05/02/2026
Nagyon fontos szülőként, hogy jelen legyünk. Nem csak fizikailag, de érzelmileg is. Ebből kap a gyerek egy stabil bázist, ebből tanul bizalmat.
Ha ez nincs meg, és az egyik szülő távol kerül, érdektelenné, elérhetetlenné válik, a gyerekben kialakulnak nehéz érzések: magány, szomorúság, igazi szívszorító fájdalom. Elkezdi magát megkérdőjelezni: én vagyok-e kevés?
A faramuci ebben a helyzetben az, hogy hiába van ott az egyik szülő teljes erőbedobással, nem lehet kitölteni azt az űrt, amit a másik szülő otthagy. És ami ennél talán még rosszabb: a nehéz érzések, az önértékelési kételyek, ezek végigkísérik a gyereket egy életen át. Annyira zsigerivé válik, olyan mélyen beépül, hogy felnőtt korában is ott ül minden sarokban. Levetkőzhetetlen, beférkőzik a bőre alá.
Persze lehet, hogy nem minden életterületre terjed ki: lehet, hogy a munkában lesz bizonytalan, állandó imposztor-szindrómában. Lehet, hogy a baráti kapcsolataiban akar állandóan megfelelni, alárendelődni, bizonyítva, hogy ő a “jó gyerek”. És az is lehet, hogy a párkapcsolataiban lesznek elköteleződési nehézségei.
Blog: https://razs.blog.hu/2026/02/02/a_hiany_ami_felnott_velunk