31/10/2021
"Aki folyamatosan fenntartott káoszban él, ahol szinte naponta változnak a szabályok és a keretek, az egy idő után megcsömörlik és érzéketlenné válik. Megszokja azt, hogy az élete és az életkörülményei fölött nem ő rendelkezik. Vagy együttműködik, vagy elmenekül, vagy visszahúzódik önmagába és mély apátiába merül, vagy fellázad és kitör."
Vajon egyénileg és kollektíven mi melyiket választjuk?
A zárt rendszerek drámája,
avagy a mesterségesen fenntartott káosz hatása
A rendszerelmélet szerint a teljes összeomlás és megszűnés az információ és energia szempontjából zárt, megújulni nem képes rendszerekben szükségszerű. A zárt rendszerben nincs relatív káosz, amely az újjárendeződés és megújulás alapja lehetne, mert a rendszer nem nyitott a külső rendszerek mozgása, kölcsönhatása, visszajelzése iránt. A zárt rendszer nem fogad be információt, energiát és anyagot a külső környezetéből, azaz totális kontrollra törekszik, hogy kiküszöböljön minden bizonytalansági tényezőt a működéséből. A nyitott rendszerek a problématudatosságon keresztül fejlődnek (relatív káosz, jelentés keresés, belátás, felelősségvállalás, összeomlás, megújulás) szekvenciálisan vagy másképpen spirális pályán. Az organikus fejlődés bizonyos szinten kiszámíthatatlan és nem kontrollálható. Kicsit olyan ez, mint a természetes borok fejlődése, ahol a spontán erjedés után a borász nem használ ként, amely az erjedést megállítja és a bort stabilizálja. A bor így a saját fejlődési útját futja be, ahol a borász inkább kísérő, mint alkotó - létrehozó tényező. Ez az út azonban nem kockázatmentes. Csak a bátor és kísérletezni vágyó szabad lelkek útja.
Lehetséges-e olyan centrális erőteret létrehozni és fenntartani, amely kiküszöböli a relatív káosz bizonytalanságát és mégis hosszú távon hatékony? Lehetséges-e a totális kontrollt fenntartva fejlődni?
Az előbbiek alapján ez csupán költői kérdés.
A relatív káosz és a mesterséges káosz nem ugyanaz.
Óriási a különbség a természetes elakadás, a relatív káosz és a mesterségesen gerjesztett és fenntartott káosz között. Az első a megújulás természetes feltétele, míg a második a pszichés kiszolgáltatottság létrehozásának és fokozásának a félelmetes eszköze.
Az autokrácia és a nihilizmus totális zsákutca, vagyis zárt rendszer akkor is, amikor le van öntve egy nagy adag nacionalizmussal és ál-keresztény demokráciával, amit gyakran az aktuális egyházak buzgón legalizálnak. Ha mindez azonban ki van egészítve az irányított káosz folyamatos fenntartásával is, akkor még nyomasztóbb tud lenni. A biológiai kutatásokhoz használt kísérleti állatokat a folyamatos stressz miatt egy idő után le kell cserélni akkor is, ha élettanilag egészségesek. Pszichésen mély apátiába süllyednek és nem adnak már releváns válaszokat. Aki folyamatosan fenntartott káoszban él, ahol szinte naponta változnak a szabályok és a keretek, az egy idő után megcsömörlik és érzéketlenné válik. Megszokja azt, hogy az élete és az életkörülményei fölött nem ő rendelkezik. Vagy együttműködik, vagy elmenekül, vagy visszahúzódik önmagába és mély apátiába merül, vagy fellázad és kitör. Így történik ez mindenütt, ahol a folyamatosan és mesterségesen fenntartott káosz, a szabályok és elvek állandó megváltoztatásával letargiába, passzív ellenállásba vagy lázadásba kényszeríti a kísérleti alanyokat. A folyamatosan generált káosz célja az áldozat deszenzibilizációja, a belső kontroll felszámolása a külső kontroll javára.
Miért fontos mégis nyitott érzelmi, lelki és szellemi állapotban maradnunk?
Az összeomlás és a relatív káosz valójában a megújulás feltétele. A veszteség pedig a fejlődés része.
