08/10/2024
SZABADSÁG SZERELEM 2.NEKIFUTÁS
Ragyogó napsütésben csodálhattam meg ma, két szitakötő szerelmi életét a medence partján. Együtt szárnnyaltak a víztükör felett, látszólag önfeledten, játékosan, és szinkronban. Az elöl repülő hosszú kecses teste végére kapaszkodva melső lábaival a másik, fejét szorosan párja potroha végénél tartva cssodáslatos páros szárnyalást mutattak be. Nem tudom ki irányított, de szinkronban voltak, a két pár szárny együtt dolgozott, egyként mozogtak, mikor észrevettem őket, jól meg kellett nézzem, hogy valóban ketten vannak-e, de egyként repültek. Időnként megközelítették a vízfelszínt, mint a leszállni készülő repülő, és a hátul repülő potroha végével a vízre ütött finoman, de jól megfigyelhetően. Mindig csak a hátul lévő potroha vége érintette a vizet. Percekig ismételték ezt a mozdulatot, közben táncot járva a levegőben.
Milyen egyszerűen szépen könnyedén csinálták!
Mi van velünk emberekkel?
Az álmainkban biztosan meg van ez a kép, tehát igaz!
De hogyan juthatunk el az én vagyoktól a mi vagyunk önfeledtségéhez, úgy hogy közben az én teljes szabadságot él át?
Azt gondolom, hosszú út, saját árnyékunk teljes feltérképezése, fénybe hozatala. Mert mikor játszótársat választunk, öntudatlanul is az árnyékunkra választunk, illetve ahhoz hasonlóra. (ennél tovább tegnap nem jutottam, ma folytatom,) Milyen is az ember? (Isten formálta az embert a maga képére) vagy ( Mindenki rendelkezik Buddha természettel, ergo potenciális Buddha).
Frázisok, de valójában az emberi tudat tértől, időtől független, nem meghatározható, mindent magába foglaló.
Nevezem inkább gondolatfolyamnak, képzeletnek, az érthetőség végett.
A teljességből választunk „ÉN” vagyokságot. A nem-én megjelenik körben körülöttünk. A boldogságot is, és a teljességet is keressük. Amiben felismerjük magunkat, komfort zónánk, a világ integrált része, ez a boldogságunk, vagy amivel boldogulunk. (itt jön képbe az integrál elmélet, vagyis módszer, ha lehet így hívni, hála Ken Wilber munkásságának.)
A választással együtt megjön az árnyék is, az „én vagyok” választásunk energetikai hiányai mágnesként vonzák azt az árnyékot, ami kiegészíti saját szemszögeinket az ellenpontokkal, pusztán a teljesség átéléséért az egység törvénye jogán.
Az élet napi küzdelem önmagunkkal és a világgal, a boldogságért, önmagunkság kifejezéséért, és megvalósításáért, beillesztéséért, a teljességért. Aminek a megvalósítása az integráció, vagyis Buddha.
Befelé dolgozunk, önismeretnek hívjuk, valójában a világ teljességének az ismerete, mert kívül jelenik meg kapcsolatainkban, hogy hol is tartunk éppen.
Hát így jelenik meg a szabadság és szerelem egy kötélen, ahol az aktuális kapcsolat egy tanulópálya köztünk, hogyan tudjuk elfogadni a másikban azt, amit tagadunk magunkban. Elfogadni, hagyni idomulni, mégsem akarni megjavítani, még ha fájdalamas is néha az én vagyok expandálása. Az izmok (önakarat) nyújtásának fájdalma analóg, evvel a lelki expandációval, testi-lelki örömérzetként átélve a gyakorlat eredményét.
Szumma: Bár az énvagyok szempontjából, ez egy folytonos libikóka harc az így akarom, és az idomulok között, végül megmutatkozik, hogy igazán együtt képes megjelenni, teljes énvagyokság és teljes elfogadás egyidejű csodájában.
Ezek az isteni pillanatok, vagy Buddha természet kibontakozásának átélése, ahova minden született ember belül törekszik.
