nem kell pszichedelikum, nem kell semmi. Mert van egy kapcsolat, a páciens életében. Nem csak a terapeuta szobájában! Hanem lett a páciens és a terapeuta között egy valódi, emberi szolidaritásra épülő, biztonságos és bizalmas kapcsolat. És akkor az illető automatikusan elkezd emlékezni, és elkezd gyászolni. (...)
A következő fázis az, hogy akkor jövök rá, hogy megváltoztak a kapcsolataim. A barátaimmal, szeretőimmel, másokkal, a kapcsolataim vékonyak lettek. Hiszen miért kapcsolódnék mélyen bárkihez, ha bármelyik pillanatban egyedül maradhatok? Annyira tudtam, hogy milyen törékeny egy kapcsolat, hogy inkább védtem magam a kapcsolatoktól, minthogy odaadjam magam egy kapcsolatnak. Csak a gyász után merek másképp kapcsolódni emberekhez, mint addig. Tehát ez a harmadik fázis azok számára, akik próbálnak kilépni a bántás következményeiből. Új és más és mélyebb kapcsolatokra leszünk képesek. Itt sem kell semmi trükk, módszer, vagy technika, ez is automatikusan történik. (...)
Nem bennünk, hanem a környezetünkben, a kultúránkban kell valaminek megváltoznia ahhoz, hogy kevésbé féljek attól, hogy megint bántani fognak. (...)
Szolidaritásra van szükség. Találni kell olyan embereket, találni kell olyan munkát, találni kell olyan csoportokat, ahova szívesen lehet tartozni anélkül, hogy eltűrnéd, hogy bántsanak. Hogy ne kelljen egy kapcsolatért a szabadságoddal fizetni. Mint ahogy Jean-Paul Sartre, Nobel-díjas író, filozófus mondta az élete végén: onnan tudod, hogy valaki szeret, hogy szabadabbnak érzed magad a társaságában, mint amikor egyedül vagy. Vissza kell találnod az emberiség szövetébe."
