06/12/2025
"A Buddha természet milyen? Talán ilyen.
- hát igen, ezért nem lehet ezekről szavakkal beszélni. Buddhát sem értették meg a legtöbben, ma is csak próbálják, de Buddha természetet csak kevesen kapnak.
- Ajjaj, de még hogy, még az egész életüket szerzetesként élők sem. Aki pedig megkapja, az már nem akar beszélni róla, nyilvánosan biztosan. Nem azért, mert titkolja, nem mert álszerény, csak mert nincs rá szó, ha van is, a hallgatónak nincs meg hozzá a megértése, vagyis a tapasztalata, csak az egó szintjén érti meg, mint például egy matematikai képletet, de nem tudja, hogy azt a gyakorlati életben hogyan alkalmazzák.
- ezért beszélnek másról a tanítók, olyanról, ami megérthető?
- Igen, mert mindenkinek a megértési szintjének megfelelő tudást kell átadni, különben olyan mintha egy lyukas edénybe töltenél vizet. Felesleges próbálkozás. Emlékszel: volt már koszos edénybe töltött tiszta tea, aminek szintén nem sok értelme van, és most van lyukas edényünk is, mert nincs, ami megtámassza alulról a teát ezért kifolyik. Tehát a Buddha természetű (vagy Krisztusi természetű stb.) embereket nem lehet könnyen megtalálni, mert szavak nem vezetnek hozzá, ő sem beszél róla, azt csak megérezni lehet a környezetében, a békével és szeretettel teli légkörben, körülötte mindig minden megoldódik, pedig ő nem tesz annak érdekében semmit. Tehát az ő elvárása is okafogyott. Így hát mindene meg van, nem szó szerint, de az ő számára teljességgel. Mert pont elégedett azzal, amije éppen most van. Ezért aztán kap bőségesen, mert soha nem lesz vágyakozó, sem ragaszkodó. Ehhez az egészhez a fordulópont az ő megértésében épp a ragaszkodás elengedése volt, a tárgyakhoz, önmagához, a testéhez, másokhoz, a gondolataihoz, az egójához, sőt a "tudáshoz" való ragaszkodás elengedése is.
- de ez ellentmondásos, mert ha a tudáshoz sem ragaszkodik, ha a tudás után nem vágyakozik, akkor tenni sem fog érte, akkor tanulni sem fog!
- Ez csak látszólag ellentmondás annak a számára, aki még nincs az úton. Az ilyen gyakorló ettől még törekszik, mert tudja, hogy nem a hegy csúcsa a lényeges, nem a célba érkezés, nem maga a cél a fontos, hanem az oda vezető út. Az elérhetetlennek tűnő hegycsúcs utáni vágyakozás nem tántorítja el, mert az útra koncentrál.
- tehát ő nem beszél magáról, nem ragaszkodik, nem vágyakozik, elégedett azzal, ami van, nem a cél a fontos számára, hanem az út. Milyen lehet ilyen embernek lenni?
- Spirituális értelmezésben az ilyen ember önmaga számára fizikailag halott, a teste is, az egója is, "csak" az Isteni része él már benne. Az sugárzik. És ami vicces, hogy "Az" mindenkiben ott van most is, mindenki olyan, de az egója elnyomja, vagyis az elme megnyilvánulásai: az elme tapasztalati útján a születéstől kezdve szerzett benyomások, no meg a fizikai születés előtti múltban kapott lenyomatok, emlékek, meg persze a jelenben az elme által megjelenített külvilág jelenségei. Mindez nem az Isteni valóság. És ami nem az Isteni valóság az a valótlanság vagy azt is mondhatjuk, hogy "tudatlanság". A tudás pedig az Isteni látása. Az Istenin keresztül látni és tapasztalni mindent. Ekkor a valóságot látva nincs ítélkezés, nincs jó vagy rossz, nincs tulajdon, nincs elvárás, nincs ragaszkodás, sőt a hétköznapi értelemben vett cselekvés sincs, mert nem az egó cselekszik, nem az egó beszél, hanem az Önvaló, az Isteni.
- akkor mit éreznek az ilyen emberek? Állandóan boldogok?
- Ez nem állandó extázis, nem is túláradó boldogság érzés. Ettől még lesznek emberi érzések, amelyek a fizikai létezés természetéből adódnak, de már ezen érzések, gondolatok létrejötte is tudatossággal történik, ahogy minden más a tudatosság terében születik meg, mondhatjuk azt is, hogy a szívben, ahol az Isteni lakozik. És ezekhez az emberinek látszó jelenségekhez sem lesz ragaszkodás, sem elvárás, csak történnek, mert az a természetes. Ez nem azt jelenti, hogy az ilyen ember növényként éli tovább az életét, akit ha nem öntöznek, akkor elszárad, ha belerúgnak, akkor letörik egy szára és nem tud tenni semmit, csak tűri és tűri... Mert ilyen ember is van, és azt gondolja, hogy ez az ő Önvalója, ez az ő Buddha természete. Egyébként nagyon-nagyon együtt érzek a növényekkel, mert tudod, a növények a megnyilvánuló élet legmagasabb rendű létezése. Pedig a mi emberi létformánk úgy tartja, hogy a növény alacsonyabb rendű létezés, mint az emberi, de rosszul tudják.
- igen, egyet értek veled, mert a növények önzetlenül adnak és semmit nem várnak érte cserébe, csak úgy léteznek, minden elvárás nélkül. Életet adnak mindenkinek. Ezért mondod, hogy a növényi a legmagasabb rendű létezés?
- Részben igen. Ha csak legalább ennyit meg tudnánk valósítani mi emberek! Önzetlenül tisztelni, szeretni nem csak a kiválasztottakat, de mindenkit! De a valóság ettől sokkal megdöbbentőbb, sokkal több! A növények megtanultak úgy létezni, úgy élni, úgy növekedni és úgy adni életet minden más létező számára, hogy ahhoz nekik nincs szükség más életek elvételére. Még a növényevők is életek árán maradnak életben. Minden fizikai létező élete mások élete árán maradhat fent, kivéve a növényeket, akik úgy élnek, hogy nem vesznek el, csak adnak, majd visszaadnak, és így lesznek részesei az örök körforgásnak. Az elfogyasztott növényi táplálékban, a belélegzett friss levegőben, mindenben ott van a természetük. Benne élnek minden létezőben. Így tehát Ők biztosan a valódi Buddha természet."
