27/10/2025
„Tessék pihentetni!”
A „Mari néni, tessék pihentetni!” az egyik legelavultabb, legkárosabb, leginkább félreértett tanács a különféle mozgásszervi panaszok – sérülések, ficamok, zúzódások, törések, izomhúzódások, „beálló” nyak/derék – esetén. A mozgás teljes kiiktatása ugyanis számos súlyos problémát okoz:
1, Mozgás nélkül nincs jó minőségű gyógyulás. A regeneráció egyik legfőbb szereplője ugyanis a véráram. A vér szállítja a sérülés helyére mindazokat az immunsejteket, amelyek a gyógyuláshoz elengedhetetlenek. Az új, ép szövet kialakulását lehetővé tevő növekedési hormonok egy része szintén a vérárammal érkezik a helyszínre, más részük pedig a célzott terhelés hatására termelődik lokálisan. Mozgás hiányában a vérkeringés renyhe, tehát az immunsejtek odaáramlása is korlátozott, illetve növekedési hormonok sem érkeznek/termelődnek kellő mennyiségben, így a gyógyulás elhúzódik és nem megfelelő minőségű. Utóbbi azt jelenti, hogy a „gyógyult” szövet nem lesz kellően teherbíró, és ennek akár egy életen át ihatod a levét.
2, Mozgás hiányában minden szövet – csontok, inak, szalagok, izom stb. - sorvadni kezd. Az izmok például napi 1-1,5%-ot veszítenek az erejükből, tehát 1 hónap alatt 30-45%-kal csökkenhet az izomerő (az izomerő nem csak az izomtömeg függvénye, az idegrendszer irányítási képessége – azaz a neuromuszkuláris kontroll – ugyanilyen fontos tényező. Mind az izomtömeg, mint az izmok irányításának képessége drasztikusan és rendkívül gyorsan csökken mozgás hiányában, e kettő együttesen teszi ki a 30-45%-os izomerő vesztést). Ráadásul az erő kb. 2–3× gyorsabban tűnik el, mint ahogy visszaszerezhető. Gyors fejszámolás: egy törés 6 hetes pihentetése a 6 héten felül plusz 12-18 héttel vet vissza. Ha egyáltalán valaha is rendeződik a teljes pihentetéssel okozott kár, lásd a következő pontot!
3. A pihentetés ideje alatt a sérült izom/végtag munkája kiesik, így a szervezet másik izom/végtag túldolgoztatásával kompenzál, és ez két komoly veszélyt is hordoz magában:
A. a túldolgoztatott izom/végtag túlterhelődhet és szintén sérülhet (mesélhetnék arról, mi munkámba kerül rendbe hozni egy lábtörést követően az ép lábamat, amin 6 hétig ugráltam. Hát, igen, az, hogy mozgásterapeuta vagyok, még nem jelenti azt, hogy saját magammal is épp olyan megfontoltan bánok, mint a pácienseimmel)
B. az idegrendszer egész egyszerűen „átszokik” az új, kompenzációs mozgásmintára (pl. a gyógyulás után is fennmarad a sántítás), és később már csak hosszú-hosszú, célzott rehabilitációval lehet visszaszoktatni az egyént az optimális testhasználatra.
Mozogni tehát kell. Szinte bármilyen problémáról legyen is szó, már a sérülést követő 3. napon meg kell kezdeni az állapotnak megfelelő (rehabilitációs) mozgást, értelemszerűen vigyázva arra, hogy a gyakorlatok úgy segítsék a regenerálódást, hogy a gyógyulófélben lévő szövet ne sérüljön. Épp ezért elengedhetetlen, hogy komolyabb sérülések esetén rehabilitációs szakember (gyógytornász/mozgásterapeua/rehabilitációs tréner) állítsa össze és felügyelje a mozgásprogramot. Még akkor is, ha az orvosi rendelőből esetleg nem küldtek tovább rehabilitációra.
A „Tessék pihentetni” tehát nem azt jelenti, hogy lefekszünk és megadjuk magunkat a sorsnak, hanem azt, hogy úgy terheljük a testünket és magát a sérült szövetet, hogy az a jó minőségű gyógyulást szolgálja.