Nem érdemes mindent kontrollálni és irányítani, mert csökkenti a szabad áramlás és az innováció lehetőségét. Az együttműködésre való törekvés mind a körülöttünk lévő emberekkel, mind a környezetünkkel sokkal fontosabb, mint egy egyenes vonalú és kiszámítható fejlődés kikényszerítése, amely sohasem fenntartható.
A nyitott rendszer tanuló állapotban van és a problémát lehetőségként, az előrelépés esélyeként fogja fel. Tudja, hogy a megoldásba helyezett energia megtérül. Nem a könnyebb, hanem az igazabb utat keresi. Nem menekül el a nehézségek elől, mert bízik abban, hogy minden őt szolgálja és az elakadás pusztán egy lépcsőfok a fejlődés útján.
A zárt rendszer nem tanul, ezért számára minden nehézség és probléma félelmetes, elkerülendő és rossz. A zárt rendszer emiatt az útjában felmerülő akadályokat eltörli, vagy ha nem tudja megsemmisíteni, akkor elkerüli. A probléma szívébe nem merészkedik be, mert alapállapota a félelem és a túlélés.
A ZÁRT RENDSZER MŰKÖDÉSI ALAPELVEI:
- Hitetlenség. Mivel a rendszer alapelve a túlélés, emiatt totális kontrollra törekszik, hogy elkerüljön minden lehetséges összeomlást.
- Bizalmatlanság. A relatív káosz és a rendezetlenség mindenfajta elutasítása a kiszámíthatóság, a biztonság és a hatalmi korlátozás javára. Az ellenőrizhetetlen változás a rendszer ellensége, az irányított káosz a rendszer barátja.
- Érzéketlenség. Nincs figyelem a külső környezet finom jelzéseire. A belső érzelmi állapot teljes elfojtása valósul meg, aminek a következménye a krónikus testi tünetképzés.
- Zártság. A rendszer minden problémát ellenségnek és akadálynak tekint, emiatt a védekezés zsákutcáiba bonyolódik és támadásnak kódol minden kritikus visszajelzést.
- Ellenállás. Itt a sebezhetőség a gyengeség jele, emiatt a rendszer elkerül minden olyan helyzetet, ahol intimitás, megérintődés vagy kontrollálhatatlan közelség jön létre.
A NYITOTT RENDSZER MŰKÖDÉSI ALAPELVEI:
- Hit. Tudjuk, hogy nem mi irányítunk, mert egy transzcendens erőtérben élünk. A totális ellenőrzés helyett, bizonyos veszteségek elfogadása, az együttműködés az áramlatokkal és a vezetettség elérése a cél.
- Bizalom. Elfogadjuk, hogy a változást egy olyan relatív káosz előzi meg, amelyet összeomlás követ. Itt megjelenik az elengedés lehetősége is a megújulás érdekében.
- Érzékenység. Kapcsolódás a külső környezethez és a belső érzelmi állapotunkhoz, amely impulzusok, jelzések, megérzések által segíti a fejlődésünket és az irányítottság elérését.
- Nyitott állapot fenntartása. Tudjuk, hogy az élet problémacsomópontokon keresztül jut magasabb szintekre, emiatt benne maradunk a nehézségekben és beengedjük a helyzetekből érkező üzeneteket.
- Befogadó jelenlét. Olyan nyitottságot hozunk létre, ahol a sérülékenység elfogadása és a fejlődés lehetősége egyszerre jelenik meg.
Minden totalitárius rendszer ideológiai pilléreket keres magának, amelyen nyugodva képes látszat stabilitást adni a kiszolgálóinak. A teljes stabilitás azonban még a zárt pszichiátriai osztályokon sem vezet gyógyuláshoz, csak elkülönüléshez.
Az érzelmileg és szellemileg nyitott állapot létrehozása és fenntartása mondhatnám azt is, hogy egyfajta ellenkultúra építése. Erőfeszítést és folyamatos figyelmet igényel, hogy képesek legyünk kivonni magunkat a környezet lehúzó hatása alól.
Fotó: Christofer Gilbert
Sárvári György
