27/10/2025
Ma beugrott a Linkin Park - Numb c. száma a lejátszási listámba, és a szöveget énekelve deja vu érzésem támadt, olyan sokszor hallottam már ezeket a gondolatokat.
A kapcsolat az összeolvadás és a különválás tánca. Nem csak két ember van benne, hanem ott van kettejük között, körül a kapcsolat maga, mint egy harmadik szereplő.
Az összeolvadás, az egyvé válás extázisa mindannyiunkat vonz, de ez nem tartható fenn örökké.
Ezt követi a különválás: amikor a közösen megtapasztalt élményt, mindazt, amit az egyvé válás adott, és amivé váltunk általa, visszaintegráljuk önmagunkba. Építjük tovább magunkat és az életünket. A tükör, amit a másik tartott, közelebb visz önmagunkhoz. Ezeket beépítve a következő alkalommal magasabb szinten tudjuk visszahozni társunkhoz, és ezen az új ponton ismét összeolvadunk vele. A tánc folytatódik.
Nagyon idealisztikusan hangzik, ugye? 🙂
Nem lehetetlen elérni.
Ha viszont a múltunk, az egónk, megszokásaink, játékmódjaink, félelmeink és fájdalmaink irányítják tetteinket, akkor nem tudunk ide eljutni. Anélkül biztosan nem, hogy tudatossá válnánk felőlük és aktívan próbálnánk változtatni.
A feminin egyik legnagyobb félelme az elhagyatás, a maszkuliné pedig az elnyeletés. A dal ez utóbbiról szól.
Itt most nem nők és férfiak kapcsán beszélek; nemtől függetlenül mindannyiunkban megtalálható mindkét minőség, azok egészséges és sérült részei egyaránt, mindenkiben más-más arányban keveredve egyedi koktéllá.
Azt a jelenséget, működés módot, melyet a maszkulin és feminin félelme motivál, pszichológia elkerülő és szorongó kötődésként írja le.
A zenénél maradva: az író kétféle félelem miatt érzi magát fojtva.
• Egyrészt megjelenik a maszkulin vágy, hogy biztos teret hozzon létre, megteremtse azt, amire a másiknak szüksége van, de ez itt sérül, mert úgy éli meg, hogy sosem elég jó amit tesz, nem felel meg a partnerének, és arra a következtetésre jut, hogy ő maga sem elég jó.
Egy olyan térbe menekül, ahol már sem a külső kritika, sem a belső bizonytalanság nem éri el.
• Másrészt ott van az elnyelés félelme: attól tart, hogy az egység, a „mi” állapotából nem tud visszatérni az „én”-be, és az mint olyan megszűnik. Ez nemcsak a maszkulin félelem, hanem azoknál is gyakori, akik kapcsolatabúzust vagy kontrolláló helyzeteket éltek át. A szorongó kötődésűek gyakran mindent megtesznek a partnerük kényelméért és a konfliktus elkerüléséért, még ha saját határaikat átlépik is, és saját igényeikről, vágyaikról mondanak is le a másik kedvéért. Ennek általában elkerülhetetlen vége a neheztelés és az élmény, hogy elveszítette önmagát. Ez kicsit rezonál a feminin félelemmel: az elhagyástól való félelemmel.
Láthatjuk, hogy ezek a párok hogyan egészítik ki egymást: a közeledés és távolodás, az „én” és a „mi” tánca, a kapcsolódás és leválás tánca. Mindeközben más dolgok irányítják őket, másfelé tartanak.
• „Szeretve akarok lenni és szeretni akarok, még akkor is, ha feláldozom magam a másik oltárán.” Ez nem összeolvadás, nem emelkedés – itt a másikba olvadok be, magamról lemondva.
• „Szeretve akarok lenni és szeretni akarok, de félek, hogy elveszítem magam, kontrollt veszítek, ezért távolodok, távolítom a másikat magamtól.” Akár érzelmileg, akár fizikailag, akár mentálisan pl. a hiányosságait hangsúlyozva. Itt a különválás nem arról szól, hogy külön is növekedjünk és erősödjünk, hanem hogy a működés konzerválja a kapcsolatot, nem engedve tovább, és leválasztja az egyedüllétből, így nem tud emelő hatással lenni a személyiségre.
A harmadik tánc pedig az, amit először felfestettem: az összeolvadás és különválás tudatos tánca. Egy ilyen kapcsolódásban megjelenhetnek ezek a félelmek és működésmódok is, de a partnerek tudatosak, és céljuk ezen túlnőni.
Itt nem azért távolodunk, hogy a másiktól messze legyünk, vagy mert félünk a közelségtől, vagy büntetni akarunk, hanem mert megteltünk a lehető legjobb értelemben, és ideje visszatérni az életünkbe, integrálni mindazt, amit az együttlét során felismertünk.
Amikor eljön az újra közeledés ideje, azt a vágy hajtja: a vágy a másikra, a kapcsolódásra. Nem a félelem a szeparációtól, a csendtől, attól, hogy a másik elhagy minket. Hanem adni akarunk. Mindazt, amivé váltunk, míg „külön” voltunk, az én állapotunkban, hogy tovább emeljük a partnerünk és azt, ami kettőnk között van.
